Ne féljetek! Íme, nagy örömet adok tudtul nektek és az lesz majd az egész népnek.

(Lk 2,10)

Közlemény

A Vasárnap újság online változata 2017 januárjától a romkat.ro online portálon érhető el. Az archívum elérhető továbbra is ezen az oldalon.

Megújult a Mária Rádió honlapja

Az elmúlt időben azon dolgozott az erdélyi Mária Rádió csapata, hogy a honlapot megújítsa, a megszokott elemeket lehetőség szerint megőrizve új funkciókkal is gazdagítsák az internetes jelenlétnek ezt a formáját. „Habár elsősorban – ha nem is a szó hagyományosabb értelmében vett – rádióállomás vagyunk, igyekszünk jelen lenni és elérhetővé válni hallgatóink számára minél több formában, nyomtatott magazinunk és Facebook-profilunk mellett itt is, a megszokott honlapunk megújított és bővített változatában” – írja Szőcs Csaba műsorigazgató az új honlapról.
„A köntös tehát valamelyest új, a lényeg azonban a régi: reményt és világosságot meríteni az evangélium frissességéből, s a talált kincset megosztani másokkal az Úr édesanyjának, Máriának nevében és az ő pártfogása alatt. Ehhez a szolgálathoz számítunk az Ön imáira, segítségére.” Arra kérnek minden hallgatót, olvasót, miután felfedezték a megújult honlapot, írják meg véleményüket a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címre. (www.mariaradio.ro)

 

Szobor Márton Áron püspöknek Csíkszeredában

Ebben az évben kiöntik, év végére a helyére is kerülhet a csíkszeredai Szabadság tér keleti részén, a Szakszervezetek Művelődési Háza és a Nagy István Művészeti Szakközépiskola között az a bronzból készülő szoborcsoport, amely a bérmálás szentségét kiszolgáltató Márton Áron püspököt, illetve egy bérmálkozó lányt és bérmaszülőjét ábrázolja. A munkával megbízott szobrász, Sárpátki Zoltán életnagyságban, agyagból készíti el a három alakot, tervei szerint ezekről április folyamán vehető le
a gipsznegatív. Amikor az agyagfigurák elnyerik végső formájukat, megmutatja őket. Addig az érdeklődők a szoborcsoport makettjét nézhetik meg, amely előbb a csíkszeredai Szent Kereszt-templomban volt, most a Szent Ágoston-templomban látható. Antal Attila alpolgármester a szoboravatás időpontjáról szólva azt nyilatkozta, ebben az évben az öntésre sor kerül, de a bronzöntés hosszú folyamat, eltarthat öt-hat, akár nyolc hónapig is.
Az avatás időpontját ezért egyelőre nem szögezték le. (www.romkat.ro)

 

Istennel a hétköznapokban

A gyulafehérvári főegyházmegye pasztorális bizottságának családpasztorációs munkacsoportja idén is megszervezi a feleségek-édesanyák hétvégéjét március 7–9. között a Jakab Antal Konferencia Központban Csíksomlyón. Az idei találkozó címe: Istennel a hétköznapokban, mottója: „…gondod van minden utamra” (139. zsoltár 3.). A hétvége előadói, előadásai: Hunyadi Ildikó (Fenyvesliget Kulturális és Képzési Központ, Budapest): Istennel a hétköznapokban; Lukács László és Krisztina (Nyíregyháza): Családtervezés Billings ovulációs módszerrel; Simó Irma (klinikai pszichológus, mentálhigiénés szakember, Áradat egyesület): Éltető kapcsolataink. A programban emellett szerepel filmnézés, beszélgetés, tánc, World Cafe, csend, szentmisék, közös imák, szentségimádás. A program pénteken este 6 órakor kezdődik és vasárnap ebéddel ér véget. Részvételi díj: 120 lej/fő, részletek a www.csalad.ro oldalon. Mivel a 120 lej/fő csak a péntek és a szombat esti szállás, illetve a szombati ebéd és vacsora, valamint a vasárnapi ebéd költségeit fedezi, a szervezők kérik a résztvevőket, a péntek esti és a szombat reggeli étkezésekhez hozzanak otthonról szendvicset. Ha valaki anyagi okokból maradna távol, jelezze, hogy megoldást kereshessenek gondjára! Jelentkezni a www.csalad.ro  Bejelentkezés menüpontjában lehet február 15–március 2. között. Bővebb információ a 0743-152.008 telefonszámon igényelhető Kertész Marikánál. (KM)

