Vasárnap Logó

Főegyházmegyei biblianap a közösségépítés szellemében

Szeptember utolsó vasárnapján a Szentírást ünnepeljük. Lassan hagyománnyá válik, hogy egy főegyházmegyei biblianappal tesszük ezt. Két éve kezdődött Csíkszeredában, tavaly Marosvásárhelyen folytatódott, az idén Székelyudvarhelyre esett a választás, október 2-ára. És ki  más szervezhette volna, mint a Katolikus Magyar Bibliatársulat, élén dr. Nagy Józseffel (alias Szaxi páter) és munkatársával, Magos Gyöngyvérrel. Természetesen felsorakoztunk mögéjük mi, a KMB-sek lelkes csapata és még sokan mások.

Az udvarhelyiek olyan melegen fogadtak, hogy észre sem vettük, hogy nemcsak kinn hűlt le az idő, hanem bizony a teremben is. A találkozás örömében levettük a kabátokat, majd körülbelül húsz perc múlva igencsak visszakapkodtuk őket. De ne szaladjunk ennyire előre.

Énekkel kezdődött, mint mindig. A te nevedben mi együtt vagyunk – énekeltük a gitáros gyermekekkel (vagy fiatalokkal? – meg ne sértsem őket) együtt, akik Istennek és nekünk ajándékozták a napjukat, hogy a Szentírást ünnepeljék velünk. Köszönjük, szép volt!

Nem mindennapi eseménynek voltunk résztvevői: a Szentírás trónra emelésének. Mint megtudtuk Kovács Pétertől, a II. vatikáni zsinat minden ülése elején trónra emelték az Írást, hogy mindig szem előtt legyen a lényeg. Házigazdaként Mátyás Károly főesperes köszöntötte a közel száz résztvevőt. És tett egy vallomást – nagyon meggyőző volt. Elmondta, hogy elfelejtették lefoglalni a termet, ahol amúgy minden szombaton történik valami. De erre a napra nem kérte ki senki. Lehet ez más, mint jel? Ezután Szaxi páter hivatalosan is megnyitotta a rendezvényt. Elmondta, hogy a főegyházmegyében a közösség éve lesz az idei. Azé a közösségé, ahol az Igében jelen levő Istent úgy szeretjük-dicsőítjuk, hogy egymást nyitott lélekkel elfogadjuk.

A nap moderátora György Tibor marosvásárhelyi plébános volt. Kedvesen, a tőle megszokott szeretettel konferált. Elmondta, hogy a közösség legfontosabb tulajdonságai a rendkívüli tisztelet és a befogadás: nincs nagyobb ajándék, mint amikor valaki a lelke mélyéből mond valamit. Ő megajándékoz minket minden alkalommal…

Következett két tanúságtétel. Mărculescu Cotiso egy nagy felfedezését osztotta meg velünk: amíg csak a tudását akarta továbbadni a Szentírással kapcsolatosan, senki nem volt rá igazán kíváncsi. Aztán egy tanfolyamon Izajást olvasták: a mi fájdalmainkat ő hordozta… „Akkor hasított belém, mintha falak dőltek volna össze: ez rólam szól, értem történt. Ha egyedül lennék a földön, akkor is megtette volna. Úgy hatott rám, mintha bomba robbant volna. Nem tudást, hanem élő és hatékony igét, életet kell továbbadnom. Addig semmit nem éltem át abból, amit tudtam” – mondta. Amint elkezdte megélni az igét, azonnal kíváncsiak lettek rá az emberek. Most is ezt csinálja, sok sikert kívánunk neki!

Benczédi Kati elmondta: kislánykorában zenével dicsőítette Istent, a bibliaolvasásról-értésről azt gondolta, csak a papoknak sikerülhet. Aztán férjhez ment, megszületett a gyönyörű lánya, aki György Tibi pap bácsinál volt elsőáldozó. És ő azt tartja, hogy jó alkalom a gyermekek elsőáldozásra való felkészítése arra, hogy egy kicsit a (kommunizmusban felnőtt) szülőket is nevelje. Ezt a munkát megosztja Magos Gyöngyivel. Egy évig találkoznak a szülőkkel is, aztán az elsőáldozás után sokan közülük „ott ragadnak” valamelyik bibliás csoportban. (Csak zárójelben jegyzem meg, én is így kerültem ebbe a csapatba – hálás vagyok érte.) Kati szerint a KMB jó csapat. „Még nem vagyunk tökéletesek. Nem is leszünk?” – tette fel a kérdést. „Talán nem, de akkor is jó idetartozni” – mondta, sűrű helyesléseink közepette.

