Ne féljetek! Íme, nagy örömet adok tudtul nektek és az lesz majd az egész népnek.

(Lk 2,10)

Közlemény

A Vasárnap újság online változata 2017 januárjától a romkat.ro online portálon érhető el. Az archívum elérhető továbbra is ezen az oldalon.

Panoráma

Január végén szervezte meg a Pázmány Péter Katolikus Egyetem A szenvedő ember Isten színe előtt címmel a magyar katolikus teológiai tanárok konferenciáját és továbbképzését. Erről előző lapszámunkban olvashattak rövid tudósítást. Dr. Marton József professzort a konferencia jelenéről, múltjáról, jelentőségéről és a magyar katolikus teológia helyzetéről Fábián Róbert kérdezte.

A tanár úr idén is részt vett a teológiai tanárok számára a Pázmány Péter Katolikus Egyetem által szervezett konferencián. Mióta működik ez a fórum, mióta működnek együtt a magyarországi és erdélyi teológiai tanárok, mióta vesznek részt e konferencián erdélyiek?

A Budapesti Teológiai Napok címen már az 1980-as években is működött a magyar teológiai tanárok tudományos értekezlete. Akkor az adott körülmények miatt Gyulafehérvárról ritkán tudtunk részt venni. A gyulafehérvári papneveldéből egyszer sikerült (1983) hármunknak kijutni, ugyanis kultuszinspektor-váltás volt, s az új inspektor mindent elkövetett, hogy bizonyítsa „nagylelkűségét”. A Teológiai Napok idejére a vallásügyosztály útlevelet adott a gyulafehérvári szeminárium rektorának, vicerektorának és jómagamnak. Élmény volt számomra, mert találkozhattam a magyarországi teológiai tanárokkal, Felvidékről és Délvidékről jött papokkal. Akkor körülbelül nyolcvan személy vett részt az értekezleteken. Kezdő tanárként számomra bátorítást is jelentett, hogy hallhattam Nyíri Tamás, Gál Ferenc, Szennay András, Tarnay Brunó, Koncz Lajos és mások előadását. Izgalmas volt hallgatni őket, előadásaikat nagyobbrészt papírlapon kísérve tartották. Ez ösztönzést is jelentett számomra, mint kezdő tanárnak.

Ugyanakkor az is nagy haszonnal járt, hogy kapcsolatba kerültem szakmabeli teológiai tanárokkal, főleg Rédly Elemér katekétikai referenssel.

Számunkra a budapesti Teológiai Napokon való részvétel lehetősége 1990-ben nyílt meg. De már akkorra ezek az értekezletek más jelleget öltöttek, átalakultak ún. „lelkipásztori napokká”, vegyes jellegűvé váltak: volt bennük néhány tudományos szintű teológiai előadás, viszont a lelkipásztori vonatkozású előadások nagyon megszaporodtak. A következő évben már úgy ítéltük meg, minket érintő témák nem szerepelnek, s ezért távolmaradtunk. S közben meg is szűnt a Teológiai Napok e formája, csak az utóbbi évtizedben elevenítették fel újra a kifejezetten tudományos jellegűkben. Így magyar nyelvterületen két helyen szerveződik a továbbképző: Budapesten a Pázmány Péter Tudományegyetem Teológia Karán a teológiai tanárok részére, és külön fórum valamelyik vidéki városban (rendszerint Egerben vagy Esztergomban) a lelkipásztorkodásban működő papság részére.

Mikor teremtődött lehetőség az erdélyi teológiai tanárok tevékeny részvételére?

