Vasárnap Logó

Keressen a katolikhos.ro oldalain:

Rendelje meg a teljes Szentírást

Ár: 30 lej

 

 

Ár: 50 lej

 

 

Egy ökumenikus templom születése
Pénzes Lóránd interjúja Sebestyén Ottó SJ-vel

 

A gyulafehérvári főegyházmegye 282 templommal rendelkező önálló plébániája közül a Brassóhoz közel eső Feketehalomban van az egyetlen ökumenikus templom. A zernyesti egyházközség filiájaként létező 600 fős katolikus közösség önerőből nem tudott templomot emelni magának, ezért a kisváros protestáns felekezeteivel összefogva építették fel 1998-ra a közös, ökumenikus istenházát. A történelmi egyházak számára napjainkban szórványnak számító vidék a 20. század elején még jellegzetesen szász jellegű, de lakói helyére fokozatosan ortodox vallású, román hívők kerültek. Hasonlóképpen a magyar ajkú  katolikus hívők mellé a rendszerváltozást követő években Moldvából érkezett, többnyire románul beszélő csángó katolikusok települtek. Az egyházközség így kétnyelvűvé vált, de gyermekeik révén jövőképe inkább a román ajkú katolikusoknak van. A 2000-től önálló egyházközségként létező plébániáról, a magyar egyházak közti kapcsolatokról, az ökumenikus templom létrejöttéről építtetőjével, az egyházközség akkori plébánosával, a ma jezsuita Sebestyén Ottóval beszélgettünk, aki jelenleg az Erdélyi Háló közösségek lelki vezetője. Találkozásunkra a sepsiszentgyörgyi Háló kerületi találkozóján került sor.

 

A hívek fogalmazták meg a templomépítés vágyát

Hogyan fogant meg az ökumenikus templom létrehozásának gondolata?

1992-ben helyeztek Zernyestre, ahová négy egyházközség tartozott: Zernyest, Rozsnyó, Vidombák és Feketehalom. Különösképpen a feketehalmi plébánia nagyon a szívemhez nőtt. Ott a szász evangélikus egyház templomát használtuk nagyobb ünnepeken,  karácsonykor és húsvétkor, évközi vasárnapokon  pedig a szász felekezet egy nagy termében miséztünk. Nemcsak mi, katolikusok, hanem a reformátusok, magyar evangélikusok és unitáriusok is ott tartották az istentiszteletet. Kezdettől fogva meglepett, egymást mennyire tisztelik: elmentek egymás istentiszteleteire, ünnepségeire, és a fiatalokkal is nagyon jól együtt lehetett működni. A református lelkész, Ménessy Miklós volt az, aki nagyon szépen építette az ifjúsági közösséget. Felekezeti különbség nélkül voltak itt katolikus, református és evangélikus fiatalok. Sosem dogmatikus központú volt ez a közösség, hanem inkább lelki, közösségi és szolgálat-beállítottságú.

Ez azt jelenti, hogy ez a csoport mindegyik felekezetet közösen szolgálta?

Igen, a fiatalok például a gyerektáborokat együtt szervezték, ahová felekezeti különbség nélkül meghívtak minden gyereket. Ezenkívül volt az ifjúsági csoportnak hetente egyszer ifjúsági órája, melyet a  református tiszteletessel felváltva tartottunk. Egyik héten ő, másik héten én. Ez azért volt lehetséges, mert elsősorban lelkiségi, közösségi beállítottságúak voltak az együttléteink.

Hogyan fogalmazódott meg a templomépítés közös gondolata?

A hívek már a szolgálatom kezdetén többször megfogalmazták a vágyat, hogy templomot építsenek, ez addig sajnos nem jöhetett szóba. A magyar ajkú katolikus hívek mellett ott voltak a Moldvából érkezett román ajkú csángók. A reformátusok is támogatták ezt az ötletet, igaz, ők kevesebben voltak. Amikor elérkezett az idő, lehetőség nyílt templomépítésre, úgy döntöttünk, hogy fogjunk össze, és együtt kezdjünk neki. Nem lehetett az erőnket szétforgácsolni. 1996-ban kezdtük el a templom építését. Szerződést kötöttünk, amelynek alapján 50 000 német márkával járultak hozzá a katolikus szervezetek a gyulafehérvári főegyházmegyei hatóságon keresztül, 50 000 márkával a református segélyszervezetek, és a többi költséget mi, az egyházközség fizettük. Volt addig is egy jól működő egyháztanács, amely az anyagi ügyeket nyilvántartotta és az úgynevezett egyházi hozzájárulást beszedte. Ők vállalták, hogy a hívektől is támogatást kérnek. Minden hónapban együtt döntöttük el, hogy havonta családonként mennyi hozzájárulást szeretnénk erre a célra kérni. Majd felosztottuk körzetekre az egyházközséget, megvolt, hogy ki kihez (melyik területrész hívei melyik egyháztanácsos körzetéhez) tartozik, és így történt a szükséges pénz összegyűjtése.

