Vasárnap Logó

A legfrissebb szám tartalmából
2009. június 7.
XIX. évfolyam 23. szám

Európai uniós parlamenti választás

Interjú

A nemzet testén esett sebeket is lehet gyógyítani

Egy falat a léleknek

Nem csak papoknak…

Panoráma

Millenniumi rendezvények Gyulafehérváron

Emlékidézés a kolozsvári egyetemi lelkészségen

Kreativitási vetélkedő Marosvásárhelyen

Liturgia

Szentháromság vasárnapja

Bemutatkoznak végzős kispapjaink

Both Dávid

Téma

Kolozsvári ballagás

Memento mortuorum • Emlékezzünk régiekről

Június

Pitypang

Úrnapja ünnepéről

Hírek, hirdetések

 

Keressen a katolikhos.ro oldalain:

Rendelje meg a teljes Szentírást

Ár: 30 lej

 

 

Ár: 50 lej

 

 

A nemzet testén esett sebeket is lehet gyógyítani

A borús-esős időjárás ellenére ismét hatalmas tömeg gyűlt össze a Kis- és Nagysomlyó hegye közti nyeregbe az idei pünkösdi csíksomlyói búcsúra. A kommunizmus évtizedei után, amikor a búcsút igyekeztek korlátozni, visszaszorítani a kegytemplom falai közé, mára az esemény tömegméretűvé nőtt. Összmagyar találkozó, olykor politikai jelentéssel, de a kegyhely őrei, a ferences szerzetesek mindig is azon őrködtek, s ma is azon igyekeznek, hogy a vallásos jelleget megőrizzék. Mára elindult és körvonalazódik a Mariazelltől Csíksomlyóig tartó, a magyar Mária-kegyhelyeket összekötő gyalogos zarándokútvonal.

Az idei csíksomlyói búcsú a gyulafehérvári egyházmegye millenniuma jegyében állt. Az ünnepségsorozat tavaly szeptember 12-én kezdődött Csíksomlyón és ez év őszén, szeptember 29-én, az egyházmegye védőszentjének, Szent Mihálynak az ünnepén zárul. A pünkösdi búcsús szentmise bevezetőjében Jakubinyi György gyulafehérvári érsek erről is beszélt. Utalt arra, hogy a millenniumi ünnepségre meghívták a pápát, aki a meghívást szívesen fogadta és személyes küldöttet, egy vatikáni kúriai bíborost delegált a szeptember végi ünnepségre. Jakubinyi érsek a híveknek elmagyarázta: „5100 püspökség tartozik a szentatyához, és az évfordulókra mind meghívják, de természetesen mindenüvé nem tud eljutni”. Majd a búcsúra érkezett hívekkel megosztotta a május 6-i vatikáni tartózkodása során XVI. Benedek pápával való találkozása személyes élményét, amikor néhány másodpercig fogadta őt a pápa. „Személyesen megköszöntem, hogy elfogadta a meghívást és hogy szeptember 29-ére személyes küldöttet, egy bíborost küld…” Jakubinyi érsek elmondta: a pápa mosolyogva ránézett, és arra kérte, adja át mindenkinek szóló, szívből jövő, szeretetteljes köszöntését és áldását. Ezzel a Jakubinyi érsek által hozott pápai áldással indult a 2009-es csíksomlyói búcsú.

 

 

Jakab Gábor csíksomlyói beszélgetése Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsekkel

 

Érsek úr! Tisztelettel köszöntöm a 443. csíksomlyói búcsún. Erdélyi újságolvasóink nevében kérem, rajzolja fel Magyarország, illetve a magyar katolikus egyház képzeletbeli térképére azt az érseki tartományt, amelynek az élén e pillanatban ön áll. És azt is mondja el röviden, milyen személyes kapcsolat fűzi a gyulafehérvári főegyházmegyéhez?

Válaszomat a kérdés végén kezdeném. Már kispapkoromban nagy szimpátiát éreztem az erdélyi magyarok, s ezen belül a katolikusok iránt. Búcsús szentbeszédemben megemlítettem például, hogy a kommunista időszakban több alkalommal is megfordultam Erdélyben, könyveket hoztam hozzám hasonló gondolkodású barátaimmal, amíg végül is „fölfedeztek bennünket”, és lebuktunk. Amikor aztán később a központi szeminárium prefektusa, majd spirituálisa lettem, tovább ápoltam ezt a nagyfokú szeretetet az erdélyiek iránt, ami persze kölcsönösnek mondható.