 

Szent Rita-imakoszorú

A kolozsvári piarista templomban február 13-án reggel 9-kor szentmisével kezdődött a 15 héten keresztül tartó imakoszorú, amelyben Szent Rita égi közbenjárását kérik a reménytelen helyzetekben, betegségekben. Az ünnepi szentmisét Takó István egyetemi lelkész, szentpéteri plébános és Ruppert József piarista, a rend egykori római generális asszisztense, a romániai kerület ügyintézője celebrálta. Ezt követően Fodor György piarista konfráter előimádkozásával végezték az egybegyűltek a Szent Rita-litániát. A csütörtökről csütörtökre fonódó imakoszorú május 22-én, Szent Rita emléknapján zárul. (B. J. I.)

 

Szent Benedek oltalma alatt Felsőlemhényben

2014. első napjaiban beindult Felsőlemhényben az egyházközség által felajánlott épületben egy napközi otthon. A tanítók, tanárok javaslata alapján, a szülők, nagyszülők kérésére, a Szent Ferenc Alapítvány nevében Gergely Erika kétgyerekes édesanya befogadott 16 helybeli gyereket. A munkához Európa védőszentjének, Szent Benedeknek a hathatós segítségét kérték a katolikus Európa talán legkeletibb településén, amikor az ő védelme alá helyezték Böjte Csaba testvér vezetésével február 16-án szentmiseáldozatban az új napközi otthont és az ott tanulókat, valamint nevelőjüket, Gergely Erikát és mindazokat, akik segítettek, segíteni fognak. (BCS)

Betegek zarándoklata a csíksomlyói kegytemplomba

A betegekért, az ápolókért és az orvosokért is imádkoztak a betegek világnapján a csíksomlyói kegytemplomban. Több százan zarándokoltak el és vettek részt az Urbán Erik templomigazgató által celebrált szentmisén. „Ma úgy jöttünk el a csíksomlyói Szűzanyához, mint a betegek gyógyítójához. Az ő közbenjárását kérjük a lourdes-i Boldogasszony ünnepén, a betegek világnapján. Azt szeretnénk, hogy visszanyerjük testi-lelki egészségünket” – mondta Urbán Erik. A résztvevők pedig imádkoztak saját magukért, beteg hozzátartozóikért és mindazokért, akik a betegeket szolgálják, kiemelten az orvosokért és az ápolókért. „A szenvedőknek nem a könnyeinket, hanem a mosolyunkat kell látniuk” – hangsúlyozta Erik testvér. Akik megtalálták a szenvedés értelmét, a tisztulás és az erény útjára léptek. Hálát adott Istennek a hivatástudattal gyógyító orvosokért, ápolókért, majd az egybegyűltekkel együtt imádkozott azért, hogy minél több jó orvos, ápoló dolgozzon az egészségügyben. Azért is imádkoztak, akik jelenleg orvosnak tanulnak, hogy ne menjenek el külföldre, maradjanak szülőföldjükön, gyógyítsák a mi népünket. Bár nehéz itthon, Isten megerősítheti őket is. A szentmise végén kiszolgáltatták a betegek szentségét. (www.romkat.ro)

 

Mariathon – a Mária Rádió Világcsaládja rendezvénye

A Mária Rádió európai műsorigazgatói a németországi Balderschwangban, a Radio Horeb székhelyén találkoztak február 3-án azzal a céllal, hogy kiértékeljék a tavaly első ízben szervezett Mariathon eredményeit és tapasztalatait, illetve azért is, hogy az idei Mariathon előkészítésének fontosabb elveit leszögezzék. Ebben az évben is május elején fog össze a Mária Rádió Világcsaládja azon célok érdekében, amelyeket fontosnak tart a világ különböző részein, hogy az örömhír hangja minél több emberhez eljuthasson. (www.mariaradio.ro)

 