Ha jól emlékszem, először 2009-ben kaptunk meghívást. Ennek az volt az előzménye, hogy kapcsolatban álltunk a PPKE akkori rektorával, Fodor Györggyel, valamint a konferencia szellemi szervezőjével, Puskás Attila dogmatikatanárral. Puskás Attila előadóként részt vett a Kolozsváron megrendezett tudományos értekezletünkön, megismert bennünket, s az ő ösztönzésére a szervezők azóta rendszeresen meghívnak. Így már öt-hat éve rendszeresen részt veszünk a budapesti rendezvényeken (a gyulafehérvári és a kolozsvári teológiai tanárok). Az első években csak meghívottakként voltunk jelen, de kérdéseinkkel, hozzászólásainkkal, megjegyzéseinkkel jeleztük „jelenlétünket”. Különben ezek az előadást követő teológiai diskurzusok igen hasznosak. Három éve a szervezők úgy döntöttek, hogy közülünk is felkérnek előadásokat tartani. Minden évnek megvan a pontosított témája, ami meghatározza a felkérés irányultságát. Az elmúlt időszakban már többen tartottunk előadásokat: dogmatikai vonatkozásút Jitianu Liviu, logoterápia témájában Vik János, liturgikus témában Diósi Dávid, a II. vatikáni zsinat erdélyi vonatkozásaival kapcsolatban jómagam. 2014-ben a szenvedés volt a fő téma. Ennek szentírási vonatkozásairól Zamfir Korinna és Oláh Zoltán, dogmatikai és filozófiai megközelítésben pedig Jitianu Liviu tartott előadást. Bátorkodom elmondani, hogy míg négy évvel ezelőtt bizonyos fenntartás volt érezhető a szervezők részéről, mára ez elmúlt, kezd rendszeressé válni az a gyakorlat, hogy Erdélyből ketten-hárman is előadást tartanak.

Az idén hányan vettek részt? Miért fontos ott lenni?

Az idén valamivel kevesebb volt a résztvevők száma az elmúlt évekhez viszonyítva, körülbelül hatvanan–hetvenen vettünk részt a konferencián. A részvétel azért fontos, mert a szakmabeliek külön értekezleteket is tartanak, megtárgyalják az adódó problémákat, a szakmabeli újdonságokat, no meg a közvetlen kapcsolat sem elhanyagolandó. Nemcsak egyéni ismeretségek szövődnek, illetve erősödnek, hanem szakmai haszna is van az együttlétnek. Továbbá az általunk is szervezendő konferenciákra tudjuk, kiket szólíthatunk meg. Már többször többen is eljöttek a Kolozsváron vagy Gyulafehérváron szervezett teológiai értekezletekre. A budapesti Teológiai Napoknak a hely központisága miatt megvan az az előnye, hogy nemcsak a magyarországi teológiai tanárokat fogja össze, hanem a felvidéki (például Pozsonyból), délvidéki és erdélyi érdeklődőket is. Úgy is fogalmazhatnék, hogy a konferenciának közép-európai jellege van. Az előadók igyekeznek saját szakuk kutatásait bemutatni, s ezáltal a résztvevők alaposabban megismerkedhetnek a teológia minden ágaza­tával.

Milyen témában rendezték meg az idei konferenciát? Milyen előadások hangzottak el?

Amint említettem, az idén a szenvedés volt a fő téma. Elég sok előadás hangzott el. Először a szentírástudományokat művelő tanárok a szenvedéssel kapcsolatos perikópákat, szentírási könyveket (Jób könyvét, zsoltárokat, Izajás könyvét, Pál apostol leveleit, a Jelenések könyvét stb.) ismertettek. Az értekezlet második napján a szenvedés filozófiai-dogmatikai és erkölcsteológiai megközelítésére került sor. A zárónap délelőttjén a szenvedés (betegek gondozásának) jogi és pasztorációs megközelítésére fektetődött a hangsúly.

Érdekes hallani a számunkra ismeretlen személyiségek előadásait. Ugyanis nemcsak világi teológiai tanárok szoktak előadásokat tartani, hanem szerzetesek is. Élvezetes volt hallani a római Gregorianán tanító jezsuita professzort, Patsch Ferencet, a domonkos szerzetesnővért, Deák Viktória Hedviget, aki szenzációsan mutatta be Aquinói Szent Tamásnak a szenvedésről szóló tanítását. Hasonlóképpen rendszeres előadója a Teológiai Napoknak Perendy László piarista, patrisztika professzora és Várnai Jakab ferences, jelenleg a budapesti Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola rektora. Ilyenkor jobban átérezzük egyházunkban azt a közösséget, mely a tudomány szintjén is egységessé tesz, hiszen ez a hittudomány teljesen az evangéliumokra alapozódik.