Az erdélyi egyházmegye pedig egészen az 1923-as román konkordátumig a mi érseki egyháztartományunknak a része volt. Ez a kapcsolat is immár ezeréves, ezeresztendős múltra tekint vissza.

Az a bizonyos 2004. december 5., amiről a szentmise bevezetőjében, illetve annak bűnbánati részében említést tett, tagadhatatlanul nagy sebet ejtett a határokon kívül rekedt magyarok lelkében. Most viszont kimondhatatlan jó érzés volt öntől hallani: a nemzet testén esett sebeket is be lehet gyógyítani. Egyfajta balzsamnak tűnt az, amit még eddig így és ilyen szinten senki nem mondott ki: „Bocsánatot kérünk!”.

Az említett esztendőben én nagyon amellett kardoskodtam, hogy minél többen az igent mondják ki. Meg is támadtak emiatt. Azt mondták, Jézus olyat, mint én, nem tett volna. Nos, azt mondtam: Jézus szerette nemzetét annyira, hogy jövendő szomorú sorsára gondolva – megsiratta. Tudja, nem is kellett volna ezt a kérdést népszavazásra bocsátani. Egyszerűen a Parlamentnek kellett volna meghozni a megfelelő törvényt, mint ahogy ez a többi országokban történt. De ha már megtörtént, sajnos, teljesen az emberek rosszabbik énjére apelláltak, arra, hogy gondolj bele: nem lesz munkád, elveszi a kenyeret a másik, az idegen. És azt mindannyian nagyon jól tudjuk, amikor anyagi biztonságról van szó, az édestestvérek is könyörtelenül hajba kapnak. Mi miatt? A vagyon, az örökség miatt. A legyőzhetetlen tudatlanságban élő szegény embereket, akik egyébként nem ilyenek, becsapták és tévútra vitték.

Püspöki jelmondata: „Isten országáért!”. Bizonyára csíksomlyói zarándoklatát is, illetve itteni igehirdetői szolgálatát e jelmondat szellemében fogta fel és vállalta. Mit jelentett az ön számára ez a zarándoklat?

Nem először vagyok Csíksomlyón, de először vagyok ilyen jellegű zarándoklaton. Túlzás nélkül óriási élmény! Olyan szándékú felajánlásokkal jöttem, hogy mind a magam, mind az egyházmegyém és nemzetem számára kegyelmeket, égi támogatást kérjek és nyerjek. Tényleg úgy jöttem ide, mint egy a hívek közül. Amikor mentünk fel a lépcsőkön a kegyszoborhoz, utat akartak nyitni előttem a sorban állók. Mondtam, nem, kivárom a soromat, addig is tovább imádkozhatok magamban a szobor előtt.

Az önt bemutató rövid fényképes életrajzból, amit a ferencesek az idei búcsús programfüzetben közzétettek, kitűnik többek között, hogy „szívügye az ifjúság nevelése”. Egy erkölcsileg meglehetősen fellazult és világnézetileg is összezavarodott világban milyen reményei vannak az egyházi nevelés hatékonyságát, illetve sikerét illetően? Vajon nem kellene-e nagyobb szerepet és fontosságot tulajdonítani az önnevelésnek, s bízni annak erejében?

