Vasárnap Logó

Keressen a katolikhos.ro oldalain:

Rendelje meg a teljes Szentírást

Ár: 30 lej

 

 

Ár: 50 lej

 

 

Az ige szolgálatában

Oláh Dénes volt kolozsvár-Szent Péter-i plébánossal, a Verbum Kulturális Egyesület kuratóriumának elnökével, lapunk hűséges munkatársával beszélgettünk annak okán, hogy augusztus 1-jétől a marosvásárhelyi Keresztelő Szent János-templom plébánosaként folytatja lelkipásztori szolgálatát. A költözés előkészületei közben, dobozok között kérdeztük mindarról, ami számára a világ változandóságai közepette az állandóságot jelenti: az ige szolgálatról szóban és írásban, földrajzi helytől függetlenül.

 

Dénes, a tavaly ekkortájt ünnepeltük itt Kolozsváron ezüstmisédet: 25 év papi szolgálat szépségéről, gyümölcseiről szólt ez az ünnep. Röviden vázold olvasóink számára, hogy a korondi gyermekévek, a gyulafehérvári diákévek után milyen állomásokon keresztül vezetett az utad idáig?

1983-ban szentelt pappá  Jakab Antal püspök úr, az év augusztusában a kolozsvári Szent Mihály plébánia egyik káplánja voltam. 1987 júliusától 1990 augusztusáig Alsócsernátonban szolgáltam Isten népét, ezt követően pedig 1996-ig Petrozsényben voltam plébános. 1996-ban kerültem Kolozsvárra, a Szent Péter plébániára.

Az elmúlt vasárnap szentmise keretében búcsúztál el az egyházközség tagjaitól. Mi minden történt ezen a plébánián az 1996-os beköszönő szentmiséd és a múlt vasárnapi búcsúzás között? Mi az, amire a legszívesebben emlékszel majd vissza?

Nagyon sokrétű munkát végeztem itt. Egyrészt ott volt a prioritások prioritása, a lelki életnek az építése, a vasárnapi szentmisékre való felkészülés, a liturgikus szolgálat megszervezése, az ige szolgálatának a legkomolyabban vétele. Azonkívül természetesen hittanóra minden kategóriában: gyerekek, ifjúság, a felnőttek számára bibliaóra. Hosszan magyaráztam a szinoptikusokat, az Apostolok cselekedeteit, a Jelenések könyvét, az Ószövetség könyveit. Csak a Teremtés könyvével több mint egy évig foglalkoztunk. Mindez folyamatos felkészülést, odafigyelést igényelt. Természetesen emellé jött a kapott örökség állagának a megőrzése. Újat nemigen tettünk hozzá, de javításokra nyilván folyamatosan szükség volt. 1987-ben a város lebontatta a templom körüli kerítést, ez újraépült, a fogadalmi kapu is megújult, a templomba sok új miseruha került, drapériák, padok újrafestése, a hittanterem tatarozása, ablakok cseréje a templomban, két éve majdnem ledőlt a torony… Párhuzamosan haladt a lelki és az infrastrukturális építkezés, és ez így is volt jó, mert a lelki építéshez ez is hozzájárult, a közös munka közösséggé formált minket. Amit nagyon sajnálok itt hagyni, az éppen a Szent Péter-i közösség, mert itt valóban létrejött egy közösség: tudtunk egymásról, törődtünk egymással, odafigyeltünk egymásra. Van a plébániának Mónika-csoportja, több Mária-társulata, volt világi áldoztató munkatársunk.  S mindez hatalmas területen, a mintegy 100 000 embert tömörítő Măraşti negyedben.

Amikor idekerültem, körülbelül 1700-as lélekszámú egyházközséget vettem át. Most már csak mintegy 1100-an tartoznak ehhez a plébániához. Az eltelt évek alatt körülbelül 120 gyermeket kereszteltem, 190 pár kötött házasságot, és 417 embert temettem… egy egész falut…

 

Köztudottan népszerű szónok vagy.  Mi a titka ennek?

Talán az, hogy sohasem szombat este vagy délután fogok hozzá a prédikációra való felkészülésnek. Vasárnap este úgy fekszem le, hogy elolvasom a következő vasárnapi szövegeket, és hét közben megpróbálom azt elmélkedni, gondolkodni rajta, a gyakorlatban is élni, és így rengeteg dolog bejön. (Egyébként folyamatosan elmélkedem a Szentírást, a Szentírás az életemnek a része, ezt már a Teológiáról így hoztam magammal.) Amikor pedig odakerülök, hogy el kellene mindezt magyarázni az embereknek, megpróbálom úgy megfogalmazni, hogy nekem is mondjon valamit. Ami tehát nekem nem mond újat vagy nem fog meg, azt nem mondom el. Az csak töltelékszöveg lenne. Sokszor újraírom a prédikációimat – mindig leírom, 26 évnyi papi életem anyaga megvan írásban is. Azokat néha elő lehet venni, felhasználni, de nem mondom el újra ugyanazt. És azt hiszem, adott az Úr nekem egyfajta képszerű gondolkodási módot. A képszerű beszédet az emberek könnyebben megértik. Az igazság és az igazság megértése közt a legrövidebb út a példabeszéd. Jézus is példabeszédben szólt az emberekhez…

Az igehirdetést nemcsak szóban, hanem írásban is gyakorlod. Gazdag sajtótevékenységet is tudhatsz magad mögött. Mit jelent számodra a leírt szöveg?