 

Rendkívüli módon összefogtak

Hogyan indultak a templomépítési munkálatok?

Eldöntöttük, majd szerződésben is rögzítettük, hogy a templomépítési munkálatokat a reformátusok jelöltje, egy Radnóti nevű építész kivitelezi a katolikusok által kijelölt Szente László építész tervei alapján. A kivitelezési munkálatokat végül átadták egy román cégnek, de a mi részünkről kijelölt építész mindvégig hűségesen jelen volt a tervezésnél és az építkezést is irányította, valamint a rendkívül bonyolult jogi és adminisztratív ügyekben nagy segítségemre volt. Minket a főegyházmegyei hatóság beleegyezésével dr. Vencser László akkori gazdasági igazgató támogatott. Neki mutattam meg az előterveket. Főként ő segített az 50 000 márka beszerzésében, de ugyanakkor nagyon sok adományt kaptunk magyarországi barátaimtól is. A templomépítéshez szükséges területet a szász evangélikus egyház adta ingyen. Az adományozáskor megvolt nekik is az érdekük: korábban a temetőjüket lezáró szemétdomb volt a mai templom helyén, és azáltal, hogy lefoglaltuk ezt  a területet, a temetőjüket védtük a rongálásoktól, sorozatos viráglopásoktól. Több érdek szerencsésen összetalálkozott. A megkezdett munkálatok két éven keresztül folytak, míg 1998-ra elkészülhetett a templom. Ez idő alatt nagyon sok nehézségen mentünk keresztül, de a hívek rendkívüli módon összefogtak, s nagyon sokat segítettek. Az egyéb költségeket valahonnan ki kellett hozni, meg kellett spórolni, ezért a hívek rengeteg önkéntes munkát végeztek. Az ifjúságot is bevontuk a templomépítésbe. A plébániai hittanórák szombatonként voltak, és volt olyan alkalom, hogy ez idő alatt elvittem a gyerekeket is a templomba dolgozni, de elsősorban nem azért, mert óriási szükségünk lett volna a munkájukra, hanem azért, hogy alakuljon ki bennük a felelősségérzet, hogy munkájuk révén érezzék ők is magukénak a templomot.

Az építkezések ideje alatt végig pozitív volt a hívek hozzáállása? Nem fáradtak bele a nehézségek láttán az építkezésbe?

Erről mindig beszéltünk, és mivel az ő kezdeményezésükre indult el az építkezés, következetesen  kitartottak. Feketehalomban előbb volt meg az egyházközség humán „emberforrása”, és csak utána kezdtünk építkezni.

Ez valóban gondviselésszerű helyzet, hiszen Erdélyben az általános gyakorlat az, hogy a templomunk már megvan, és utána alakul az egyházközségi élet.

Igen, de vagy hozzáalakul, vagy nem. Nálunk azonban lentről kezdtünk felfele építkezni.

Milyen nehézségekkel szembesültek?

A hívek közül az akkori kántor, Lázár Miklós rengeteget dolgozott, ő volt az építkezés helyi vezetője is. Neki köszönhetően rengeteg probléma megoldódott. Az építkezéssel járó állandó nehézségek mellett voltak olyanok is, amelyek különösen lassították a haladást. Anyagi forrásaink gyakran elapadtak, ilyenkor nagyon sok hitre volt szükség. Az építkezés alatt a költségek is jelentősen megnövekedtek. Ezek egy része abból adódott, hogy az előtervtől eltérően az építkezési tervet módosítottuk és alagsort is építettünk a templom alá. Nagyon fontosnak tartottuk, hogy legyen egy közösségi terem, ahol a hívek is különféle rendezvényeket tarthatnak. Az építkezési cégek átverési törekvesei is sok plusz terhet raktak ránk. Az eredeti terv az volt, hogy a templommal egybe épített kisméretű szolgálai lakásban egy fiatal család költözzön be, aki majd gondozza a templomot. Ez egy rövid időre meg is valósult, de ahogyan önálló plébániává lett, a szolgálati lakás a plébános lakóhelyévé vált.

