Vasárnap Logó

Keressen a katolikhos.ro oldalain:

Rendelje meg a teljes Szentírást

Ár: 30 lej

 

 

Ár: 50 lej

 

 

Vándorúton (8)  

„Uram, hogy lássak!”

Benkő Antal SJ–Szentmártoni Mihály SJ  A gyógyító Jézus nyomában című könyve alapján azt vizsgáljuk meg, melyek azok a beállítódások (attitűdök), amelyek benső zarándoklatunk folyamán elősegítik lelki növekedésünket.  A pozitív beállítódás olyan készenlétet jelent, amely a jó megtételére ösztönöz. A könyv szerzői négy pozitív beállítódást tartanak fontosnak, amelyek segítik a belső életet, és így a tökéletességre való törekvés segédeszközei: empátia, őszinteség, önbecsülés és konfrontáció.

Az empátia vagy beleélés embertársunk élmény- vagy érzelmi világába való beleélést jelenti. Ha rendelkezünk ezzel a képességgel, akkor azt önmagunkra is irányíthatjuk. Ilyen formában a beleélés azt jelenti, hogy próbálom megérteni jelenlegi lelkiállapotomat, és azt világosan meg is fogalmazom. Tulajdonképpen két lépésről van itt szó: tudom, mit érzek (bánat, harag, kiábrándultság, felindultság, szomorúság stb.) és tudom, miért érzem így magam, vagyis tisztában vagyok az érzelem kiváltó okával. Egy érzelmet úgy lehet a leghatásosabban ellenőrzés alá vonni, hogy tudatosítjuk kiváltó okát. Ezáltal tudjuk elérni, hogy ne legyünk az érzelmeknek kiszolgáltatva. Empátia által az ember képes lesz tárgyilagosabban látni saját belső világát és nyomon is követheti a belső történéseket.

Vagyis tisztábban fogunk látni és józanabbul gondolkodni.

Őszinteség alatt hitelességet, egyenességet vagy belső harmóniát is írhatnánk a felismerés, a beismerés és az elhatározás szintjén. Jelenlegi állapotunk felismerésében segít, ha feltesszük a kérdést: Hogy érzem magam? Mit érzek tulajdonképpen? Itt fontos, hogy ne szépítgessük vagy tagadjuk érzelmeinket. Továbbá el is kell tudnunk fogadni az érzéseinket (pl. én irigy vagyok, én vagyok az az ember…). Egy negatív érzelem beismerése nem egyenlő a vele való azonosulással. Erre nincs is szükség. A döntésben zajlanak tovább az események: elhatárolom-e magam a negatív érzelemtől vagy hagyom, hogy tovább mérgezze gondolataimat, fantáziámat (rágjon, mint a szú)? Az őszinteség ebben az esetben tudatos döntést jelent. Az őszinteség abban segíti a lelki növekedést, hogy szavatolja a tárgyilagos önismeretet és segíti a célszerű cselekvést. Az eltitkolt érzelem félelmet szül, szorongóvá és bezárkózottá tesz. Csak az igazság tesz szabaddá!

Az önbecsülés alapja az a hit vagy inkább meggyőződés, hogy mint Isten gyermekei mindannyian személyesen fontosak vagyunk neki. Az önbecsülés azáltal segíti a lelki növekedést, hogy biztosítja a kompetenciatudatot: helyénvalónak érzem magam, ezért tudok helyesen dolgozni. Ugyanakkor hálássá tesz Isten előtt a tőle kapott adományokért, ami viszont még befogadóképesebbé tesz újabb adományokra, végső soron a szeretet befogadására.

Szembesítés (konfrontáció) folyamatában látjuk meg magunkban a belső ellentmondásokat. Ezek helyes feltérképezésében segít a belátás és a cselekvés. Először ugyanis látni kell az ellentmondást, azután pedig helyes cselekvéssel ki kell azt küszöbölni (pl. mennyire egyezik életem vagy cselekedetem az általam választott állapottal?). Ez a beállítódás azáltal segíti elő a lelki növekedést, hogy leépíti a védekezési mechanizmusokat. Az ember már nem kivetít másokra, már nem másokat hibáztat, és nem is a körülményeket teszi felelőssé vétkeiért, bukásáért, hanem vállalja a ráháruló részt: „Ez az én mostani valóságom. Ez vagyok én.”

Elgondolkodtatóak a fenti megállapítások, de tulajdonképpen ezek is utak, amelyek a kegyelemmel való együttműködésre vezetnek. Isten elé visszük önrészünket, tökéletlen kis önmagunkat, hogy ő szeretetével meggyógyítson, átalakítson bennünket. Tudatos közreműködésünk nélkül a lelki élet halott. A lelki élet Isten ajándéka, a kegyelem műve, de részünkről feltételezi és megköveteli a tudatos közreműködést. Isten egészen rendkívüli módon tisztogatja a Jézusba kapcsolódó szőlővesszőket. Segít, hogy a lélek mélyébe vezető úton elkerülhessük a tévutakat, a lidércfényeket, hiszen vándorlásunk társa ő.

Uram, hogy lássak! – kiált a vak Bartimeus az arra menő Jézusnak. És Jézus „látóvá” teszi. Látni ezt a világot, a mezők liliomait, a ringó búzatáblákat, az ég madarait, a fényeket a vízen… Szent a föld, ahol mindez történt. És minden föld szent, ahol az ember fölkiált: Uram, hogy lássak! És mindenütt megtörténhet a csoda, a szemek megnyitása, a látóvá tevés: a fényeket látni.

 

Add, Uram, hogy lássak!

„Ha most elébem állnál, Jézusom

hideg csöndjén az éjszakának,

s szólnál: – Mit akarsz, hogy tegyek veled?

felelnék: – Azt, Uram, hogy lássak…

Ó, tedd látóvá lelkemnek szemét,

egy szikrát küldjön csak lángóceánod,

hadd vegyem észre, hogy hajnal dereng,

s ez a föld is a te világod…”
(Dömötör Ilona)

Váradi Czáka Gyöngyvér