Vasárnap Logó

Keressen a katolikhos.ro oldalain:

Rendelje meg a teljes Szentírást

Ár: 30 lej

 

 

Ár: 50 lej

 

 

Tíz év a főpásztori székben

Augusztus 28-án családias, bensőséges hangulatú ünnepség keretében köszöntötték a lelkipásztorok, valamint a temesvári püspökség alkalmazottai Roos Márton főpásztort, akit tíz esztendővel ezelőtt, 1999-ben szenteltek a temesvári egyházmegye püspökévé. Az ősi csanádi egyházmegye egyik jogutódának számító püspökségben az eltelt tíz esztendő sikert, elégtételt és megpróbáltatást egyaránt hozott az itt élő római katolikusoknak. Nincs ez másképpen Szent Gellért első főpásztorunk 91. utóda, Márton püspök esetében sem. Saját bevallása szerint a mindennapokba öröm is, üröm is vegyül, a legfontosabb azonban, hogy Istenben bízva végezzük a munkánkat.

 

Roos MártonA püspöki tisztség egyben felelősség. Püspök urat hány esztendő lelkipásztori szolgálat után szentelték főpásztorrá?

A püspöki szolgálat valóban elsősorban felelősség, kihívás, amelynek naponta meg kell felelni. Huszonnyolc év lelkipásztori tevékenység után szenteltek püspökké, ebből közel húsz esztendőt Németországban, Stuttgartban töltöttem segédlelkészként, illetve plébánosként.

 

Köztudott, hogy a püspök úr bánsági születésű. Milyen érzésekkel tért ismét haza, a szülőföldjére?

Nagy örömmel, bizakodással és reménykedve tértem haza. A külföldön töltött évek dacára úgy éreztem, hogy hazajövök az idegenből. Németországi tartózkodásom alatt is folyamatosan tartottam a kapcsolatot az itteniekkel, az egyházmegye akkori elöljáróival, Kernweisz Konrád ordinárius úrral, majd Kräuter Sebestyén püspök úrral, illetve több paptársammal. Tudomást szereztem az itthoni körülményekről, tehát volt, akikhez visszatérjek, hazajöjjek.

Az egyház sok évi mellőzöttsége után mit talált, mit tapasztalt itthon?

Olyan egyházmegyét találtam, amely bizakodással és nagy lendülettel lépett az újítás útjára. Ugyanakkor számos olyan nehézség is adódott, amellyel meg kellett küzdeni. Püspöki irodaigazgatóként és Kräuter főpásztor közeli munkatársaként részt vettem az egyházmegye és a plébániák újraszervezésében, de fontos feladatnak számított a lelkipásztorok támogatása, lelki gondozása is. Sok közösség és pap nehéz körülmények között élt. A tömeges kivándorlás miatt az 1990-es évek elején százegy plébániát kellett felszámolni, de a megmaradt hetvenegyben is bőven akadt tennivaló. Itt jegyzem meg, hogy az egyházmegye a második világháború óta mintegy háromszázezer római katolikus hívőt veszített. Közöttük természetesen nemcsak német nemzetiségűeket, hanem magyarokat – főleg a határ menti településekről –, cseheket, horvátokat, románokat is. És ez a folyamat sajnos ma is tart. Ezért elsősorban arra kellett törekednünk, hogy életképes közösségeket alakítsunk ki. Felújításra és átépítésre várt továbbá a püspöki palota, több plébániaépület és számos templom. Így például a máriaradnai kegytemplom, amelynek 1992-ben II. János Pál pápa a Pápai Kis Bazilika a Kegyelmek Anyjához címet adományozta. Kräuter püspök úrral újjászerveztük a székeskáptalant is.

Püspökként milyen elsődleges célokat tűzött maga elé? Sikerült-e megvalósítani ezeket?

Elsődleges célom volt folytatni a megkezdett munkát. Minden püspök egy történelmi folyamat része, illetve részese, és Szent Pál szavait idézve amit kaptam, azt adom és viszem tovább. Az eltelt esztendőkben számos visszaigényelt egyházi ingatlan került ismét a birtokunkba, és az ezekkel kapcsolatos ügyintézésben nagy segítségemre volt egykori általános helynököm, Böcskei László nagyváradi főpásztor. De köszönettel tartozom minden munkatársamnak, akik segítenek a kitűzött célok megvalósításában.

Milyennek látja az egyház kebelében a nemzetiségek hitéletét?

Az ősi csanádi püspökség, majd pedig a jogutód, a temesvári egyházmegye területén évszázadok óta több nemzetiséghez és több vallásfelekezethez tartozó közösség él. Ugyanakkor az ország területén mindenhol kisebbségben vannak a római katolikus hívek. Ez pedig sokszorosan rányomja bélyegét a hívek mindennapi életére csakúgy, mint hitéletére. Szórványban, kisebbségi sorban élni mindig megpróbáltatásokkal jár. Az adódó nehézségek mellett azonban megtapasztalhatjuk a közös hitünkből fakadó összetartozás, az egymás iránti tisztelet és önzetlen segítség érzését is. Ugyanakkor a kölcsönös nyitottságnak köszönhetően a többi vallásfelekezettel is jó a kapcsolatunk. Ha visszatekintünk a püspökök névsorára, megtudhatjuk, hogy Szent Gellért székében ült már például német, magyar, bolgár, francia és szlovák nemzetiségű főpásztor is. A különböző népcsoportokhoz tartozó közösségeink is számos papot adtak az egyházmegyének, és ennek köszönhetően a plébániákon anyanyelven folyhat a pasztoráció, a hitoktatás, a lelki gondozás. Ehhez azonban a családok, szülők segítségére is szükség van.

A főpásztori látogatások során mit tapasztalt, milyen hatások érték?

A vizitációk hét esztendejéről nagyon sok szép emléket őrzök. A felkeresett plébániákon és filiákon találkozhattam az egyháztanács tagjaival, a fiatalokkal vagy éppen a betegekkel, nélkülözőkkel. Az emberek nyitottsága, ragaszkodása, kedvessége, mélyen gyökerező hite mindenütt megragadott. Ugyanakkor az sem maradt rejtve, hogy sokan szűkös körülmények között élnek, komoly szociális gondokkal vagy éppen a fennmaradásukért küzdenek. A folyamatos kivándorlás mellett a születések alacsony száma és a fokozatos elszegényedés is gyengíti közösségeinket. Ilyen körülmények között a lelkipásztornak sem könnyű a munkája, hiszen a kialakult helyzetben bizony nehéz kitartásra, talpon maradásra, küzdésre buzdítania a híveket.

Az elkövetkező időre milyen új feladatokat tűzött maga elé?

Folytatni szeretném a megkezdett munkát, hiszen tennivaló akad bőven. Szeretném, ha az utódomnak rendezettebb egyházmegyét adnék át, mint amilyet annak idején átvettem. A tizedik esztendő püspöki szolgálatomnak körülbelül a felét jelenti. Isten kegyelmében és segítségében bízva ezután is arra törekszem, hogy megfeleljek a mindennapok kihívásainak.

Mindehhez kívánunk jó egészséget és munkakedvet. Köszönjük a beszélgetést.

Kérdezett: Sipos Enikő