Növekedés a belső szabadságban: lelkigyakorlat a hétköznapokban

A marosvásárhelyi segítőnővér közösség nagyböjt szerdáin (március 5., 12., 19., 26. és április 2., 9., 16.) este fél 8-tól meghirdeti idei lelkigyakorlatát a hétköznapban, amelynek elemei a heti találkozások megosztással, közös imával és bevezetővel, valamint a naponta egyénileg végzendő napi gondolat és gyakorlat. Témák: tudatosan élni; a félelmektől szabadulni; egyszerű dolgoknak örülni; szeretetkapcsolatok; Isten országáért dolgozni; keresztünket hordozni. Kísérők: Bara Irén sa és Bereczki Silvia sa. Helyszín: a Segítőnővérek kápolnája, Régi kórház utca 14. Érdeklődés és jelentkezés (legkésőbb március 1-jéig): Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mailcímen vagy a 0724-012984 és 0753-056919 telefonszámokon.

 

Prohászka imaszövetség

2007 augusztusában alapította meg Spányi Antal székesfehérvári püspök a Prohászka Imaszövetséget, amelyet Prohászka Ottokárról, Székesfehérvár boldog emlékű püspökéről nevezett el. Az imaszövetség célja buzgó és folyamatos, napi ima hivatások kiesdéséért, hogy növekedjen az Isten népét szolgáló papok és szerzetesek száma. Nagyon sok helyen a szövetség tagjai (több, mint háromezer világi hivő és mintegy száz pap) rendszeresen találkoznak; szentmisén és közös imán vesznek részt.
A közös ima ereje nem csak a szolgáló papságot és szerzeteseket erősíti meg, de a világiak tanúságtételéhez is új erőt ad. Az imaszövetséghez való csatlakozás a szándék jelzésével és an­nak a székesfehérvári Egyházmegyei Hivatal által való elfoga­dásával történik (Egyházmegyei Hivatal, 8001 Székesfehérvár, Pf. 178.). A Hivatal mindazok szándé­kát elfogadja és a tagságról igazolást küld, akik vállalják, hogy: naponta imádkoznak szent papokért és papi, szerzetesi hivatásokért, hetente legalább negyedórányi szentségimádást végeznek a hivatásokért, vagy ugyanennyi ideig olvassák a Szentírást, lehetőségük szerint anyagilag támogatják a papképzést, lehetőségük szerint részt vesznek az évi – október 10-hez kapcsolódó – Prohászka-misén a székesfehérvári Prohászka-emléktemplomban, amelyet az Imaszövetség élő és meghalt tagjaiért ajánlanak fel. (Szilágyi Szabolcs)

 

A kezdő lépésektől a csendig

A vezetett meditációtól az egyéniig, különböző meditációs technikák tanulása (csi-kung és stresszoldó torna is lesz), vezeti: Szaladják István ODZH. Február 22-én, szombaton: du. 5 óra és este 8 óra között: gyakorlat; február 23-án, vasárnap de. 10 óra és du. 5 óra között: gyakorlat. A hétvége ára szállással: 90 lej (az ár tartalmazza a szombati vacsorát, a vasárnapi reggelit, ebédet is), diákoknak 70 lej; szállás nélkül: 50 lej (az ár tartalmazza a szombati vacsorát, a vasárnapi ebédet), diákoknak 35 lej. Jelentkezni a Posticum recepcióján, telefonon, e-mailen lehet. Cím: Nagyvárad, Teiului u. 26., telefon: 0259 431 398, 0744 504 051, e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát..

 

Házasság hete Székelyudvarhelyen

A házasság hetét idén 3-szor ünnepelték házaspárok Székelyudvarhelyen. Február 13-án este 6-tól Jakabos Barnabás jezsuita tartott előadást a szerető kommunikációról a szombatfalvi Szent György plébániatemplomban. A tele templom igazolta a téma aktualitását. Igény mutatkozott arra, hogy a téma folytatódjék a következő hónapokban. A sok gyakorlati példával fűszerezett előadás után 44 házaspár vett részt két közeli vendéglőben szervezett meghitt vacsorán. Gyakorlatba ültethették, továbbgondolhatták az előadáson hallottakat. A meghittség kialakulását segítette a hangulatos zene, a gyertyák fénye, a finom vacsora, a pezsgő, a ráhangoló kérdések. (Székelyudvarhely, szombatfalvi Szent György plébánia)