A berendezésnél az őskeresztény szimbólumokra építkeztek

Hogyan alakult a liturgikus tér berendezése? Adódott-e probléma a felekezetek közti különbségekből?

A templom berendezéséről az építkezés alatt folyamatosan egyeztettem Ménessy Miklós református lelkésszel. A belső tervező az általunk megbízott kolozsvári Sabãu Trifu Cristina volt, aki a liturgikus  teret a férjével együtt tervezte. A berendezésnél az őskeresztény szimbólumokra építkeztek. Így alapmotívum a szárny, amely a padok végződésénél, az oltár díszítésénél, a tabernákulumnál egyaránt megjelenik. Ez utóbbi kinyitva egy kitáruló lepkeszárnyhoz hasonló, mely lángnyelvszerűen emelkedik az ég felé.  A szárny alapmotívumként való használata a közös szárnyvetést is igyekezett kifejezni. A nagy kép, amire a templomba belépő figyelme fókuszálódik, a szentélyben található, és Krisztus-monogramból kiinduló, a figyelmet a misztikum fele irányító meleg színekből álló festmény. A keresztút volt talán az a kérdés, amelyről a reformátusokkal a legtöbbet beszélgettünk, hogy belefér-e az ő hitvilágukba. Amikor Ménessy tiszteletes meglátta a tervezést, amely nem klasszikus, hanem modern kivitelezésű volt, így egy arc, egy kéz – akkor azt mondta: gyönyörű, ennek itt kell maradnia. Az ábrázolásmódnál nem a klasszikus keresztúti állomások ábrázolása, hanem egy kiemelt szimbóluma jelenítette meg a vallásos cselekményt. Itt főként az evangéliumi üzenetre helyezte a hangsúlyt a kivitelező, amely mindannyiunknál azonos.

A református szimbólumok közül szembetűnő a bejárati ajtó által közrefogott színes üvegfestmény, közepén a kakassal. Ennek a jelképnek mi a története?

A kakas fontos a református vallásos ábrázolásban, és mivel szintén evangéliumi szimbólum, belefér a mi hitvilágunkba is. A közös megegyezésnek azonban más jelképes példái is vannak: így a templom tetején a kereszt mellett álló csillag vagy a templomtérben álló korpusz nélküli kereszt. A berendezést igyekeztünk úgy alakítani, hogy az egyik felekezetnek se sértse a vallásos érzékenységét.

 

Az egyházközséggé válás régóta elkezdődött

A 20. században, amikor egyházközségek öregednek ki, elég merész lépésnek tűnik, főként szórványban, az önálló plébánia létrehozásának gondolata. Feketehalom korábban Zernyest filiája volt, melytől önállósulni készült. Az érsekség hogyan fogadta e templomépítés gondolatát, majd az önálló egyházközséggé válást? Ez utóbbi mint elérendő cél már kezdettől fogva nyilvánvaló volt?

Az egyházközséggé válás régóta elkezdődött. Tulajdonképpen mások munkáját arattam le. Lelkes, jó papok voltak, akik elkezdték a közösség rendszeres építését. Megkezdte Buszak László, folytatta Pénzes József, Ferenczi István, Hajdú János, ez utóbbi hét évig volt zernyesti plébános. E lelkipásztorok ideje alatt fejlődött ki az egészséges külön közösségtudat, ezért volt szükséges, hogy külön templomuk is legyen. Én tulajdonképpen ezt az örökséget kaptam, amelyet fel kellett villanyozni, lelkesíteni. Nem újat építettem, hanem a régit alapjaiban erősítettem.

 

A közös templomépítésnek nem csupán szimbolikus, hanem reális ereje is van

Hogyan történt a templom szentelése?

Mivel a templom ökumenikusnak épült, ezért a szentelés is ilyen szertatás szerint zajlott. Tamás József segédpüspök és Csiha Kálmán református püspök végezte a szentelést.

