Vasárnap Logó

Szent Ferenc erdélyi virágoskertje

Hat egymásba fűzött interjú, hat ferences szerzetes vallomása a rend erdélyi, megpróbáltatásokkal teli időszakáról – egészen tömören így lehetne ismertetni Sarány István legújabb kötetét. A Pallas-Akadémia gondozásában idén megjelent Erdélyi Fioretti. Ferencesek kényszerlakhelyen című könyv egyházi és világi berkekben egyaránt visszhangos volt, a budapesti könyvhéten is nagy sikerrel mutatták be.

Valójában a hit és tisztesség megtartó erejéről, az erdélyi ferences rendtartomány szilárd helytállásáról és az összetartás iskolapéldájáról tesz bizonyságot az a sok vallomás, amelyet az interjúkészítő Sarány István kötetbe rendezett és tematikus tagoltsággal tálalt.

A hat megkérdezett: P. Bartók Albert OFM ny. somlyói gvárdián, P. Benedek Domokos OFM exprovinciális, Lászlóffy Árpád dési kántor, P. Márk József OFM, ugyancsak ny. somlyói gvárdián, P. Pap Károly Leonárd OFM kolozsvári gvárdián és tartományfőnök-helyettes, valamint P. Szalontai Barnabás OFM szamosújvári gvárdián.

A kötet elején a háborús időszakban kibontakozott hivatásokról, meghallott hívó szóról, a titokban végzett papszentelésekről, a szekuritáté megfélemlítéseiről, majd pedig a vajdahunyadi ferences teológia megszüntetéséről mesélnek a szerzetesek. Mindannyian keserűen említik 1951. augusztus 20-át, amikor a provincia védőszentjének ünnepén a rendtartomány mintegy 150 tagját a máriaradnai kolostorba internálták. A hatóságok abbéli reményét, hogy ilyen körülmények között a szerzetesek maguk fogják kérni a rend feloszlatását, nem váltották be. Sőt, mérhetetlen összefogást eredményezett a kényszerlakhely. Az Esztelnekre, Körösbányára és Désre – ugyancsak kényszerlakhelyekre – szétosztott szerzetesek személyi igazolványába bepecsételték a DO rövidítést (domiciliu obligatoriu), ezért van az, hogy a kötetben csak DO-s világként említik a tizenkét évnyi időszakot, amelyet a ferencesek mély hittel társult élni akarása jellemez. Ezért fogalmaz maga a szerző is úgy, hogy „a barátok története nem szenvedéstörténet, vallomásaikat áthatja a Szent Ferenc-i derű, ezért nevezte Szent Ferenc erdélyi virágoskertjének, erdélyi Fiorettinek dési kényszertartózkodásukat P. Benedek Domokos”. E fájdalmakkal, meghurcoltatásokkal teli virágoskertnek köszönhető, hogy Szent Ferenc erdélyi provinciáiba ma is érkeznek új hivatások.

A kötet nagy erénye a témaválasztáson és a vallomások időrendi tagolásán túl éppen a szerző hozzáállása. Abban a tiszteletteljes és alázatos hozzáállásban, amelynek eredményeként a megszólaltatott ferencesek szófordulatai és gondolatfűzései sem csorbultak. A gyakorlott újságíró és főszerkesztő Sarány István megtehette volna, hogy szöveggondozás címszó alatt úgy szerkeszti meg, úgy stilizálja az interjúban elmondottakat, hogy lefarag a mondatok életszerűségéből. De a könyv és az olvasó szerencséjére, Sarány István nem így tett. Ennek köszönhető, hogy az olvasó úgy érezheti, neki mesélnek a barátok, ő hallgatja Albert atyát, József atyát stb. És ugyancsak ennek a mértéktartó magatartásnak köszönhető, hogy olyan kifejezések, tájszavak vagy épp a kommunizmus hozta megnevezések is a szövegben maradtak, amelyek lábjegyzetre szorultak, de amelyeknek köszönhetően a vallomások megkérdőjelezhetetlenül hitelesek. A szerző érdeme, hogy a hat interjú birtokában nem interjúkötetet állított össze, hanem szerényen visszahúzódott, a beszélgetés fonalát terelgető kérdéseit elhagyta, és engedte, hogy csak a megkérdezett ferencesek szólaljanak meg.

Antal Ildikó