Vasárnap Logó

A katolikus értelmiség szerepe a világban


Csató Béla a test és lélek egyensúlyáról beszélt

A Romániai Magyar Pax Romana tanulmányi napjairól

 

A Romániai Magyar Pax Romana idei tanulmányi napjait Brassóban szervezte szeptember 9–11. közt. A lehetséges válaszadásban négy téma körüljárása segítette a résztvevőket: Erdély keresztény gyökerei történeti nézőpontból; a misztérium és a szakramentum szerepe a hit megélésében; egészség, hit és vallás; Isten népének feladata a hit átadásában.

A konferencia témái iránt élénk érdeklődést mutatva mintegy ötvenen vitatták meg két napon át a fölmerülő kérdéseket.

Dr. Marton József Erdély keresztény gyökereiről szólva érzékeltette, hogy a Róma és Bizánc közötti választás kérdése nem egyszerűsíthető le néhány aktusra, hanem mintegy három évszázados folyamat volt, amelynek végeredményeként a középkori magyar állam és társadalom, és benne az egyház a nyugati kultúrkörben találta meg helyét. Az erdélyi egyházmegyét 1003-ban vagy 1009-ben (utóbbi valószínűbb) Szent István alapította latin rítus szerint. Erdély kelet és nyugat határán helyezkedik el, a brassói Fekete-templomra tekinthetünk akár úgy is, mint a Nyugat utolsó bástyájára.  A 11. században a bizánci egyházi jelenlét felcserélődött a római egyházzal, az erős bizánci hatás azonban még megmutatkozott egész Magyarország területén, így például abban, hogy Veszprémben 1018-ban görög szerzetesnővérek települtek meg, a görög szentek István idején bekerültek a magyar egyházi gyakorlatba. A Ró­­ma és Bizánc közötti választást elősegítette, hogy a Nyugat a 10. század végén megerősödött, a nyugati térítés Magyarországon elsősorban a passaui püspökség révén történt meg.

Mit tudott a konferencia meríteni a nagy ívű előadásból? Az első tanulság, amit leszögezhetünk: még ma is, értelmiségi körökben is időszerű a tudomány és a legendák közti világos különbségtétel. A felszólalások között helyet kapott székely legendákkal ellentétben jobban tesszük, ha tudományos forrásokra támaszkodunk az önkép kialakítása során. Ehhez ajánlható Kristó Gyula Székelyek című műve, amely szerint a székelyek betelepedése az ilyen-olyan hiedelmekkel ellentétben csak a 12–13. században történt meg. Az előadást dr. Balázs Béla műkedvelő történész hozzászólása egészítette ki: adalékokkal szolgált a brassói szerzetesek életéhez.

Ha Marton professzor előadására úgy tekintünk, mint amely az önazonosság elmélyítésében segített, két elemet emelhetünk ki: ezek a sokszínűség és a nyugati kultúrkörhöz való tartozás tudata. Nem kétséges, hogy Magyarország és Erdély az államalapítást követően a nyugati világ része lett. Ma is vállalható hagyomány azonban a sokszínűség is az Erdély-tudat ápolásában. E fölvetésre az előadó úgy reagált, hogy a sokszínűség mást jelent Erdélyben, mint Magyarországon, és véleménye szerint a manapság sokat emlegetett multikulturalitást Erdélyben az itt élő magyarok sokszor inkább a lehetőségek szűkítéseként élik meg.

Illyés Zsolt arról beszélt, milyen szerepet tölt be a misztérium és a szakramentum a hit megélésében. A misztérium titkos igazságot, de rítust is jelent, sőt az Ó- és Újszövetség fényében Isten terveiről értesülünk, amikor misztériummal találkozunk. A misztérium a hit szempontjából nem olyan titok, amelyre rá lehet jönni, mert azt csak az Isten tudja kinyilatkoztatni, viszont egyre jobban megismerhető, bár teljesen sohasem, ezért mindig újra kell fogalmazni. Jellemző a misztériumra a megtalálás és elengedés dialektikája (Jézus elrejtette ezeket a titkokat a bölcsek és okosak elől). Ha az igazság egyszerűen a tények igazsága, azok azzal kecsegtetnek bennünket, hogy tárgyilagossághoz jutunk, sőt, az a látszat kerítheti az igazságkeresőt hatalmába, hogy a gondolkodásnak úgymond értékmentesnek kell lennie, ha egyszer a gondolkodó tudományos igénnyel lép fel.  A tények földerítése lehet fontos, a misztérium azonban e körön kívül van. Az oksági összefüggések világában levont következtetések igazsága messzire esik a misztérium igazságától. A valósághoz való helyes viszonyban egyensúlyba kerül a szeretet, az igazság és a szabadság. János szerint aki nem szeret, nem ismeri az igazságot, vagyis Istent, az igazság viszont szabaddá tesz. Az igazságkeresés szeretet nélkül merő instrumentalizmus, amikor a boldogság hasznossággá silányul, szabadság nélkül viszont fatalizmus, a gondviselésbe vetett vak hit.  A helyes magatartás előfeltétele az alázat, a türelem és a remény. A mai katolikus gyakorlatban a szakramentum szentségeket jelent. Misztérium és szakramentum mint hittitok és szertatás viszonya határozható meg. Katolikus szentségeinkben az isteni és emberi valóság összekacsolódik. Aki nem tudja külső jelét adni az érzéseinek, annál elhalnak az érzések. Ezért Isten akarásának is külső jelet kell adni, ekkor pedig a szakramentum rítusban jelenik meg.