Egy nagyon szép ökumenikus liturgiát dolgoztunk ki erre az alkalomra, amely tiszteletben tartotta a sajátos liturgikus kereteket. Megegyeztünk, hogy Szentháromság vasárnapján lesz a búcsú, és azt követően ezen az ünnepen mindig közös istentisztelet lesz.  Az ünnepségen is mindegyik felekezet képviseltette magát, ökumenikus kórus is volt. A templomszentelés után egy héttel én elmentem a jezsuitákhoz és azután nem követtem ilyen szinten az eseményeket. De elmondhatom, hogy a templomépítés nehéz, de ugyanakkor szép időszaka volt az életemnek és az egyházközség életének is. Meggyőződésem, hogy a közös templomépítésnek nem csupán szimbolikus, hanem reális ereje is van, az ökumenikus mozgások ugyanis nem a tárgyalóasztalnál és a teológiai konferenciákon dőlnek el elsősorban, hanem a mindennapi együttgondolkodásban, együttélésben és az együttépítkezésben valósulnak meg. Ezért úgy gondolom, hogy a négy felekezet összefogásával épült templomnak Erdély történetében is példaértékű ereje van. Vannak ugyan helységek, ahol a felekezetek közösen használnak termeket, de közös templom Erdélyben tudomásom szerint csak Feketehalomban van.

Van-e olyan személyes élmény, ami a feketehalmi hívektől megragadott?

Amikor Zernyesten építettem a közösségi házat, ott egy időben tizenöt külföldi egyetemista dolgozott, rajtuk kívül árvaházi gyerekek. Egyik nap elfogyott az étel, nem volt mit enniük adjak. Feketehalomban kihirdettem: bajban vagyok, nincs élelem a munkásoknak. Másnap délben 12-kor kimentem a kocsimmal, kértem, ha valamit tudnak, adjanak, mert ha nem, nem tudom, hogy hogyan lesz. Másnap délben a szász templom előtt akkora sor állt, hogy még egy kocsit kellett szereznünk, két kocsival vittük haza a hívektől kapott élelmet.

Milyen utat látsz a feketehalmi katolikusok számára a továbbiakban?

Az összefogás útját mindenképp. Szórványban nem nagyon lehet ugrálni, egységben van az erő, de meggyőződésem, hogy nemcsak ott, hanem az egész emberiség együtt kell gondolkozzon. Különösen a keresztényeknek nagylelkűen és nagyvonalúan át kell lépniük azokat a korlátokat, amelyek egy rossz teológiából fakadnak, amely az emberek közé nem szabadságot hoz, hanem szögesdrótot húz. És rengeteg olyan terület van, ahol együtt lehet működni, közös megoldást keresni. Elsősorban ott, ahol több felekezettel élünk együtt, mindenkinek feladata, hogy megkeresse azokat a területeket, amelyek rendkívül fontosak az ember fejlődése szempontjából. Az az egyház, amely csak befele fordul, csak a saját belső problémáira fordítja az energiáit, lassan elveszíti hit(élet)ét. Az ökumenizmus és a vallásos dialógus legmélyebb alapját maga Jézus fektette le, amikor azt mondta: éheztem és ennem adtatok, szomjaztam és innom adtatok, beteg voltam és meglátogattatok.

 

Az elmúlt tíz év bizonyította: az elvetett mag jó talajra talált, a feketehalmi templom napjainkban is négy felekezet otthonául szolgál. Sebestyén Ottó távozása után két évig Nagy-György Attila szolgálta zernyesti lelkészként a közösséget, majd a 2000-től az önálló rangra emelt egyházközség élére Muresán Márton került, aki nyolc éven át vezette a közösséget. Sajnálatos korai halála után Sánta Pál lett a lelkész, ő a megkezdett munkát most is az ökumenizmus jegyében folytatja. Az ökumenikus templom és az ide járó négy felekezet hozzáalakult az egy-ház jelentéséhez. Sikerült nekik, mert nem azt keresik, ami elválasztja, hanem ami szorosabban egymáshoz fűzi őket. Nem a teológiai viták, hanem a lelki egység és a felebaráti szeretet jegyében vannak együtt, látogatják egymás istentiszteleteit, szentmiséit, szervezik közös rendezvényeiket.