Vasárnap Logó

Keressen a katolikhos.ro oldalain:

Rendelje meg a teljes Szentírást

Ár: 30 lej

 

 

Ár: 50 lej

 

 

A templomépítés a legnagyobb kihívás

Interjú Pénzes József esperessel, a csíkszeredai Szent Ágoston egyházközség plébánosával

 


Pénzes József esperes és Tamás József segédpüspök

„Azt hiszem, hogy a híveim nevében is mondhatom: a templomépítés a legnagyobb kihívás az egyházközségünk számára. Nagyon nehéz megfogalmazni, milyen érzés, amikor az ember rádöbben, hogy gyarlósága és gyengesége ellenére Isten kezében eszköz lehet, és tudja, hogy mást, sokkal jobb szerszámot is találhatott volna az Úristen egy ilyen munkához, és mégis minket választott ki, ezt nem lehet szavakban kifejezni! Hogy tulajdonképpen ez mit jelent számunkra, az valahol a szív mélyén fogalmazódik meg, és nem lehet szóba önteni, mert elveszíti a varázsát. Egy biztos, ez a legnagyobb ünnep, amit még egyszer nem fogunk megérni!” – mondta beszélgetésünk bevezetőjében a templomépítő Szent Ágoston egyházközség plébánosa.

Összefogással épült ez a templom. Kik segítették a templomépítést?

Igen, valóban jelentős összefogással épült. Először is a híveket említem: mindenkit! Már a kezdet kezdetén úgy vállaltuk ezt a munkát, hogy ne csak ezt a kőtemplomot, hanem a lelki templomot is próbáljuk építeni. És a kettőt valahogy egyszerre! Ahogy a templom épült, és a környezete ilyen széppé vált, úgy a lelkek is összekovácsolódtak. A lélek temploma is az építéssel együtt emelkedett. Így „összetett” ünnepünk van, amit csak az Úristen tud helyettünk megfogalmazni. Mi csak hálát tudunk adni mindezért. De híveink mellett belföldi támogatók, adakozók segítettek, külföldről is nagyon sokan. Említhetem a magyarországi, ausztriai, németországi és svédországi segítőinket is. Összejártuk szinte a fél világot, még olyan is volt, hogy államfőknek írtam, hogy gondokkal küszködünk. De segítettek a város és a megye vezetői, és mindenki a maga módján odatette azt, amit éppen föl tudott ajánlani. Hálás köszönetünk érte!

Mi volt a legnehezebb ez idő alatt, és mi segített mindezen átjutni?

Tizenöt év alatt a legnehezebb talán az anyagiak hiánya volt. De az Úristen nem engedte soha, hogy „a cérna elszakadjon”. Olyan erőt adott, hogy vállalni tudjuk a küzdelmet. Eljutottam sokszor addig, hogy az Úristennel „alkudoztam”, mint Ábrahám: Uram, ha nem találtatik ötven igaz, akkor a negyvenöt is elég lesz… A bizonytalanság rányomta az emberre a bélyegét, de ugyanakkor ez egységet formáló erővé változott és közösséget teremtett. Most már mindenki egy nagy család tagja, akik részleteiben ismerték, mikor mi történt. De nemcsak nehézségek voltak, hanem örömök is: az első oszlop felhúzása, egy támfal elkészítése, az első harangszó! Vagy amikor a legelső alkalomkor, 2004. húsvét szombatján bemehettünk a templomba, és meggyújtottam a gyertyát. Úgy, ahogy akkor kinézett a templom, a miénk volt, és föl mertük vállalni, hogy ilyen állapotban van… Amikor a harmadik Krisztus világosságát elénekeltem és az oltár előtt térdet hajtottam, akkor volt egy olyan érzésem: onnan többet felállni nem tudok. Ez volt a legnagyobb öröm! És most az Úristen megadott jutalmul egy olyan pillanatot, amit az ember nem tud elfelejteni. Mindenkinek az életében vannak ilyen napok, de azt hiszem, hogy ez mégis unikum. Úgy érzem, életem legszebb napja ez – a pappá szentelésem után.

Lejegyezte: Csúcs Mária