Vasárnap Logó

Ajkam tudást őriz

Intézetünk helyzetképét elemezve megállapíthatjuk, hogy a gyulafehérvári római katolikus Teológia főiskolai jellegéből az utóbbi évtizedekben egyetemmé avanzsált; előbb a Római Lateráni Pápai egyetem affiliált részeként, s nemrég, 2007-ben a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem Római Katolikus Teológia Kara önálló tanszékeként. Ugyanakkor stabilan megmaradt a szemináriumi jellege is. Eszerint Papnevelő Intézetünk hármas kihívásnak, helyesebben három irányultságban, de azonos követelményeknek kell hogy megfeleljen: szemináriumi, valamint az egyházi és az állami egyetemi elvárásoknak. Az elvárások – a tanárok és a hallgatók felé – azonosak. Mind az állami, mind a lateráni egyetemi követelmények szorgalmazzák, hogy a teológiai stúdiumokban minél magasabb szinten készüljenek fel a gyulafehérvári teológushallgatók.

Olyan elvárásokról beszélhetünk, amit a Prédikátor réges-régen így fogalmazott meg: semmi sem új a nap alatt (1,9), vagyis tanulmányi szempontból papneveldénk 20. századi főiskolai formája azonos a 21. századi egyetemi jellegével. A teológia tudományos művelése viszont nincs, nem lehet hátrányára teológushallgatóink lelki fejlődésének, sőt a kettő nagyon is összefügg és kiegészíti egymást. A lelkileg kiegyensúlyozott és hivatását megélő kispap lelki élete és tanulmányi előmenetele között – képességének és felkészültségének megfelelően – egyenes arány fedezhető fel.

A lelki élet és a szellemi (tanulmányi) munka egymást kiegészíti. Ha a kettő közül valamelyik hátrányba kerül, mindkettő kárát látja. Ezért helyesebb a komplementáris, kiegészítő vonatkozásokat hangsúlyozni. Mindkettő (lelki-szellemi) fáradságos munkával jár, hozzáállást és kitartást igényel, de ugyanazt a célt szolgálja: a belső ember növekedését, a szeminaristák megérését a papságra.

A lelki képzés kifejezetten az ember belső átformálódását segíti elő, hogy Jézus Krisztussal bensőséges egységben éljen. Ez nem teszi fölöslegessé, sőt a lelki alap megformálásában kifejezetten szükségessé teszi a szellemi képzést, amely a teológiai tudományok magasabb szintű művelése. A most boldoggá avatott John Henry Newman előbb szellemiekben mélyedt el, és eljutott a szentség magaslatára. A pap csak azt adhatja tovább, amit megtanult, elsajátított és birtokol. Ha az egyház tanítását nem sajátítja el, nem vállalkozhat Krisztus megbízottjaként egyházi szolgálatra. Nagy Szent Gergely leghíresebb és legtöbbet idézett mondása: Ars est artium animarum – a lelkek kormányzása a legnehezebb mesterség (l. A lelkipásztor kézikönyvének bevezetője). Valójában a gergelyi mondás az eredeti szövegben csak a mellérendelő mondat része. Egészében így hangzik: „Nincs nagyobb vakmerőség annál, mint amikor tudatlanok vállalják magukra a lelkipásztori hivatalt, hiszen a lelkek kormányzása a legnehezebb mesterség”. Vegyük fontolóra Gergely pápa intelmét, még ha könyvében „kormányzásról” és nem a II. vatikáni zsinat szerinti „papi szolgálatról” beszél is. Nagy Szent Gergely egész élete szolgálat volt, pápaként servus servorum Dei-nek,Isten szolgái szolgájának nevezte magát. A hatalomgyakorlást mások szolgálatává nemesítette. Így int: Prodesse, non praeesse (használni, és nem élen állni): ha Isten magasztos feladatra, a lelkek kormányzására hív, legyünk embertársaink hasznára, értük élve szolgáljunk, és ne gőgösen fennhéjázva pózoljunk.

Teológiai éveimre visszaemlékezve ma is fülemben cseng az akkori tanulmányi felügyelő (Peter Jäger) elhangzott szava: a régi szemináriumi szabályzatból Malakiás próféta mondását idézte: „Mert a pap ajka tudást őriz, és tanítást keresnek szájából” (Mal 2,7). A nagy egyházatyáknak a papságról szóló értekezéseiben vagy a papokhoz intézett leveleiben/intelmeiben nem hiányozhatott ez az idézet és annak értelmezése. Aktualitását nem veszítette el. Legyen számunkra is figyelmeztető és ösztönző! Célomat csak úgy érhetem el, ha „ajkam tudást őriz, és megértem a tanításra.”

(Elhangzott a szeptember 26-i gyulafehérvári tanévnyitón)

Marton József