Vasárnap Logó

Sekrestyések zarándokoltak

2006 óta minden évben három napot töltenek együtt az egyházmegye sekrestyései a szatmári püspökség szervezésében. Idén július 5–7. tartották a találkozót. Az elmúlt években a közös program az egyházmegye különböző templomainak, nevezetességeinek látogatása volt. Idén továbblépett a már-már közösséggé formálódott csapat: Torockó felé. A találkozás örömében mindenki megállapította, olyan, mintha csak tegnap lett volna a tavalyi közös program.

Első állomásként a kolozsvári Szent Mihály-templomot látogatták meg, szokás szerint búcsús énekekkel köszöntötték az oltáriszentséget. Kora délután, a szállás elfoglalása után már Torockó főterén sétált a csapat, lenyűgözve a szinte érintetlen vidék szépségétől. A következő nap múzeumlátogatás és rövid túra jegyében zajlott, megtekintettek egy torockói magánmúzeumot, a helyi néprajzi múzeumot, majd Torockószentgyörgyön a Thoroczkay várromhoz kapaszkodtak fel, illetve felkeresték a helyi katolikus templomot is. Délután nekivágott a csapat a Székelykő megmászásának, de a csúcsra csak a kitartóak jutottak fel. Esténként volt alkalom beszélgetésre, nevetésre, éneklésre. De nem hiányzott a programból a közös ima sem. Másnap búcsút véve a kedves házigazdától és a tájtól, elindultak hazafelé, de Tordán még megcsodálták a sóbányát, amely az elmúlt években igazi turistalátványossággá fejlődött. Hálatelt szívvel és a jövő évi közös program tervezgetésével tértek haza a résztvevők.

(A szatmári egyházmegye sajtószolgálata)