Vasárnap Logó

Szent hegyeden, Uram, Istenem, az igazak megpihennek (1)

 


Fotó: Fejér István (archív)

Csíksomlyó, 2010. május 22.

 

A 444. csíksomlyói búcsú lelki élményét a szeszélyes időjárás ellenére legtalálóbban talán az írás címeként használt zsoltárvers tudja kifejezni, amelyet a szentmise alatti zsoltározás közben válaszként többször is elénekelt a több százezres tömeg, s amelyet visszhangoztak az élénkzöld somlyói hegyek.

Az ünnep alaphangulatát Orbán Szabolcs ferences provinciális köszöntő szavai teremtették meg: A zarándok-ember egyik fő jellemvonása a nyugtalanság. Ez az, ami útra késztet, arra, hogy minden fáradságot, minden megpróbáltatást legyőzzön. A megnyugvás, a béke megtalálása – a zarándok-ember jutalma.

Ma, akik itt vagyunk, sok minden miatt nyugtalankodhatunk. A gazdasági, politikai élettel, a környezettel kapcsolatos problémákon túl idehoztuk saját személyes gondjainkat is. De a zarándok-ember amikor megérkezik, akkor megnyugszik, mert ráérez arra, hogy minden gond, minden nyugtalanító körülmény ellenére a Gondviselésbe vetett bizalommal, a teremtő Istennel való együttműködésben mindezek legyőzhetőek.

A Rómából érkezett José Rodriguez Carballo ferences miniszter generális olaszul Assisi Szent Ferenc szavaival üdvözölte az imádkozó sereget: Az Úr adjon nektek békességet! Majd ezt követően arra kérte a jelenlevőket, hogy úgy tekintsenek az ünnepelt „szép Máriára”, mint a keresztény élet legkiválóbb példaképére, és válaszoljanak vele együtt készségesen igennel az Úr hívására és maradjanak is hűségesek a válaszban.

Jakubinyi György érsek az ősök fogadalmának hűséges megtartására buzdított mindannyiunkat, hogy megmaradhassunk eleink hitében és erényeiben, ami a szülőföld szeretetét, anyanyelvünk és kultúránk megbecsülését, megőrzését jelenti. Kitért arra is, hogy június 11-én, Jézus szent szíve ünnepén befejeződik a pápa által tavaly meghirdetett „papság éve”, s ezért arra kérte az összesereglett zarándokokat, hogy a papi és szerzetesi hivatásokért külön is és buzgón imádkozzanak, hogy szent papokat küldjön hozzánk az Úr.

A köszöntő személyiségek sorában utoljára, de nem utolsósorban a bukaresti nuncius, Francesco-Javier Lozano érsek szólt az egybesereglettekhez: Számomra nagy megtiszteltetés részt venni a magyar anyanyelvű katolikus nép ezen nagy megnyilvánulásán… Csíksomlyóra úgy jöttem, mint XVI. Benedek papa követe azért, hogy elhozzam számotokra az ő köszöntését és áldását. És el szeretném nektek mondani, hogy a pápa szeret benneteket, hogy imádkozik értetek: családotokért, gyermekeitekért, a betegekért, az idősekért, akiknek megpróbáltatásban van részük. XVI. Benedek pápa arra biztat benneteket, hogy továbbra is maradjatok élő tanúságtevői a keresztény élő hitnek. Annak a katolikus hitnek, amely megtartotta őseiteket is a magyar nemes nép történelmének folyamán, és amely a 21. században is élő hit kell hogy legyen.


Képünkön balról jobbra Tamás József segédpüspök,
Francesco-Javier Lozano pápai nuncius
és Jakubinyi György érsek.
(Fotók: Csúcs Péter és Csúcs Endre)

A köszöntések után megkezdődött az ünnepi liturgia a Kárpát-medence talán legszebb „szabadtéri istenházában”, amelyben személyes felkérésre ez alkalommal Csaba testvér hirdette Isten vigasztaló igéjét azoknak, akik lelkileg elfáradtak, vagyis mindannyiunknak. Külön is kiemelem zenei élményként azt a latin nyelvű dicsőítő éneket (prefációt), amelyet operaénekest is megszégyenítő színvonalon gyönyörűen énekelt a pápai nuncius a szentmise alatt. Liturgia volt a javából, és nem letargia!

Mivel a Duna Televízó és a Mária Rádió élőben sugározta az ünnepi szentbeszédet, s bizonyára olvasható is lesz később a teljes szöveg, a búcsú után a Csaba testvérrel készült alkalmi beszélgetést ajánlom az olvasók figyelmébe.

 

Csaba testvér, Szent Pál apostol Athénben két évezreddel ezelőtt az areopagusról hirdethette az evangéliumot a nagy nyilvánosságnak. Ezt most már nagyságrendben milliószor felülmúlja az a nyilvánosság, amit a média teremtett meg a csíksomlyói búcsún az igét hirdető meghívott szónok számára, aki így az egész nemzethez is szólhat. Hogyan értékeled ezt a rendkívüli lehetőséget a 21. században?

