Vasárnap Logó

A hit útján a feltámadt Krisztussal

 

Keresztény mivoltunk és létünk abban a tényben gyökerezik, amelyet húsvétkor ünneplünk, mindenekelőtt abban az eseményben, amely a feltámadás szent éjszakáján történt. Ez hitünk legalapvetőbb eseménye, keresztény hitünk ezen áll vagy bukik, mint ahogy Szent Pál apostol is megfogalmazta a korintusiakhoz írt első levelében: „Ám Krisztus föltámadt holtából, mint a holtak zsengéje” (1Kor 15,20).

Ez az esemény szoros összefüggésben áll a szentségekkel, amelyeket már az ősegyház is húsvéthoz kapcsolt, és amelyeket húsvéti szentségekként ismerünk: az élet, amelyet Krisztus halála és feltámadása által megalapozott, a keresztség szentségében ajándékoz nekünk. Ezért az első keresztények hosszú felkészülés után főleg húsvét szent éjszakáján részesültek e szentségben. A szenvedése és halála előtti napon, az utolsó vacsorán Krisztus kezébe vette a kenyeret meg a bort, és mint a saját testét és vérét nyújtotta oda az apostoloknak, meghagyva nekik: „Ezt cselekedjétek az én emlékezetemre” (vö. Lk 22,19–20). Ettől kezdve Jézus hűséges követőjeként az egyház is ezt cselekszi, miközben hitünket így valljuk:

„Halálodat hirdetjük, Urunk, és hittel valljuk feltámadásodat, amíg el nem jössz” (Eukarisztikus ima, vö. 1 Kor 11,26). Továbbá ezért parancsolja nekünk az egyház, hogy egyetlen vasárnap vagy ünnepnap se múljon el anélkül, hogy Krisztus áldozatában cselekvően részt ne vennénk, vagyis szentmise és oltáriszentség nélkül. És végül essék szó a kiengesztelődés és a bűnbánat szentségéről, amit az Úr húsvét vasárnapján adományozott egyházának: „Vegyétek a Szentlelket. Akinek megbocsátjátok bűneit, bocsánatot nyer, akinek pedig megtartjátok, az bűnben marad” (vö.  Jn 20,22–23). Külön parancsban szólít fel az egyház, hogy legalább egyszer egy évben vétkeinket a bűnbánat szentségében megvalljuk és bocsánatot nyerjünk. Ez a három hát az igazi húsvéti szentség, amely megalapozza az örök életet, táplál és ismételten megújít.

Ezekben a napokban újból átéljük húsvét ünnepét, ismét a mi Urunk és Megváltónk, Jézus Krisztus halálát és feltámadását ünnepeljük. Tegyük ezt odaadással, nyitottsággal, tiszta szívvel és azokban a szentségekben, amelyeket a feltámadott Úr üdvösségünkért adományozott, amelyekben felfogható módon elénk jön: a keresztségi fogadalmunk megújításában, a bűnbocsánat elnyerésében és végül az oltáriszentség által a személyes találkozásban a feltámadott Krisztussal.

Krisztus, akit értünk keresztre feszítettek és feltámadt, adjon nekünk kegyelemteljes napokat és kísérjen minket a hit útján, hogy vele együtt szenvedjünk, és vele együtt meg is dicsőüljünk (vö. Róm 8,17). Ehhez áldjon meg titeket a mindenható Isten, az Atya, a Fiú és a Szentlélek.

Temesvár, 2010 húsvétján

Roos Márton