Vasárnap Logó

Harminc éve hunyt el Isten szolgája Márton Áron hitvalló püspök

Márton Áron

Isten szolgája megboldogult Márton Áron püspök halálának harmincadik évfordulóját üljük szeptember 29-én, a gyulafehérvári székes­egyház búcsúünnepén, főegyházmegyénk védőszentje főünnepén. Mivel a búcsúünnepen és évfordulón híveinknek csak kis része vehet részt, ezért körlevélben szeretnék megemlékezni a jeles évfordulóról.

Mindenki, aki kapcsolatba kerülhetett Isten szolgája Márton Áron püspökkel, nagy élménnyel távozott. Közéleti személyiségek, írók, politikusok méltató jelzőkkel látták el, Illyés Gyula emberkatedrálisnak nevezte (Virt László: Nyitott szívvel. Budapest 2002. 344.), s folytathatnám… Visszagondolva harminc évvel ezelőtti halálára, hadd emlékezzem meg az utolsó találkozásunkról.

Márton Áron püspök börtönből szabadulva bizalmába fogadta Huber József prelátust, aki püspöki titkár, irodaigazgató, teológiai tanár volt. Huber atya értesített minket a lehetőségről, hogy a búcsúzó, nagybeteg főpásztor áldását adja a Hittudományi Főiskola és Papnevelde tanáraira és növendékeire. „1980. szeptember 21-én, vasárnap délben felsorakoztunk abban a püspöki kertben, amelyben a tíz évig tartó kényszerlakhely idején legtöbb idejét töltötte. Most azonban már nem a csíki ember lépteivel jelent meg, hanem megtört öregemberként. Önzetlen ápolója, Júlia szociális testvér tolókocsin hozta elénk. Közel kétszáz ajakról felzendült a Jó Atyánkért esdeklünk kedves, püspökfogadó ének, amely közel negyvenkét éven át kísérte hatalmas egyházmegyéje területén, amelynek határai egybeesnek a történelmi Erdélyországgal – a csíki bércektől fel Máramarosig, a Királyhágótól a Déli-Kárpátok hófedte vonulatáig.

Most azonban utoljára zengett számára az énekünk. Könnyekre fakadt az ősz püspök, úgy köszönte a szavakat, az éneket, és még egyszer – utoljára – megáldott minket. Kezét már úgy kellett tartani, mint Mózesét a hegyen az amalekitákkal folytatott küzdelem alatt. Éreztük, hogy utoljára találkozunk. Egy hét múlva már a ravatalon láttuk viszont, a feltételezett fejedelmi trónteremben. Nem akarok találgatni. A veszteség fájdalma úgyis megzavar minden igyekezetet, hogy időrendbe szedjük gondolatainkat.” Ezeket a mondatokat a nagy püspök halála után három héttel írtam, de csak 1996-ban lehetett kinyomatatni, a 100. szü­letésnapjára kiadott Márton Áron emlékkönyvben (Kolozsvár 1996, 57.).

Számomra az is sokatmondó volt, hogy Isten szolgája Márton Áron egyházmegyéje és székesegyháza védőszentje, Szent Mihály főünnepén halt meg, szeptember 29-én. Temetése pedig Szent Ferenc napjára, október 4-ére esett. Őt, aki csíkszeredai diákként lépett a Ferences Harmadik Rendbe (Ma: FVR = Ferences Világi Rend), az Assisi szegénykéje napján temették. De nemcsak ennek a rendnek vált tagjává, hanem 1973. október 8-án beiratkozott a Lisieux-i Papi Egyesületbe is. Ezért nem lepődtem meg, amikor egyik kispapunk boldogan mutatta, hogy a püspök úr kiosztott ruhái közül neki egy reverenda jutott, melynek zsebében azt a Kis Szent Teréz másodlagos ereklyét találta, amelyet én hoztam neki Lisieux-ből.