De igen. Csakhogy ezt nem tudja megtenni a kisgyermek addig, amíg nincs ennek egyfajta megalapozása. Buzdításokkal persze, meg fenyegetésekkel, büntetésekkel nem érünk el semmit. A Regnum Marianum társaságnak vagyok régóta tagja. Köztudott, hogy mi nem utolsósorban az ifjúság nevelésével is foglalkoztunk, házaknál ilyen céllal gyakran összejöttünk. Még most is szót tudok érteni a fiatalokkal. Megpróbálom mindig megkeresni, milyen srófra jár az agyuk. Jó anyám immár idős asszony, ő szokta mondani: te, ezek sem rosszabbak, mint mi, csak mások. Éppen ezért szeretni kell őket, és imádkozni értük. S igaza van. Ha őszintén belegondolunk abba, hogy milyen családi környezetből jönnek nagy általánosságban, akkor mit várhatunk tőlük? A lehetőségeink egyrészt az egyházi iskolák. Aztán igyekezzünk minél többjüket összegyűjteni a plébánia köré. Ne feledjük: nemcsak a szülő nevel, a plébános meg a hitoktató, hanem maga az a közösség is, amelyhez tartozik. Aztán emellett tudomásul kell azt is vennünk, hogy van egy olyan korszak az ember életében, nevezetesen a kamaszkor, amikor a fiatalokra nagyobb hatással van a közvetlen társa (barátja), mint bárki más. És ha egy ilyen valaki mondja neki azt, hogy gyere, jöjj velem, csináld ezt vagy ne csináld azt, megfogadja, sokkal inkább, mint bárki más szavát.

A Magyarországi Ökumenikus Bizottság elnökeként milyen jövőt jósol az őszintén egységre törekvők néha el-ellankadni, máskor meg fellángolni és erősödni látszó összefogásának, mozgalmának?

Hitelvi dolgokban dönteni nyilván nem a püspök vagy az érsek dolga. Ahhoz ő egymagában kevés. Csak legmagasabb fórumokon lehetséges a közös fellépés és megnyilatkozás olyan dolgokban, mint az ökumenikus házasságkötés vagy az interkommunió iránti igény. Lényeges dolgokat kell azonban még tisztázni. A mi személyes feladatunk addig is: a közös imádság, egymás őszinte megbecsülése, értékeink kölcsönös elfogadása és legfőképpen valamiféle közös, hiteles tanúságtétel a világ előtt, mert minket végül is aszerint ítélnek meg. Amikor a világ nagyrészt materialista, ateista és liberális, nem törődik azzal, hogy katolikus, református vagy unitárius vagy. Azt mondja, ilyenek a keresztények, ilyenek a vallásos emberek. Nekünk abban, hogy tiszteletben tartjuk egymást, egymásért imádkozunk, próbáljuk egymás értékeit megismerni és átvenni, igen, ezek által kell alsóbb szinteken mindezt megtennünk, vagyis az ökumenét gyakorolnunk.

A kecskeméti megyeházán 2007-ben a Lakiteleki Nyilatkozat aláírásának 20. évfordulója alkalmából megrendezett ünnepségen érdekes előadását, amelyben olyan gondolkodókra hivatkozott, mint Platón, Machiavelli, Morus Tamás és (magyar vonatkozásban) Barankovics István, ezzel a mondattal kezdte: „Amióta közösségben él az ember, politikai lény”.  A közelgő európai parlamenti választások küszöbén itt és most, az egész Kárpát-medencében mit kellene gyakorlatilag ez jelentsen a magyar papoknak és a magyar krisztushívőknek?

Az MKPK kiadott egy felhívást. Lényege: mindenki menjen el választani és szavazni. Ezt gyakorlatilag úgy szokták csinálni, hogy valaki megfogalmazza a szöveget, aztán körbeküldik, a püspökök véleményezik és mint közös álláspontot magukévá teszik. A szóban forgó felhívás szövegéhez én egy kiegészítést fűztem: olyat kell most választani, aki a magyarság érdekeit képviseli. Tehát nem pusztán Magyarország, hanem a magyarság érdekeit, hiszen más népek fiai is saját nemzeteik érdekeit képviselik. S ez így van tulajdonképpen jól! Szent Pál mondja: tegyünk jót mindenkivel, de először a hittestvéreinkkel. Nos, ez vonatkozhat  a „nemzet-testvérre” is, aki ugyanabban a kultúrában él, mint én, akivel hamarabb szót értek. És ez nem kirekesztés, hanem valamiért-valakiért való felszólalás, kiállás, állásfoglalás, amire nagyon nagy szükség van. Mert ne feledjük, az alakuló egységes Európának nem a globalizáció közös nevezőjén levő semlegességnek kell lennie, hanem az értékeket megvalósító nemzetek Európájának.

Köszönöm a beszélgetést!