Vasárnap Logó

Virrasztó lelkület és zsolozsma

A matutinumnak nevezett imaóra eredeti formájában szinte teljesen megszűnt, nem csak szerkezetét, hanem imádkozásának idejét tekintve is ma már kontemplatív szerzetesházakban sem végzik mindenütt az éjszaka közepén – esetleg a kora hajnali órában, vagy este elővételezik. Nyilván ennek megvan a magyarázata: a modern ember életritmusa megváltozott. A mai zsolozsma összeállításakor ezt vették figyelembe, és az Olvasmányos imaóra nevet kapta, hiszen a második fontos jellegzetessége ennek az imaórának az volt, hogy több szentírási és patrisztikus olvasmány is tartozott hozzá a zsoltárok mellett. Ma ezt az imaórát a nap bármely órájában lehet imádkozni, és természetesen sokkal rövidebbek az olvasmányai.

Érdemes mégis legalább olykor – például lelkigyakorlat alkalmával, nagy ünnepek előtt – kipróbálni a hagyományos rendet: fölkelni az éjszaka közepén, és amennyiben mód van rá, bemenni egy templomba, kápolnába, imaterembe zsoltározni és Isten igéjét, az egyházatyák, szentek gondolatait hallgatni. Hiszen a virrasztásnak ma is sajátos szerepe van az egyház életében.

A virrasztó zsolozsma lelkiségéről Philipe Lemaire OSB (Solesme) néhány gondolatát idézzük:

 

1. A virrasztás – aktuális kegyelem

Az éjszaka kettős természetű. Az egész természet pihen a csendben és a sötétben. Az ember teste is pihen. A szív viszont – bár maga is pihen – közben mégis kommunikál Istennel. Szívünk nyugtalan, amikor nem Istenben pihen meg. A kettősség a szív pihenése és az Istennel való kommunikáció egyidejűségében rejlik.

A 15. zsoltárban ezt olvassuk: még éjszaka is a jóra int engem bensőm. Tehát az Úr éjnek idején is oktat bennünket. […] A 62. zsoltárban ez áll: még fekvőhelyemen is rád gondolok, hajnalig rólad elmélkedem. A virrasztás tehát azt jelenti, hogy jelen vagyok Isten számára. Az éjszaka az intimitás, a szeretet, a szerelem ideje. Alszom, de a szívem virraszt – mondja az Énekek éneke.

A bűnös emberben azonban van valami akadálya az Isten kegyelmének. A bűnös ember matt üveg a kegyelem előtt. A démon ellenáll Isten működésének. Ezért a virrasztás a sötétség elleni lelki harc ideje. Föl kell ébredni, le kell győzni az álmosságot. A kis Sámuelt az Úr éjszaka szólítja: föl kell ébrednie ahhoz, hogy meghallja szavát: Szólj, Uram, hallja a te szolgád. Meghallani az igét nem olyan könnyű, szükséges hozzá az akaratunk elköteleződése: Ne ébresszétek fel szerelmemet, amíg nem akarja (Én 2,7). A gecemáni agónia is harc: ez valójában az agónia szó jelentése. […]

Isten jóindulatúan tekint mindazokra, akiknek van bátorságuk szembenézni álmosságukkal azért, hogy imádkozzanak. Sokszor az álom elnyomja az embert, de ez csak a démon kísértése. A lustaság démonának hatalma, hogy elbátortalanítson minket az imában. Ha van bátorságunk kitartani, Isten maga adja meg az erőt hozzá.

2. A húsvét emlékezete

A Kiv 12,29;42-ben olvassuk: Történt azután éjfélkor, hogy az Úr megölt minden elsőszülöttet Egyiptom földjén. […] Ez az éjszaka az Úrnak szentelt virrasztás, amikor kivezette őket Egyiptom földjéről. Ezt meg kell tartania Izrael fiaink nemzedékről nemzedékre. A virrasztás tehát a zsidó húsvétra való emlékezés ideje, ugyanakkor a Krisztus húsvétjára való emlékezésé is. Minden keresztény virrasztásának ez forrása. Az exodus az Egyiptomból való szabadulás, átmenet a pusztából az ígéret földjére. Krisztus húsvétja, halála és feltámadása az ő bemenetele a dicsőségbe. Az egyházi év nagy vigíliája így természetesen húsvét éjszakája. Az egyházban először ezt ünnepelték, majd fokozatosan a karácsony, a pünkösd, sőt a vasárnapok vigíliáját is megülték.

Nyugaton ez a gyakorlat a bencéseknél alakult ki. Szent Benedek Regulájában lefektetett liturgikus rendben a vigíliának nagy teret biztosít. A vasárnapi virrasztás nála három nokturnusból áll. Az első hat zsoltárt tartalmaz antifónákkal és négy ószövetségi olvasmányt.  A második ugyanennyi zsoltárt és négy újszövetségi olvasmányt. A harmadik ó- és újszövetségi kantikumokat tartalmaz. A bencés vigíliának ez a modellje a maga a dicsőítő és az óból az újszövetség felé mutató struktúrájával hosszú időn át meghatározta az egyház liturgikus életét.

3. A várakozás

Várakozásban élünk, Krisztus ígéreteinek megvalósulására várakozunk: hogy eljön újra szentek dicsőségében. Ebben a várakozásban virrasztunk, hogy ne találjon alva minket, amikor eljön. Erre az éberségre biztat minket Jézus eszkatologikus példabeszédeiben (az okos szüzek, a tolvaj). A virrasztásra való felhívás a levelekben is visszatér: Az Úr napja tolvaj módjára lep meg benneteket (2Pét 3,10). Az időről és az óráról, testvérek, szükségtelen írnom nektek. Hiszen magatok is igen jól tudjátok, hogy az Úr napja úgy jön el, mint éjjel a tolvaj (1Tessz 5,1–8).

Forrás: www.societaslaudis.org