Vasárnap Logó

Elváltak és újraházasodottak lelki hétvégéje

A Gyulafehérvári Főegyházmegye Pasztorális Bizottságának családpasztorációs munkacsoportja szervezésében immár harmadik alkalommal került sor az elváltak és újraházasodottak lelki hétvégéjére június 25–27. között a segítő nővérek marosvásárhelyi rendházában. A rendezvényen ez alkalommal nyolc személy vett részt Erdély négy helységéből. A hétvége mottója volt: Szeretet az Isten (Jn 4,16). E szentírási rész jegyében zajlottak a hétvége különböző eseményei: a témafelvezetők, kiscsoportos beszélgetések, egyéni elmélkedések, közös imák és a filmnézés. Legfőbb törekvésünk az volt, hogy mindazt, amiről beszélgetünk, a szeretet cselekedeteit gyakorolva, életbe ültessük.

Két csodálatos napot tölthettünk a GYEPI szervezésében az elmúlt hétvégén az elváltak és újraházasodottak találkozóján, ahol kézzelfoghatóan is megéreztük egyházunk szeretetét és gondoskodását irántunk. Újból megtapasztaltuk, hogy fontosak, értékesek vagyunk, és nemcsak a kirekesztett réteghez tartozunk, akiket amúgy is valamilyen módon a sorsunk megbélyegzett. Nem éreztük többé „csonkáknak” magunkat. Sikerült megosztani a fájdalmainkat, örömeinket és tanácsot, bátorítást, sok szeretetet kaptunk. Lelki sebeinket ápoltuk, a gyermeknevelés ügyes-bajos dolgait elemeztük, valamint az önmagunk megbecsülését értékeltük újra.

Ott volt a házasság szentségében élő feleség, pap, szerzetes és mi, az elváltak néhányan – olyanok, akik nyíltan is fel merték vállalni, hogy elváltak, és keresik újból az egyházba visszavezető utat.

Hálámat és köszönetemet szeretném kifejezni a szervezőknek, akik ezúttal is vállalták e fontos program megszervezését. Áldást és kitartást kívánok munkájukra és életükre. Remélem, hogy egyre több hasonló sorsú embert tudnak megszólítani és segíteni, hogy kilépjenek a fájdalom és az elhagyatottság szorító kötelékéből. (Csorba Rita, Marosvásárhely)

Igazi, családias hangulatban, összhangban, egységben ismerkedtünk, osztottuk meg egymással élettörténetünk fájdalmait, csalódásait, elhagyatottságunkat, és mindent, ami e szomorú sorsfordító élettörténettel jár. Volt helye a sírásnak, nevetésnek, bátorításnak, ölelésnek, mosolynak – akár egy igazi család hétköznapjaiban.

Drága vagy a szememben, becses vagy, és én szeretlek téged (Iz 43,4) – ezen gondolatok jegyében elmélkedtünk, melyben átélhettük, megérthettük Isten irántunk való szeretetét. Megérthettük, hogy Isten nem ítél el, ő így is szeret minket, kincsként tekint ránk, elváltakra is, sőt küldetést is ad nekünk. Öröm van bennünk, mivel megtudhattuk: Istennek és az egyháznak fontosak vagyunk, szükség van ránk is.

Ha az Isten így szeretett minket, nekünk is szeretnünk kell egymást (1Jn 4,11) – az idézett szentírási részről való elmélkedésben ismerkedtünk a tökéletes szeretettel. Ahogyan Isten szeret minket, nekünk is úgy kell szeretnünk egymást, embertársainkat, feltételek nélkül, csak így lehet életünk. Szénégető István mondta: „Élet akkor van bennem, ha van Lélek, Lélek akkor van bennem, ha van szeretet, szeretet akkor van bennem, ha bennem van Jézus.”

Ezekkel az elmélkedésekkel próbáltunk újra megbocsátani házastársainknak, mindazoknak, akik megbántottak. És próbáltuk letenni Isten lábaihoz fájdalmainkat, nehezteléseinket, ítélkezéseinket, nyomorúságainkat, mindazt, amit eddig teherként cipeltünk.

A lelkigyakorlat vezetőivel: Szénégető Istvánnal, Kertész Marikával, Csillag Csilla SA nővérrel és nem utolsó sorban Jézus Krisztussal együtt, az ők segítségükkel próbáltunk megbocsátani, kiengesztelődni, keresni Isten akaratát az életünkben. Mindnyájan gyógyultunk, növekedtünk, megvilágosodtunk a lelkigyakorlat során, amelyben együttérzéssel, szeretetben figyeltünk egymásra és Istenre.

Köszönjük ezt az alkalmat a szervezőknek és Istennek! Köszönet a résztvevőknek nyitottságukért. Külön köszönet Csillag Csilla nővérnek vendégszeretetéért. Köszönet mindazoknak, akik értünk imádkoznak! Végezetül Henri Lafouroade egy idézete: „Ne rágódj a múlton! Ne tekints vissza! / Az Úr mindent kézben tart. / Megtette, amit te elmulasztottál. / Mindent rendbe hozott és újjáépített, / Hibáidat elégette, akár egy rakás száraz falevelet, / és elhullott gallyat… / De gondosan őrzi a legjobbat benned, / mert szeret és mindig meg fog előzni a szeretetben.”

Albert Krisztina