Van-e lehetőség arra, hogy egy ilyen rendezvényt valamikor a közeljövőben itt Erdélyben szervezzenek meg, vagy ez helyhez kötött?

A Teológiai Napok rendezvénye helyhez kötött. Azért is, mert a Budapesti Központi Szeminárium biztosítja a teljes ellátást, ugyanakkor központi fekvése miatt a résztvevők Magyarország minden részéből s a határon túlról is könnyebben egybegyűlhetnek. Megvan a régisége is: a kommunista időben a Központi Szeminárium volt a hasonló rendezvények színhelye, akárcsak nálunk a Gyulafehérvári Teológiai Intézet (mely annak idején otthont adott a lelkigyakorlatok tartásának, a papi és kántori továbbképzőknek). Különben a PKKE Teológia Kara bizonyára nem zárkózna el attól sem, hogy olykor másutt is megtartsák a rendszeressé vált tudományos konferenciát, de a távolságok és az anyagi vonzat miatt kicsi ennek az esélye. Vidékről a tanárok (főleg mi, Erdélyből) azért mennek szívesebben Budapestre, mert egyúttal az évi könyvvásárlást is megejthetik. Erdélyben is szoktunk szervezni Teológiai Napokhoz hasonló rendezvényeket: Kolozsváron és Gyulafehérváron. Például idén március 28–29-én Gyulafehérváron tartjuk meg
konferenciánkat Katolicitás és etnocentrizmus az Egy­házban címen magyarországi előadók és erdélyi
teológiai tanárok közreműködésével. Erről az elkövetkezőkben rövidesen részletesebben értesítjük az érdeklődőket.

Az együttműködés szempontjából fontos a tudományos értekezletek megszervezése. Dicsekedve mondhatom, hogy a budapesti Sapientia Egyetem rektora főrendezőként hívott meg bennünket 2015-re, hogy szokásos konferenciájukat mi szervezzük meg, és mi biztosítsuk az előadásokat.

Kölcsönösség: kihívás?

Ez a kölcsönösség igen fontos kihívás is egyben, mert többet kell készülni, nemcsak a helyi didaktikus feladatoknak kell eleget tennünk, hanem szakmabeliek előtt is kell prezentálnunk. Be kell vallanom, személy szerint nagyon örvendek annak, hogy tanárkollégáim, akik valamikor a növendékeim voltak, már sok mindenben túlszárnyalnak. Büszke vagyok rájuk, az ez évi teológiai napokon is örömmel és nagy megelégedéssel hallgattam előadásaikat. Remek előadásokkal rukkoltak elő, a nagyközönség elismerését is kivívták. Talán ez a legfontosabb: hogy Erdélyben is képesek vagyunk olyat produkálni, ami a nagyvilág előtt is felmutatható. Legyen ez biztatás és bátorítás a jövőre nézve; nem szabad alábbhagyni és belefáradni, hanem kitartással, eredményekkel is bizonyítani kell! Azt sem hallgathatjuk el, hogy megvannak a sajátos, visszahúzó problémáink. Teológushallgatóink számának visszaesése, illetve részükről a teológiai tudományok iránti közömbösebb hozzáállás a tanárt is letöri. Nagyon fáj, hogy tudományos folyóirataink és egyéb kiadványaink iránt viszonylag visszafogott az érdeklődés. A teológiai napok és általában a hasonló konferenciák lelkesítenek, bátorítanak, hogy a szent tudományokkal való személyes foglalkozás igen fontos és lelkileg is hasznos.

Milyennek látja a magyar teológia helyzetét ma európai viszonylatban? Melyek azok a teológiai ágak, ahol a magyarországiak, az erdélyiek kitűnnek?

A kérdés számomra nehéz, de megpróbálok válaszolni. Összmagyar vonatkozásban, tanárokat és tudományos kutatókat beleértve, 1990-ben szinte újra kellett indulni. Az ateista beállítottságú országokban (Magyarországon és nálunk is) a teológusok nem produkálhattak, vagy ha produkáltak is, komolyabb munkáik nem jelenhettek meg, vagy a megjelenteket keményen cenzúrázták.