Amikor felkértek arra, hogy én legyek az idei búcsús szónok, valóban egyfajta kettősség volt bennem: egyfelől örvend az ember, hogy szólhat a népéhez, de másfelől érzi is azt a hatalmas felelősséget, amivel ez a feladat jár. Az evangélium fényénél sok ember részére kell lelki táplálékot nyújtani és egyúttal valamiféle irányt is mutatni. Valóban nagy megtiszteltetésként éltem meg a felkérést, és örülök, hogy Isten megadta ezt a lehetőséget, hogy az oltár magaslatából tekinthettem le több százezer emberre, akik ott voltak pünkösd szombatján a szent hegyen, és tudni azt is, hogy a Duna Televízión és a Mária Rádión keresztül világszerte is százezrek hallgattak engem. Hát ez, mit mondjak, csodálatos és felejthetetlen élmény volt. Remélem, hogy tényleg az élő, a jókedvű, vidám és tetterős Istenről tudtam beszélni.

Az utóbbi 20 év során elhangzott, különféle problémákat feszegető és a negatív jelenségeket nemegyszer keményen bíráló pünkösdszombati „üzenetektől” eltérően te ma mindvégig a remény hullámhosszán, a jövőbe vetett bizalom és a belső öröm jegyében szóltál hallgatóidhoz. Honnan forrásozik és miből táplálkozik a te (most már nemcsak szavaidban, de a könyveidben-írásaidban is fellelhető) hatalmas optimizmusod?

A mi Urunk Jézus Krisztus is ismerte az elkeseredettséget és a különféle bajokat, nehézségeket. Látva és tapasztalva ezeket, Jeruzsálem előtt mélyen meg is rendült, térdre borult és sírt. A jelentkező nehézségekre a válasz nem az, hogy kiengedjük kezünkből a gyeplőt, hogy bedobjuk a törülközőt... Virágvasárnap bevonult Jeruzsálembe, és jött nagycsütörtök, nagypéntek. Látszólag vége lett mindennek. Ám húsvét hajnalán feltámadt és ugyanazzal a derűvel, békével, hittel, mint korábban, folytatja üdvözítő munkáját. A szeretet valóban legyőzi a rosszat, s jól érződik magatartásán az, hogy az Isten által teremtett ember töretlenül hisz az élet folytatásában. Ez a hatalmas optimizmus járja át a lelkét, amikor a galileai tenger partján tüzet rak, reggelit készít, halat süt az apostoloknak, s miután megkérdezi Pétert háromszor is afelől, hogy szereti-e őt, ünnepélyesen rábízza a világegyházat. Menj és hirdesd az evangéliumot! Én munkám során nem Krisztusnak a ruháját szeretném magamra ölteni és benne tündökölni, hanem alázattal térdre borulni. Akárcsak Krisztusnak, nekünk is jogunk van sírni, a kereszt súlya alatt elesni, de még fontosabb újból és újból felállni és hatalmas bizalommal nyomába szegődni s őt követni. Egészen biztos, Isten selejtet nem teremtett, s akkor pedig ennek a világnak és a világban élő embernek is előbb-utóbb diadalmaskodnia, győznie kell, végérvényesen legyőzve a bénító félelmet.

Az idei búcsú a pápa által meghirdetett papság évére esett, amely néhány nap múlva, ahogy Jakubinyi érsek úr is jelezte, Jézus szíve ünnepén, június 11-én fejeződik be. Biztosan nem véletlen, hogy a XVI. Benedek által vezetett katolikus egyházat az utóbbi időben egyes méltatlan életet folytató papok szörnyű bűnei miatt kemény támadás és jogtalanul általánosító megbélyegzés érte, ami miatt te is tollat vettél a kezedbe és felhívásodban a papokat (a húsvét másodnapi népszokáshoz kapcsolódóan) „locsolkodásra”, „hideg vizes locsolkodásra” (tehát magukhoz térésre, álomból való felébredésre) és bátor megszólalásra kérted fel éppen az elsöprő többség, a hivatását hűségben és példásan megélő papság védelmében. E felhívás gyümölcseként „Ilyen az én papom” jeligével a világhálón meg is született egy új honlap, amelyen az elektronikus levelek szerzői szép számmal szinte csak a „jó papokról” szólnak...

Én is meglepődtem ezen. Nem gondoltam, hogy kezdeményezésemből még honlap is lesz. S azt hiszem, senki nem gondolt volna arra, hogy híveink közül ilyen óriási számban veszik védelmükbe a papokat. Kevés híjával 2800 levél van most már ezen az internetes oldalon, amelynek 96-97 százaléka pozitív kicsengésű. Mindössze 18 személy mindazok száma, akik csalódtak papjaikban, akik tehát negatívan nyilatkoztak. Azt hiszem, hogy ez egy nagyon reális arány. Úgyhogy én bízom abban, hogy továbbra is jó dolog kereszténynek, krisztuskövetőnek meg papnak lenni.

Nézd, hadd mondjak egy példát. Az ember télen nagyokat sízik és közben eshet is, de ettől még nem lesz rossz dolog maga a sízés. A következő generációk tagjai is sílécet kötnek, bármekkorát is esett szemük láttára valaki. Az, hogy valaki erkölcsileg elesik, valóban nem kellemes, sőt rossz dolog, de segíteni kell neki is, hogy felállhasson, hogy bűnbánattartás és megérdemelt büntetés után hitelesen élhesse meg hivatását. A jobb lator esete óta tudjuk, hogy nincs lehetetlen, nincs reménytelen helyzet, bárki bármilyen bűnéből megtérhet.

Jakab Gábor