Vasárnap Logó

Keressen a katolikhos.ro oldalain:

Rendelje meg a teljes Szentírást

Ár: 30 lej

 

 

Ár: 50 lej

 

 

Ha újrakezdhetném, szintén a papi hivatást választanám

Túry LászlóBeszélgetés Túry László nagypréposttal

 

Szeptember 20-án szűknek bizo­nyult a temesvár-újkissodai templom: nyugalomba vonulása alkalmából Túry László plébános, nagyprépost, pápai prelátus szent­mise keretében búcsúzott az újkis­sodai közösségtől és mindazoktól, akiket hosszú évtizedeken át lelkiatyaként istápolt, buzdított hitünk, hagyományaink és magyarságunk megtartására. A sokak által tisztelt és szeretett Túry atyát ez alkalomból kértük beszélgetésre.

 

Tisztelendő úr, hány esztendő lelkipásztori szolgálat után kezdődhet a jól megérdemelt pihenés időszaka?

Az egyházmegye legidősebb papjaként több mint fél évszázadot, ötvenkét évet töltöttem segédlelkészként, illetve plébánosként egyházmegyénk különböző plébániáin. Káplánként első kinevezésemet 1957. szeptember elsején Németszentpéterre kaptam. Két év múlva áthelyeztek Újaradra, itt négy és fél esztendeig voltam segédlelkész. Plébánosként 1964-ben először Óbébre kerültem, majd tizenhat év után az Arad megyei Kisiratosra, ahol az esperesi kinevezés is ott várt már az asztalon. Vele együtt pedig húsz plébánia ügyeinek intézése, felügyelete. Onnan kerültem a temesvár-újkissodai plébániára, és most itt veszek búcsút a kedves hívektől.

De pihenésre még nem sokat gondolok, hiszen ahova megyek, a csíki Caritas Szervezet idősek számára fenntartott szociális otthonában is folytathatom lelkipásztori tevékenységemet. Arra mégis számítok, hogy több szabadidőm lesz, és végre annyit olvashatok, amennyit kedvem tartja.

A teológiai főiskola mellett az élet iskoláját is kijárta...

Pedig sem egyikben, sem a másikban nem voltam kivételezett. Az akkori kommunista hatalom szemében szálka volt az általam választott hivatás, de még a szülőhelyem is! A temesvári Magyar Katolikus Fiúgimnáziumba jártam, majd pedig a rangos Piarista Főgimnázium tanulójaként érettségiztem. A mi évfolyamunk volt az utolsó, amely a tanintézet megszüntetése előtt, 1948-ban még ott szerzett érettségi diplomát. Kezdetben piarista tanár szerettem volna lenni, de mivel a romániai kommunista hatalom „jóvoltából” a rend itteni tevékenységét is felfüggesztették, a papi pálya mellett döntöttem. Beiratkoztam a Temesvári Hittudományi Főiskolára, de hamarosan ezt is megszüntették. Ezerkilencszázötvenegy jú­­niusában a nagyszüleim és a szüleim kuláklistára kerültek, és a Bărăganba deportálták őket. Nem voltunk mi gazdagok, csak a falunk volt rossz helyen – a szerb határ mellett –, és mivel akkor a politika úgy diktálta, egyből gyanús elemekké váltunk. Akkor negyvenezer embert deportáltak a szerb határ mellől a Bărăganba.Velünk Perieţi-Satul Nou helységben állt meg a tehervonat, és kitettek bennünket a szabad ég alá egy repceföldre… Négy évig laktunk ott. Nyáron napszámosként dolgoztam, télen ismételgettem a tananyagot, készültem a teológia folytatására. Ott-tartózkodásunk harmadik évében Gyulafehérvárra szöktem, hogy folytathassam megkezdett tanulmányaimat. Mivel semmilyen igazoló iratom nem volt, a főiskola tanárai egy hónapig rejtegettek, amíg sikerült összeszednem az évi tananyagot. Tanulni azonban csak a bărăgani lakóhelyünkre tértem vissza. Végül hazaköltözhettünk, iratokat is kaptunk, így 1957-ben befejeztem a Gyulafehérvári Hittudományi Főiskolát. Márton Áron püspök szentelt pappá, huszonkét társammal együtt.

Ennyi megpróbáltatás után hogyan tekint vissza az eltelt esztendőkre?

Mindenért hálát adok Istennek. Hiszen a nehézségek közepette csak még jobban megedződtem. Noha eleinte piarista tanár szerettem volna lenni, most már úgy látom, hogy ha újrakezdhetném, szintén a papi hivatást választanám. És szüntelenül azért imádkozom, hogy minél több fiatal döntsön a lelkipásztori szolgálat mellett. Egyházmegyénknek, közösségeinknek szükségük van a lelki gondozásra, szükségük van a jó papokra.

 

Szívből kívánjuk, hogy az elkövetkező esztendők hozzanak még sok örömet, lelki elégtételt abban a közösségben, ahol oly nagy szeretettel fogadják a tisztelendő urat!

Kérdezett: Sipos Enikő