Szünet után Szaxi páter rövid, nagyon tömör előadása következett a közösségről. Elmondta, hogy mindenki csak a gazdasági krízisről beszél. Pedig krízis van az egyházban is, hiszen csökken a hivatások száma. De beszélhetnénk akár családkrízisről is, vagy inkább hitkrízisről. Viszont a Szentírás Lelke képes életet fakasztani: az egyház a Szentháromság szeretetközösségéből származik és ebből is él. Akkor lehet megoldás a krízisre is. Legyen az egyház a közösség otthona, ahogy II. János Pál pápa szorgalmazta. Mert gyökere Isten szeretete, tagjai pedig legyenek olyan egységben, mint Krisztus teste, hiszen, ahogy Szent Pál mondja, az egyház a Szentlélek temploma. Hangsúlyozta a keresztény identitás fontosságát. Egymás szolgálatára hívott meg minket. Aki az eukarisztiában Jézus szeretetéből táplálkozik, az adja is tovább ezt a szeretetet. Majd feltette a kérdést: vajon az őskeresztény közösségek tökéletesek voltak? Nem, válaszolta, voltak már akkor is problémák. Amit tanulnunk kellene tőlük, az az, ahogyan megoldották gondjaikat: krisztusi módon. „Szenvedjétek el egymást szeretettel” – mondja Szent Pál Jézus szellemében. Szolgáljuk Istent és egymást, a közösséget az új parancs szerint. Végül Sienai Szent Katalint idézte: „Ha olyanok lennétek, amilyeneknek lennetek kellene, lángra gyújthatnátok egész Itáliát”. Innen már csak egy lépés, miként tudnánk mi lángra gyújtani egész Erdélyt…

A délelőtt kreatív tevékenységgel zárult: rajzoltunk, mindenki a saját plébániáját-közösségét. Majd meg is elevenítettünk kettőt. Izgalmas volt látni, milyen kapcsolat alakulhat ki pap és hívek, illetve különféle közösségek között. Számomra talán az volt a legmeghatóbb, amikor egy pap résztvevő beállította maga mögé a rózsafüzér-csoportot, meg a családos csoportot mondván, olyan jó érezni hátulról a támogatásukat. Eltöprengtem: vajon hány papunk érzi ezt? Ott állunk mi, hívek, mögöttük? Imádkozunk értük? Támogatjuk őket? Ők értünk folyamatosan dolgoznak. Mi mit adunk nekik cserébe? Én személyesen mivel segítem a papom munkáját? És ha eddig nem tettem, ezután mit fogok vállalni a közösségemért folytatott munkából?

Ebédszünet következett – volt mit megvitatni, miközben az udvarhelyiek ajándék-szendvicseit majszolgattuk. Az­­tán kiscsoportos beszélgetés következett a közösségi szabályokról a Máté-evangéli­um alapján. Minden csoport ön­állóan vonta le a saját következtetéseit másságról, kiközösítésről, ítélkezésről, megbocsátásról. Kemény dolgok, minden közösség velejárói. Hogyan kezeljük őket? Jézus hogyan oldaná meg a felmerülő problémákat?

A nap fénypontja a szentmise volt. Minden szentmise élmény. De amikor egy kis közösség a saját életét viszi bele a legszentebb áldozatba, az leírhatatlan. A KMB-s szentmisék mindig ilyenek. Féltve őrzöm lelkemben az első szabadtéri szentmise emlékét. Ezek életünk gyöngyszemei, hogy Tibi pap bácsit idézzem. Gyűjtögetjük őket, hogy amikor bajban-gondban vagyunk, legyen, amit elővenni…

A nap végéhez értünk. Már csak egy közös fotó meg a búcsúzkodás volt hátra. Ami, ki tudja, miért, mindig hosszúra nyúlik nálunk. Viszontlátásra november 19-én Marosvásárhelyen, a bibliás hétvégén. Ki ne hagyja senki, aki él és mozog! Vásárhely is nagy szeretettel vár minden bibliaolvasót, klerikust és laikust egyaránt!

Rövid értékelés után nagy nehezen csak elindultunk hazafelé: Csíkba, Gyergyóba, Zetelakára, Keresztúrra, Vásárhelyre… Remélem, mindenki jól hazaért, és otthon is mindent rendben talált. Adjon Isten mindannyiunknak szép napokat! És ha mégsem, akkor jusson eszünkbe nekünk is, amit Cotiso már soha nem fog elfelejteni: „a mi betegségeinket ő viselte, és a mi fájdalmainkat ő hordozta” (Iz 53,4).

Ugron Éva