A Csorgóskút című kötetem kapcsán elmondtam, hogy az írás számomra belső kényszer, alázat, szolgálat, megmérettetés… Tehát sok mindent jelent. Már a főiskolán is írogattam, persze csak a faliújságnak meg az asztal fiókjának, de amikor 1990 után lehetőség nyílt rá, elkezdtem publikálni. Az újságolvasó emberek azóta már ismerik a nevem.  A gyergyóalfalvi misszió során például külön élmény volt találkozni az olvasókkal…

Mivel sokakhoz szeretnék szólni, a módszerem az, hogy egyszerűen fogalmazok – amúgy sem vagyok filozófus alkat, az elvont dolgokat kevésbé szeretem –, tömörségre, konkrétumokra törekszem.

Hogyan látod a média szerepét az egyház életében?

Nagyon fontosnak tartom. Sok mindenbe volt alkalmam belelátni az évek során. Hiszen közben rádióztam is, több mint 250 rádióműsort készítettem, sok televíziós műsorba is besegítettem, alanya voltam vagy csak egyszerűen ötletet adtam.

Az egyháznak minden eszközt fel kell használnia az ige szolgálatában, ezt szorgalmazza a szentatya is. De erre áldozni is kell, különben nem tudja betölteni a szerepét. Meg kell keresni az alkalmas embereket, megfelelő képzésben kell részesíteni őket, ennek szakmai, teológiai, etikai vonatkozásai egyaránt fontosak. Sajnos én gyakran tapasztaltam a szakirányú képzettség hiányának hátrányait.

A Vasárnap munkatársaként hogyan értékeled az együttműködés éveit?

Értékelésem lényegét talán legjobban így fejezhetem ki: azzal, hogy elmentem Kolozsvárról, a Vasárnaptól nem váltam meg. A szívem csücske volt mindig, az is marad. Szeretnék odafigyelni arra, hogy az együttműködés többféle formában folytatódjék. Nem tudom, hogy Marosvásárhelyen milyen olvasótáborral rendelkezik a lap, a feladataimat sem látom most előre… De az Örömhír rovatot természetesen folytatom a C évben is, írásaimmal továbbra is támogatom a Vasárnapot, figyelemmel kísérem, felhívom rá a figyelmet…

A Vasárnap olvasóinak mit üzensz?

Szeressék a Vasárnapot, olvassák, mert épít minket.  A jó olvasmány épít, a lelkünket alakítja, formálja. Annyi minden ér bennünket, és bizony sokszor több a negatív behatás. Az utcán megtelik az ember lelke piszokkal. A világi sajtóban a banánhéj mindig el van rejtve. A keresztény sajtó viszont építeni akar, nem lépre csalni, leépíteni. Azt mondtam egyszer a „szentpéterieknek”: akinek templomba járó emberként jut a hétnek hat napján a világi sajtóra pénze, és vasárnap nem jut a Vasárnapra, annak én a katolikus voltát kétségbe vonom. Ez nagyon kemény megfogalmazás, aztán utólag el is gondolkodtam rajta, hogy vajon nem csak elszóltam magam, de nem… Üzenem akár egész Erdély né­pé­nek: ha nekünk jut pénzünk akármilyen más lapra, legyen az akár színvonalas, jó lap is, de vasárnap nem jut egy olyanra, ami a hitemet fejleszti, legyen az a Vasárnap, a Keresztény Szó vagy természetesen más hasonló lap, akkor valami baj van, értékeltolódás, katolicitásunk sérült. Hiányzik az öntudat. Nem azért kell megvásárolnom, hogy fenntartsam a katolikus sajtót. Ez hibás gondolkodás. A sajtó éltet engem. Hasonló ez ahhoz a téves felfogáshoz, hogy a falu tartja el a papját. Nem, nem a falu tartja el a papját, hanem a falu él a papjából. Mert addig él egy közösség, amíg lelki életet él. A Vasárnap, a Keresztény Szó a lelki-szellemi életet szolgálja. Észre kell vennünk: minden orgánum azt akarja, hogy hulljunk szét egyedekre, ne legyen közünk egymáshoz, ne tudjunk egymásról, falvaink is teljenek meg kapucsengőkkel – Isten mentse meg falvainkat a kapucsengőktől! A keresztény sajtó közösségként akar minket összekovácsolni. Az egyház közösség. Lehet bármit privatizálni, de a hitet nem lehet. Szent Pál apostol mondja a korintusiakhoz írt levélben: Azt hagytam rátok, amit magam is kaptam. Tehát kapta. A damaszkuszi élménnyel nem vonult félre valahova egy szigetre, hogy élete végéig lebegjen, hanem elment a cserzővargához, Ananiáshoz, hogy keresztelje meg. Ő, a Gamaliel lábainál végzett tudós ember! A közösséghez megy, aközben teljesedik ki hite, majd zsinagógáról zsinagógára megy, és a hitet szolgálja, építi a közösséget, Krisztus testét. Ez érvényes rám, rád, az olvasóra, a hallgatóra… Egy-egy tégla vagyunk, építjük Krisztus testét, és közben magunk is épülünk.

Kérdezett: Farmati Anna