Vasárnap Logó

Adáshiba
Ünneplésünk mérlege

 

Már elmúltak a karácsonyi ünnepek. A díszeiktől megfosztott karácsonyfákat kidobtuk lakásunkból, és annak eltakarítása ugyanolyan gondot jelentett, mint megszerzése. Az ajándékozókról igen hamar megfeledkezünk. Jönnek a szürke hétköznapok, és igen könnyen elfelejtjük a karácsony üzenetét is.

Valamelyik karácsony alkalmával láttam egy rövidfilmet a televízióban, amelynek tartalmát sohasem felejtem el. Az adás címe ez volt: Adáshiba! A kis történet arról szól, hogy egy fiatalember különös barátra talál. Ez a barátság megváltoztatja a fiatalember életét. A barát a názáreti Jézus. Otthon sokat beszél róla, de nagy érdeklődést a család részéről nemigen tapasztal.

Egy napon a fiú elviszi barátját otthonába vendégségbe, hogy a család megismerje őt. Csakhogy a nagy vendég nemigen vált ki érdeklődést. Mindenki el van foglalva a saját problémaival. Az édesanya azon zsörtölődik, hogy kevés a kenyér, és a váratlan vendég csak növeli a szükséget...  A fiatal leány harisnyáján megbomlott egy szál, meg kellene hamar stoppolni, különben lekési a találkát... A nappaliban érdekes meccset néznek a televízióban, köztük van a szomszéd, aki évek óta tolókocsiban ül, és várják a döntő végét... Tehát nincs idő a vendégre. „Csinálj valamit, Uram” – mondja a fiú a barátjának. És a vendég egy kézmozdulattal friss kenyeret varázsol az asztalra, az elszakadt harisnyáról eltűnik a szakadás... Mindezekre senki sem figyel fel, a fontos a meccs, és az, hogy ki lesz a bajnok. „Tegyél valamit, Mester – mondja a fiú barátjának –, hogy végre felfigyeljenek rád!” Ekkor a vendég kezét a tolókocsiban ülő ember felé irányítja, az kiugrik a tolókocsiból, és a képernyő előtt ugrándozva kiabál: „Hajrá!” Sajnos ez sem elég, senki sem veszi észre a történteket. Akkor a fiú újra mondja barátjának: „Mester, tégy még valamit, hogy észrevegyenek!” Ekkor a vendég kezét a tévé felé tartja: megszűnik az adás, és megjelenik a képernyőn  a felirat: „Adáshiba!” Óriási a felháborodás, rohannak a telefonhoz, keresik a stúdiót, szitkozódnak, hogy nincs kép a képernyőn, és emiatt ők nem tudják, ki lesz a bajnok. Ekkor a fiatalember ezt mondja barátjának: „Mester, add vissza nekik az adást, és menjünk el innen, mert itt senki sem vesz észre téged.”

Ezt a kis történetet juttatja eszembe az a szomorú mondat, amit János evangélista jegyzett fel: „A tulajdonába jött, de az övéi be nem fogadták!” Sok keresztény gondolja úgy, hogy ha Jézus közelebb volna hozzánk, ha az ő korában élt volna, nagyobb volna az ő hite.  De így nehezen megy az egész.

Csakhogy ez nem így van!

Az ige emberré lett és itt él köztünk, mi pedig mindannyian Jézus kortársai vagyunk. Tehát találkoznunk kell vele, mégpedig minden nap. A karácsony nem egy emlék, hanem valóság, aminek a megélése és befogadása képessé tesz bennünket arra, hogy Isten gyermekei legyünk.

 

Heinrich Ferenc