Egy személyes élményről számolnék be. Amikor Budapesten doktoráltam (1992), a végső ünnepségen Gál Ferenc professzor megszólított, hogy ebédeljek vele. Személyes beszélgetésben sok mindenről beszámolt. Elmondta, hogy amikor Rómában befejezte tanulmányait, felkínálták neki az ottmaradás lehetőségét, de ő úgy ítélte meg: akármilyen körülmények is adódnak hazájában, neki haza kell jönnie, magyar nyelven tanítania és írnia. Írhatott volna világnyelveken és nemzetközileg elismert teológusnak tartanák számon, de azzal a magyar nyelvű teológiát nem erősítette volna. Vállalta a magyar nyelvű teológia művelését. Nem törekedett az egyházi hierarchiában való előrehaladásra sem, szerény, tudós tanárként élte le az életét. Dogmatikatanárként méltó utóda lett Schütz Antalnak. Új szemléletet hozott a magyar nyelven írt dogmatikába, a II. vatikáni zsinat üdvösségtörténet szemléletét. Kevesen voltak a teológia művelésében az 1960–80-as években Gál Ferenchez hasonló markáns személyiségek.

A fordulat után Magyarországon és az utódálla­mokban a hittudomány művelésében bekövetkezett a személyi váltás, mely egy fiatal gárdát eredményezett. Most már elmondhatjuk, hogy vannak fiatal, reményt keltő teológusaink. Nálunk az 1960–70-es években került veszélybe a teológia szakszerű művelése, hiszen a külföldön képzett tanáraink és papjaink nagyobb része börtönbe került (egyik-másik ott fejezte be az életét). Ezek után az egyházi elöljárók, Márton Áron és Jakab Antal püspökök rögtönzött megoldásokhoz folyamodtak. Tanári előképzés nélkül hoztak be a Szemináriumba papokat, akik az akkori lehetőségekhez mérten autodidakta módon képezték magukat. Márton püspöknek sikerült kijárnia, hogy négy tanárjelölt Rómában tanulhasson. Hazajövetelük már nagy előrelendülést hozott, de a tömegesebb tanárképzés csak a 90-es évek után indulhatott be. Most már elmondható, hogy a BBTE RK Teológia Kara (a gyulafehérvári és kolozsvári részlege együtt) nagyobb részt annyira kifejlődött, hogy a tanítás mellett valós eredményeket is fel tud mutatni.


Hogy milyen szakvonalon erősebb a magyar teológia: a Pázmány Péter Katolikus Teológia Karnak mindig volt egy erős biblikus vonala, és ez mintha ma is érződne az összmagyar területen. A II. vatikáni zsinat által is első helyre tett szentírástudományok művelése magyar vonatkozásban, de nálunk is olyan szintet ért el, amellyel már dicsekedhetünk. A liturgika, az erkölcsteológia és egyéb teológiai tudományok területén is vannak eredmények, de nem annyira átütőek, mint a szentírástudományok esetében. Az 1980-as évektől nagyon előretört a patrisztika – Vanyó László vezetésével. Ha ma a könyvkiadványokat nézem, elmondhatom, hogy ez is szép eredményt hozott magyar nyelvterületen. Itt meg kell említenem, hogy ma Magyarországon a patrisztikának gyakorlati művelői a görögkatolikusok. A nyíregyházi görögkatolikus teológia erőssé fejlődött, a Budapesti Teológiai Napokon való részvételükkel is ezt bizonyítják. Nemcsak létszámban, hanem minőségben (szenzációs előadásaikkal, hozzászólásaikkal) is jelen vannak. Hadd mondjam el, hogy ezeken a teológiai napokon püspökök is szoktak részt venni, megjelenni. Az elmúlt éveket is ideszámítva a római katolikus püspökök közül Erdő Péter bíboros, Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek, Székely János, Cserháti Ferenc és mások egy-egy előadásra bevetődnek, de a két görögkatolikus püspök, irigylésre méltó módon, az előadások tekintélyes részén jelen van és hozzászól. Jó példa ez a tanárok számára: a püspök a teológiát egészében s nem csak részeiben műveli, érdeklődik iránta, fontos számára.