Vasárnap Logó

Nagyboldogasszony – a cél felé haladók pártfogója

November 1-jén lesz 60 éve annak, hogy XII. Piusz pápa ünnepélyesen kihirdette Munificentissimus Deus kezdetű apostoli konstitúciójában a Boldogságos Szűz Mária mennybevételének dogmáját, vagyis azt a hittitkot, hogy Isten a Boldogságos Szűz Máriát élete végén testével, lelkével felvette fiának húsvéti dicsőségébe.

XII. Piusz a kortárs emberiség szolgálatába állt, emberfeletti munkáját az elmélkedés táplálta, prófétai látása volt a nagy problémákkal terhelt korban. Akik kritizálják, valószínű, nem olvasták enciklikáit, beszédeit, melyek a lekülönbözőbb területeket öleltek fel a legmagasabb teológiai kérdésköröktől a leghétköznapibb témákig.

Mária fia mennybemenetelét követően imáival már a kezdeti időszakban is támogatta az egyházat. Az apostolokkal és néhány asszonnyal együtt „Máriát is látjuk, amint imádkozik és esdekel az ajándékért: a Szentléle­kért, aki az angyali üdvözletkor már leszállt reá, mint a Magasságbeli ereje” (A Katolikus Egyház Katekizmusa). A Szent Szűz, mert az akaratához, fia megváltó művéhez és a Szentlélek minden indításához ragaszkodott, az egyház számára a hit és a szeretet példaképe. Ezáltal ő  „az egyház egészen kiemelkedő és páratlan tagja”.

Szavakban nehezen kifejezhető, mekkora megerősítő erőt és reményt jelentett 1950-ben a kommunizmus létesítette lágerországokban élő hívőknek – a börtönökben, munkatáborokban szenvedőknek – a Mária-tiszteletüket még jobban megerősítő hittétel, amely mindmáig érezteti jótékony hatását lelki életünkben.

A kinyilatkoztatás helyes és jó életút célba érését mutatja be számunkra a mennybe felvett Máriában. Bizonyos, hogy az ő élete azért ért célba, mert Istenre bízott élet volt. Ez az életút, melynek koronája a názáreti Szűz ma ünnepelt megdicsőülése, nekünk is követendő példa abban, hogy a Máriát megdicsőítő Istenre bízzuk annyira bizonytalan korunkban biztosan egyetlen földi életünket. A kinyilatkoztatás írott forrása és a keresztény hagyomány alapján tudjuk, hogy Szűz Mária Istenre bízott élete nem tétlen várakozásban telt, hanem feltétel nélküli együttmunkálkodásban – az emberileg érezhető események során és a gondviselés ember számára érthetetlen követelményei idején egyaránt.

A Szűzanya ember volt közülünk. Ma ünnepelt húsvéti megdicsőülése a minden embernek szánt örökségről tanúskodik. Örök fényt árasztó jel ő az egyház és az üdvösség egén. Ezt ismerték fel a szentek: a vértanúk, a szerzetesrendek alapítói is. A kegyes (piarista) tanítórend alapítója például az Isten anyjáról nevezett Kalazanci József nevet vette fel (Giuseppe di Madre di Dio) lelki irányultsága jeléül. A koronával ékesített Mária-monogram pedig a rend emblémája lett. Boldog emlékezetű rendalapítónk pártfogásába ajánlotta művét. A szentté avatáskor kialakult – s az egész világon elterjedt – oltárképtípuson ezért a Szűzanya látható a gyermek Jézussal, illetve a Kalazanci Szent József körül csoportosuló gyermekek.

Mindez arra figyelmeztet minket, hogy nekünk is Isten törvényeinek és terveinek teljesítéséért kell munkálkodnunk üdvösségre rendelt életünk minden napján. Ebben mellettünk fog állni a Nagyboldogasszony, aki célba ért, s akit a cél felé haladók pártfogásával bízott meg a Mindenható.

Fodor György