A második napon a szervezők szándékai szerint kerekasztal-beszélgetésekre került (volna) sor. Ezek ugyan tartalmasak voltak, de inkább egymás mellett ható előadásokat hallottunk, mintsem beszélgetést, ritkán találkoztak az előadók gondolatai egymással, és még távolabb voltak attól, hogy azokat ütköztessék egymással. Pál Jakab Imola pszichológus szerint mindannyian sebzettek vagyunk, és sebzettségünk milyensége-mélysége megmondja, milyen emberek vagyunk. Az emberi életút a gyökerek adottságai, a szárnyalás lehetősége és a transzcendencia elérése mentén, illetve fázisaiban írható le.  A gyógyulás útja pedig úgy néz ki, hogy előbb saját életünk rendbetétele szükséges, azután a családtörténet feltárása, majd a kollektív tudattalan animálása. Ez utóbbi történik meg akkor, amikor a szentmisében a világért imádkozunk. Csató Béla a test és lélek egyensúlyáról beszélt, kiemelte, hogy a kegyelem ráépül az ember természetére. A testi-lelki egészség kulcsa az összhang meglelése értelem, akarat és érzelem között, egyensúlyozva annak tárgyai, az igaz, a jó és a belső béke között. Az előadó szerint a legnagyobb betegség a betegségre való képtelenség: ne akarjunk mindenáron egészségesek lenni, meg kell az embernek tanulnia az elkerülhetetlenül megérkező betegséggel együtt élni. A harmadik előadó, dr. Zsidó Ágnes az Egészségügyi Világszervezet dinamikus és összetett egészségmeghatározását emelte ki, miszerint az egészség fizikai, szellemi és szociális jólét, ami nem érhető el egyszer s mindenkorra.

A pszichológus előadása megosztotta a hallgatóságot. Nem mindenki volt fogékony arra, hogy mivel a betegség szociális mezőbe van ágyazva, annak feldolgozása kommunikációt igényel. Nem terjedt még értelmiségiek között sem el az, hogy a beteg nem bábu, aki aláveti magát a kívülről érkező orvosi beavatkozásnak, hanem ideális esetben az orvos partnere, akivel interakcióra törekszik.

A második kerekasztal-beszélgetésben Csiszér Albert, Székely Dénes és Józsa Zsuzsa vettek részt. A tárgy ezúttal a misszió volt, vagyis Isten né­pének feladata a hit átadásában. Ennek során nem került elő az a konfliktusos szerep, amely abból adódik, hogy a misszió a keresztények számára egyrészt nyilvánvalóan az a tér- és időbeni korlátot nem ismerő felszólítás, hogy tegyetek tanítványommá minden népet, másrészt azonban az a sajátos feladat is, amelynek alapja Jézus azon kijelentése, hogy csak Izrael házának elveszett juhait jött összegyűjteni. Ez az árnyaltabb megközelítés arra a meggondolásra késztet bennünket, hogy ma csak a szubkultúráktól szabdalt világ figyelembevételével lehetséges misszionálni.

A diszkusszió során fölvetődött a kérdés, mi az a közös, ami a négy témát összeköti egymással? Erre Csi­szér Albert prelátus a következő választ adta a konferenciát bezáró misében mondott szent­beszédében: időbeliség és örök­kévalóság. A bevezető téma, amely Erdély keresztény gyö­kereit a kora középkortól kezdve érintette, nyilvánvalóan történelmi tárgyú, viszont rögtön az ezt követő tárgy előadója annak megragadására törekedett, miként sejthető meg a teremtett ember számára az örökkévalóság már ebben a világban. Idővel mérni, és ugyanakkor az örökkévalósággal szembesülni állandó feszültséget jelent az érzékeny és felelős ember számára. Ezt láttatta legjobb pillanataiban a konferencia két napon át.

 

Deák Dániel