Vasárnap Logó

Egyházunk szolgálatában

Beszélgetés Stelli Olgával, a nőszövetségek országos fórumának  leköszönő elnökével

 

Ahogyan erről már hírt adtunk, Kolozsváron tartotta őszi találkozóját a nőszövetségek országos fóruma. Elnökválasztásra is sor került, amelynek eredményeként a staféta most Kolozsvárra került: a Szent Mihály plébánia nőszövetségének elnöke, Fábián Mária vette át az országos koordinátor szerepét. A stafétát átadó Stelli Olgát tapasztalatairól kérdeztük. Beszélgetésünket folyton meg kellett szakítani: mindenki köszönetét, biztatását, jókívánságait kívánta kifejezni, vagy csak elbúcsúzni, a következő időszakra jó munkát és jó egészséget kívánni. A legfontosabbakban sikerült képet alkotni a nőszövetségek tevékenységéről.

Nyolc évvel ezelőtt Szé­kely­udvarhelyen lettem elnök. Ott volt éppen a nőszövetségek fóruma, és három évvel a megalakulás után a fórum megálmodója, Vargáné Hoffmann Erzsébet meghalt, utána egy évig a lánya vette át tőle a vezetést, de akkor lemondott, s engem választottak meg titkos szavazással. A mandátum, a megbízatás négy évre szól, engem Nyárádremetén újraválasztottak négy év múlva, s én engedtem a kísértésnek…

Nyugdíjas volt, amikor átvette a vezetést?

Igen. Korábban Nagyváradon alsó tagozaton tanítottam.

Miben állt a feladata? Mik a nőszövetségi tevékenység jellemzői, feladatkörei?

A tagok Erdély különböző városaiból meg a Partiumból vannak, szép számban, s céljaink azonosak: Isten dicsérete, az egyház segítése, a karitatív tevékenység. Ezek a feladatok minden nőszövetség keretében megvannak, ilyen találkozókon a tapasztalatokat osztjuk meg egymással, a feladatokról beszélünk, egymástól tanulunk, ötleteket kapunk, feltöltődünk. A cél nekünk is valahol hasznosnak lenni Isten és ember segítségére. Minden nőszövetség a körülményeihez képest dolgozik, nem lehet összehasonlítani a nagyváros és egy kis település nőszövetségének lehetőségeit és tevékenységét. A célok azonban ugyanazok: az egyházat segíteni a munkájában, besegíteni, ahol szükség van, s minde­nütt, akármekkora a település, fontos a nemzeti hagyomány, kultúra ápolása… Van, ahol nagyobbak a lehetőségek, népesebb a közösség, például van nőszövetség, amely rendezvényeibe, évfordulók ünneplésébe bekapcsolja az iskolákat. Mi magunk is nagyobb rendezvényeinkkor a Szent László gimnázium diákjait tanáraikkal együtt meghívjuk, a műsorba bekapcsoljuk.

Mit érez, a nyolc év elnökség alatt mi a saját megvalósítása, mi az, amire a legbüszkébb, s mi volt a legnehezebb, ami sikerült?

Ami a legnagyobb eredmény: hat taggal indultunk, s most 24 tagtestület van! Ennek örülök, mert a beszervezéssel sok munka volt… Minden szervezés, minden fórum, összejövetel sok időt vesz igénybe… Sose volt hiábavaló az erőbedobás: mindig feltöltődve mentünk haza. Jó tudni egymásról, jó a megosztás, az, hogy sikert-kudarcot egyformán megbeszélünk, mindebből tanulunk.

Évente egyszer van nagy találkozó, ezenkívül mi jellemző a tevékenységre?

Az éves őszi találkozó kimondottan az elnökök részvételével zajlik, meg a lelki vezetőkével, ilyenkor hangzanak el a beszámolók az évi tevékenységekről. Ezenkívül van tavasszal is egy találkozó, mindig Tordatúron a közösségi házban, ez már hagyományos. Ilyenkor háromnapos lelkigyakorlat van, ahol elnökök, lelki vezetők és rajtuk kívül mindig 3-4 tag is eljön, sokan összegyűlünk: ott csak lelkigyakorlatos elmélkedés hangzik el, a templom is ott van a közelben.

Tapasztalata alapján hogy érzi, hogy gondolja: a nőszövetségek egybegyűjtésének mi a jelentősége, egyáltalán: ma a nőszövetségeknek, a nőknek hol a helye, mi a szerepe a mai egyházban?

A nő szerves része az egyháznak, mind azok vagyunk. Feladatunk erőnkhöz képest segíteni az egyházat, ez minden katolikus hívő feladata. Lehet, hogy valaki erejénél, idejénél fogva többet is tud tenni, mint más. A jó Isten azért adta az erőt, hogy valahol azt használjuk. Az egyházban szükség van ránk. A nőszövetség szinte olyan szereppel bír, mint aki a templom és az emberek között közvetít. Odafigyelünk az embertársainkra, próbáljuk őket Isten felé vezetni, meghallgatni, ahol probléma van, igyekszünk enyhíteni, és mindenütt az egyház javára dolgozni…

Van egy olyan közhiedelem, hogy a nőszövetség az időseké. Miért és mennyire van ez így? Hol vannak a fiatalok, miért nem lehet őket bevonni?

Valóban tagjaink általában idősebbek, nyugdíjasok. Vannak néhányan dolgozók is, de a többség nem az. Miért van ez így? Bizonyára az időseknek több a szabadidejük, a család mellett már inkább jut idő másra is. A fiatalabbak el vannak foglalva: munka, otthon, család, gyermeknevelés összehangolása mellett nem érnek annyira rá, mint a már nem dolgozók… Ez sajnos így van, mi ugyan igyekszünk bevonni másokat is, a mi nőszövetségünk is gyarapodott ebben az évben, de nehéz dolog ez, hiszen ahol gond van a munkahellyel vagy otthon, ott már nincs se kedv, se erő másra.

Vajon ez összefügg azzal, hogy talán a mai világban nehezebb a mai nőknek? Nagyobb az elvárás velük szemben és a teher a vállukon? A társadalmi, a gazdasági helyzet az oka?

Valószínű a gazdasági helyzet nagyon rányomja a bélyegét ma mindenre. Az is felmerül, hogy ha nem kapok érte fizetést, nem teszek semmit… De ha majd idősebbek lesznek, bekapcsolódnak… A hiba a nevelés terén is van: a mai generációk gyermekkorukban nem kapták meg a vallási nevelést, nem olyan környezetből kerültek ki, ezért sincs meg az az önkéntességi szellem.

Mi a tapasztalata, a papok mennyire fogadják szívesen ezt a munkát?

A lelki vezetők minde­nütt segítőkészek, de sajnos vannak olyan nőszövetségek, amelyeknek lelki vezetője egy alkalommal se volt összejöveteleinken. Természetesen az is lehet, a plébánosok elfoglaltak… Nem kaptak maguk helyett helyettest… És első a papi szolgálat, másra csak ha marad idő… De a nőszövetség tevékenységét általában szívesen veszik.

 

Lejegyezte Bodó Márta