Püspök atyánk halála 30. évfordulója kapcsán hadd számoljak be a kedves híveknek arról, hogyan áll az ő boldoggá avatásának az ügye. Nagy püspökünk halála után, a kommunista időben nem lehetett szentté avatásra gondolni.  A ’89-es változásokat követően azonban az egyházmegyék sorra jelentkeztek vértanúikkal. Természetes, hogy az erdélyi egyházmegye Márton Áron püspök perét indította be. Főtisztelendő Szőke János szalézi atya vállalta – mint a többi magyar ügy esetében is – a posztulátor szerepet. Irányítása mellett püspök urunk volt titkára, Bartalis Árpád egykori tordai főesperes – jelenleg János ferences atya – önzetlen munkával elvégezte a tanúk kihallgatását, a jegyzőkönyvezést, a felterjesztendő iratok (Positio) megszerkesztését. Ennek köszönhető, hogy a szentatya 1992. november 17-én engedélyezte a szentté avatási per elindítását. Ettől kezdve Márton Áron püspöknek kijár az „Isten szolgája” cím. 1996. december 9-én átadtuk a Positiót a Szentté Avatási Kongregációnak. Mivel 2500 per van folyamatban a Kongregációnál, a vértanúpereket veszik előre, mert ezeknél a boldoggá avatáshoz nem kell csoda, csak a vértanúság tényét állapítják meg. Hitvalló esetében egy bizonyított csoda szükséges, amely imameghallgatásra történt. Márton püspök békében halt meg, nem börtönben, ezért hitvalló pere van, és nem vértanúé. Ezzel magyarázható, hogy idén, október 30-án, Nagyváradon boldoggá avatják Bogdánffy Szilárd vértanú püspököt, jövőre, július 3-án pedig Szatmáron Scheff­ler János vértanú püspököt.  A romániai tizenkét katolikus egyházmegyéből tíz egyházmegye tizennégy pert indított, és ebből tizenhárom vértanú. Csak a Márton püspök úr pere hitvalló. Az idén februárban püspöki karunk az ötévenként esedékes „ad limina” látogatáson volt a szentatyánál. A Szentté Avatási Kongregáció ekkor kivételt tett Márton Áron, Isten szolgája hitvalló perével. Nem várta meg a megkívánt csodát, hanem júniusban kiadta véleményezésre a hittudós bizottságnak a Positiót. Ennek alapján a kongregáció szakemberei megvitatják, hogy Isten szolgája Márton Áron valóban hősi fokban gyakorolta-e az isteni erényeket – a hit, remény és szeretet erényeit. Döntésüket a szentatya hagyja jóvá. Decemberre várhatjuk az ítéletet. Ha a szentatya elismeri, hogy Isten szolgája Márton Áron hősi fokban gyakorolta az isteni erényeket, akkor tiszteletreméltóvá (Venerabilis) nyilvánítja. Ám ettől függetlenül  a csoda továbbra is szükséges a boldoggá avatáshoz.

A csoda imameghallgatás­ban áll. Többnyire csodás gyó­gyu­lásról van szó. Orvos igazolja, hogy a beteg gyógyíthatatlan. A plébános igazolja, hogy a gyógyíthatatlan beteg esetében Isten szolgája Márton Áron közbenjárását kérték – a család, az egyházközség, társulat stb. –, hogy Isten gyógyítsa meg a beteget. Ha beáll a váratlan gyógyulás, ismét or­vosi igazolás kell ahhoz, hogy a gyó­­gyu­lást orvosilag, az alkalmazott kezeléssel nem lehet megmagyarázni. Ezt a három igazolást felterjesztjük a Szentszékhez, ahol újabb független orvosi bizottsággal felülvizsgáltatják az iratgyűjteményt. Po­zitív véleményüket a szentatya fogadja el azzal, hogy elismeri a csodát és kitűzi a boldoggá avatás időpontját az illetékes megyéspüspökkel egyetértésben.

Szeretnék egy félreértést tisztázni: a boldoggá és szent­té avatás pénzbe kerül. Ez érthető is: a tanúk kihallgatásánál és az orvosnál a kiszállási költségeket, az iratok szentszéki nyelvre fordítását, az ügyvédek irodai munkáját stb. meg kell fizetni. Nekik ez az állásuk. Nem lehet elvárni, hogy ingyen dolgozzanak. Ez a hivatásuk, és főállásban ezeket intézik. Amit nem lehet pénzzel elérni, csak imával: az a gyógyulás, amelyet a jó Isten ad meg a boldogjelölt közbenjárására, ha meg akarja őt dicsőíteni. Ezért kérem a kedves híveket, hogy hagyományos imánkat továbbra is végezzük: „Istenünk, te Áron püspököt arra választottad ki, hogy igazságodnak őre, az üldözötteknek védelmezője és népednek jó pásztora legyen. Add, hogy mielőbb szentjeid között tisztelhessük, tanítása és példája világító jel legyen mindannyiunk számára. Ámen.”

Ezt az imát naponta mondjuk. Ajánljunk fel a boldoggá avatásért jócselekedeteket, önmegtagadást, szentséglátogatást és más ájtatosságot is.

Szeretettel köszöntöm minden kedves hívünket – főpásztori áldással.

Dr. Jakubinyi György