Vasárnap Logó

Keressen a katolikhos.ro oldalain:

Rendelje meg a teljes Szentírást

Ár: 30 lej

 

 

Ár: 50 lej

 

 

A liturgikus év katekumenátusban betöltött szerepe (1)

Március 16–19. között került sor a lelkipásztorok, vezetők, katekéták számára szervezett IX. Országos Katekumenátus Konferenciára Leányfalun. A négy nap során az előadások azt a témát fejtették ki, hogy a liturgikus év által hogyan vezet bennünket az egyház a hitben való növekedés útján. A konferencián előadást tartott Tomka Ferenc, Udvardy György püspök, Fogassy Judit SDSH, Kató Csaba és Ágota, Nobilis Márió, Káposztássy Béla és Fehérváry Jákó OSB. Az előadásokat csoportmunka egészítette ki.

A tanácskozás irányadó gondolatairól kérdeztük Fogassy Judit SDSH nővért, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Hitoktatási Bizottságának pedagógiai vezetőjét.

 Az idei konferencia a liturgikus év fényében szemléli a hitben való növekedés folyamatát. Milyen megvilágításba helyezi a katekumenátust a liturgikus év?

A tavalyi találkozó témájához, az identitásformáláshoz nyúlunk vissza, ezt gondoljuk tovább: mit jelent kereszténynek lenni? Milyen egy keresztény ember? Nem csak a viselkedésében, de mivé válik? Mi formálja az identitását? Részben a keresztény identitás jegyeit próbáljuk körvonalazni, mert a katekumenátus folyamatánál, különösen a megtérés során egy új ember alakul ki. A Szentírás, Szent Pál tanítása éppen ezeket húzza alá.

Az egyik hibás szemlélet az, hogy mi akár lelkipásztorok, katekéták vagy más vezető, tanító pozíciót betöltők általában válogatunk a liturgikus évből. Ha nagyböjt van, akkor keresztúti ájtatosságot szervezünk: a cselekvésre, szervezésre helyezzük a hangsúlyt; ha böjtölünk, akkor jobban kiemeljük a szeretetszolgálat, az alamizsnálkodás gyakorlatát. Ezek a cselekvések mind valami szépre mutatnak, de igazából nem ez a liturgikus év vagy például a nagyböjt lényege. Fordított szemlélet, hogy alárendeljük a liturgikus évet a lelkipásztori programoknak; azt kell először észrevennünk, hogy mi vagyunk a liturgikus év alárendeltjei. A liturgikus év meghatározó a keresztény ember életében; ez határozza meg, minek örüljünk, mikor örüljünk, hogyan örüljünk. Az identitást formálja; azt is, hogy egy keresztény ember minek örül igazából. Mert az öröm lehet káröröm is. Lehet tévesen is bánatot érezni: ha például belebetegszünk egy bűnbánatba, a bánat átélésébe, és nem tudunk kigyógyulni belőle, az már téves bánat. A liturgikus év megtanítja az érzelmek helyes átélését; ez adja meg nekünk az élet eseményeinek igazi értelmét. Ebből a szempontból a liturgikus év egyfajta nevelő, anya, apa, szülő, aki a szövetség gyermekeit (hiszen azok vagyunk) a világ közepén egy mederbe terelve akarja összegyűjteni, hogy a Krisztustól kapott identitás érlelődjön. A katekumenátus ezen belül történik, és nem párhuzamosan vagy e fölött.

Az identitásformálás egy pillanat az életben, s ezt sokféleképpen folytathatjuk. Ám ha nem értjük, hogy mi történik a katekumenátusban, akkor mit tudunk folytatni? Akkor szintén csupán programokat adunk, vagy visszanyúlunk hagyományos gyakorlatokhoz, amelyeknek nem látjuk az értelmét; nem látjuk, hogy ez igazából értelmezi a hétköznapi életet, azt, hogy hogyan viszonyulunk a főnökünkhöz, politikai eseményekhez, a gazdasági krízishez vagy a család fájdalmaihoz. A mindennapi dolgokat,  a szürke eseményeket tölti be értelemmel a liturgikus év. Azt hiszem, hogy ha ezt megértenénk, nagyon izgalmas keresztény életet élnénk, mert akkor látnánk, hogy a keresztút kint van az utcán, és pont amikor fáj a szívem, és úgy érzem, hogy „Uram, már nincs erőm”, akkor értem meg, hogy Jézus miért esett el, háromszor is. Hiszen én esem el háromszor. Így ezek már nem csak ájtatosságok a templomban, amelyek kevésbé kapcsolódnak a hétköznapi életemhez.

Gátas Judit/Magyar Kurír