Vasárnap Logó

Zsoltározzatok bölcsességgel!

XVI. Benedek pápa katekézise a 123. zsoltárról

 

A hívek egész közössége hálaéneket mond az Úrnak a szabadság ajándékáért. A zsoltáros az egész népet arra buzdítja, hogy őszinte köszönetet mondjon az üdvözítő Istennek, aki Izrael szabadítója. Ha az Úr nem állt volna az elnyomottak mellé, akkor ők saját korlátozott erejükkel nem lettek volna képesek arra, hogy megszabaduljanak az ellenségtől, aki mint egy szörny széttépte és megsemmisítette volna őket. Bár a zsoltár elemzésénél felmerülhet, hogy egy meghatározott történelmi eseményről van szó, esetleg a babiloni fogság végéről, valószínűbb, hogy az ima olyan himnusz, amely köszönetet mond az Úrnak a veszélyek elkerüléséért és egyben fohász, amely arra kéri Istent, hogy szabadítson meg minden gonosztól.

A zsoltáros utal egyesek „emberekre”, akik a hívek ellen fordultak és képesek lettek volna őket elevenen elnyelni. Az ima első részében a vizek áradásának képével találkozunk, amely a Bibliában a pusztító káosz, a rossz, a halál jelképe: elborítottak volna minket a vizek, a hegyi patak elöntött volna. A zsoltáros úgy érzi, mintha a tengerparton találná magát, miután csodával határos módon megmenekült a vihar pusztításától. A hívő életét mindenütt a gonoszok csapdája veszi körül. Az ellenség nemcsak létére tör, hanem minden emberi értéket is le akar rombolni. Az Úr azonban az igaz embert védelmébe veszi és megmenti.

A hálaadó ima második része a tengeri jelenet leírása után a vadászat jelképéhez folyamodik. A zsoltárok jellemző képi rendszere szerint egy fenevad fogai közt tartja zsákmányát, egy vadász hálója madarakat ejt foglyul. Az Úr nevének szóló áldás azonban arra enged következtetni, hogy a hívek sorsát, amely eredetileg a halál lett volna, gyökeresen megváltoztatta Isten üdvözítő beavatkozása: „De áldott legyen az Úr, mert nem vetett oda zsákmányul fogaiknak. Lelkünk megmenekült, mint a madár a vadász hálójából. A háló szétszakadt, s mi szabadok lettünk.”

Az ima a lélek mélyéből felszálló megkönnyebbült sóhaj: amikor már nem lehet emberileg reménykedni, számíthatunk az isteni megszabadító erőre. A zsoltár tehát hitvallással zárul, amely évszázadok óta a keresztény liturgia része – Adiutorium nostrum in nomine Domini, qui fecit caelum et terramSegítségünk az Úr nevében, aki az eget és a földet alkotta. A Mindenható Isten különösen pártfogásába veszi az üldözöttek áldozatait, azok mellé áll, akik Lukács evangélista szavai szerint éjjel-nappal hozzá kiáltanak, és hamarosan igazságot szolgáltat nekik.

Szent Ágoston részletesen elemezte az Izrael szabadítóját dicsőítő zsoltárt. Ezt a zsoltárt Krisztusnak azon tagjai énekelhetik, akik már eljutottak a boldogságba, különösen a szent vértanúk, akik távoztak ebből a világból és már Krisztus örömében élnek. Földi létükben testüket megkínozták, de az örökkévalóságban ezek a gyötrelmek az igazságosság díszeivé válnak. A hippói püspök szerint mi is reménykedve énekelhetjük a zsoltárt, csatlakozva a szentek kórusához. Velük együtt vágyakozzunk arra az életre, amelyben itt a földön nem lehet részünk, és később is csak akkor nyerhetjük el, ha előzőleg már felkészültünk rá. (VR/ 2005. 06. 22.)

 

123. zsoltár

Az Úr a mi segítségünk

 

Az Úr így szólt Pálhoz:

Ne félj […] én veled vagyok.

(ApCsel 18,9–10)

 

Ha nem lett volna az Úr velünk, vallja meg most Izrael, †

   ha nem lett volna az Úr velünk, *

   amikor ránk támadtak az emberek:

akkor elevenen nyeltek volna el, *

   úgy fellángolt haragjuk ellenünk;

talán elárasztott volna nőinket a víz, †

   elsodort volna a zuhatag, *

   a tajtékzó hullámok elsodortak volna.

De áldott az Úr,*

   aki nem adott minket foguk martalékául.

Megmenekültünk, mint a madár *

   a vadászok hálójából.

A vadászháló szétszakadt, *

   és mi megmenekültünk.

Az Úr a mi segítségünk, *

   aki az eget és a földet alkotta.