Vasárnap Logó

Keressen a katolikhos.ro oldalain:

Rendelje meg a teljes Szentírást

Ár: 30 lej

 

 

Ár: 50 lej

 

 

Mire vársz?

Új advent kezdődik, ismét a várakozás lesz életünk több dimenziójának alapattitűdje. És ebben az időszakban sokan sokféleképpen várunk ünnepet, találkozásokat, vakációt... Pedig mindannyian nagyon jól tudjuk: a kérdés helyesebben így hangzana: kire vársz? Nagyon kézenfekvő számunkra a válasz is: a Megváltóra, aki eljön, nemcsak a világ végén, hanem most is, életemnek pusztaságaiba is – mégis előtérbe tolakszik nagyon sok egyébként szép és értékes esemény, fontos és üdvös tennivaló, szeretettel készülő ajándék...

És miközben készül az út ebben a pusztában, nagyon nagy a veszélye annak, hogy az érkezőről az út anyagára és az útépítés technológiájára tevődik át a hangsúly. Természetesen mindkettő fontos: nem mindegy, milyen lesz a készülő út: a gránitköves római kori utakhoz lesz-e hasonló, amelyek szinte sértetlenül állnak még ma is, vagy tájaink aszfaltos utacskáihoz, amelyek a jövő adventre a már nem is olyan igazán zord téli időjárás következtében kilyukadnak... nem mindegy, milyen út készül... nem mindegy, mire megy el az alig négy hét – az alig „hetven-nyolcvan év törődése” (vö. Zsolt 90,10): arra, hogy állandóan elölről kezdjük az építkezést, hogy állandóan foltozgassunk – vagy pedig, értékes, tartós építőanyagot szerezve és bár esetleg „költséges”, de biztos technológiát alkalmazva adventről adventre egyre kevesebbet foglalkozzunk magával az úttal (hiszen az készen van, esetleg csak le kell söpörni...), és egyre többet azzal, aki érkezik... mert az idő rövid (1Kor 7,29).

Az időt is szétfeszíteni kész technika korában nemcsak a társadalmi élet, a közélet hanem a szellemi-lelki életünk is ki van téve a technologizálódás veszélyeinek... Az egyszer használatos műanyag a könnyedség és kényelem kísértésével könnyedén porladó utak építésére késztet bennünket... A light-kultúra és életmód, bármennyire is az (ál)technológia meggyőző csillogásával látszik az üdvösség útján vezetni minket, csak kellemes közérzetet ígér, nem tartós boldogságot...

Várakozásaink, vágyaink azonban előbb-utóbb afelé fognak elmozdítani minket, aki érkezik... Végig tudunk-e menni, végig tud-e jönni ő a saját magunk építette utunkon?

Keressük meg tehát, és ha kell, fáradságos munkával faragjuk ki, hordjuk a helyszínre, rakjuk le – vagy ha már leraktuk, csak poroljuk le adventben hitéletünk gránitköveit. Keressük meg ezeket a „köveket” a Szentírásban, a szentségekben, az egyház tanításában és szertartásaiban, tájaink hagyományaiban, történelmünk és történetünk erőforrásaiban. Építsük, készítsük, tartsuk karban az utat – mert az idő rövid.

 

Testvérem, mire vársz?

Farmati Anna sss