Vasárnap Logó

Merre tartok?

A címben megfogalmazott kérdés tulajdonképpen folyamatos önreflexió is lehetne, az emberi élet minden percében és döntésében feltehető, soha el nem nyűvődő, mindig új rácsodálkozás. Néha jól jönne az is, ha kívülálló mutatna rá arra, merre tart életutam.

Március 18-án este a kolozsvári BBTE Római Katolikus Teológia Karának díszterme zsúfolásig megtelt. A gyűjtőerő egy, a Kolozsvári Egyetemi Lelkészség által szépen komponált plakát, rajta egy kérdés: Merre tartok? A kérdésről Szőcs Csaba kolozsvári segédlelkész osztotta meg gondolatait, vagy ahogyan ő fogalmazott: tisztázta a kérdést. De nem akárhogyan. Előadásában nem csak a keresztény etika és életszemlélet bölcs következtetéseit mondta el, hanem a közönség számára érthetővé és élhetővé is tette, segítségül híva a magyar írók-költők alkotásait és külföldi kisfilmeket, musicalrészleteket. Gondolatmenetének kiindulópontja Kányádi Sándor Három székláb című verse volt, ezzel mutatott  rá arra, hogy életünknek a krisztusi főparancsból kiindulva éppen három lába van – szeretni Istent, embert és önmagunkat. S a Kányádi-vers kisszékéhez hasonlóan ezeken billeg-ballag az emberi lélek is.

A három láb problematikájának ismertetése sem könyvszagú dogmatikai és etikai alapokon nyugodott, sokkal inkább kérdésfelvetésre, elgondolkodásra irányult. Mindenik székláb köré gyűjtött kérdéscsokrot megelőzve elhangzott egy-egy irodalmi alkotás, s a felvetett kérdésekre „válaszképp” vagy inkább illusztrációként volt néhány rövidfilm is. Természetesen nem csupán kérdéseket tett fel Szőcs Csaba, hanem frappáns és szintén gondolkodásra serkentő ötleteket is megfogalmazott. Az első székláb, azaz a „szeresd Uradat, Istenedet” kapcsán: ha Krisztus az élet barátja, akkor mindenki erre kap meghívást – azaz „be vagy Hét Toronyba zárba”.

A második székláb,  a „szeresd felebarátodat”, azaz kapcsolat az emberekkel, már sokkal bonyolultabb kérdésnek tűnt. Az előadó lényegre törő kérdései az egyén és közösség kapcsolatára irányultak, s mindezt az egyházra vonatkoztatva kiemelte: nem a dogma határozza meg ezt elsősorban, hanem a tagok, s mivel sokszor elfelejtik az emberek, a közösségek „életszaga” eltűnik. Sajnos ekkor kedvező talaj teremtődik a neobarokk álszentségnek. Az erdélyi létsajátosságból kiindulva feltett egy másik fontos kérdést: miért kell ellenségkép ahhoz, hogy önmagunkat meghatározzuk, miért és meddig kell még felvakarni a Trianon-sebet?

A harmadik székláb, a „mint önmagadat” problémája még fogasabb kérdésnek bizonyult, a köré gyűjtött vesevizsgáló kérdések is ezt bizonyították, ugyanakkor Esterházy Péter irodalomról szóló megfogalmazása (Az irodalom bonyolult. A bonyolulttól nem kell félni. A zavarostól kell félni.), illetve annak parafrazálása egyfajta utat mutatott, melyet az előadó frappánsan kiegészített: élem is az életem vagy csak lábjegyzetelem?

Az előadás ugyan közel két órát tartott, ám egyáltalán nem volt fárasztó, sőt. Az életízű gondolatvezetésből tisztán ki-kiszóló merre tartok sorozat nagy segítséget nyújtott az isteni háromlábú szék, azaz a főparancs kapcsán felmerülő, emberségünkből fakadó nehézségek felismerésében. Szőcs Csaba utolsó mondatát (Nem a választ kerestem, hanem a kérdést akartam mélyíteni. Hátha sikerült.) szó szerint vastaps követte. Kérdés nem volt.

Dénes Gabriella