…az országszerte zajló tüntetésekkel? Lehet, hogy sokak számára már unalmas kérdés a különböző hírportálok szavazógépén… Végül is szinte mindegy a válasz, mondják a pesszimisták. Ami viszont egyáltalán nem mindegy: a közömbösség maga. Az a legártalmasabb. És ha már sikerült – az egyébként nagyon érthető okokból kialakult – közömbösségünkből kilépni, akkor gondolkodhatunk a saját válaszunkon, no meg azon, hogy ez a kimondott válasz mit is jelent… Csak egy kattintás, hogy megdobja a százalékot, vagy valami több…
Azt gondolom, ha
megadjuk a császárnak, ami a császáré, és Istennek is, ami őt illeti, valahogy
meg kell teremteni a két odaadásunk közötti kapcsolatot és viszonyrendszert is,
és meg kell vallani a hitünket – az Istenben és az ő világalakító tervében.
Ez nem azt jelenti, hogy feltétlenül be kellene kapcsolódnunk valamilyen
politikai vagy közéleti megmozdulásba – persze okosan azt is lehet. De ami mindannyiunknak
kötelességünk: az imádság, mégpedig összefogással.
Nekünk,
keresztényeknek elsősorban az isteni világrenddel kell egyetértenünk, és minden
más világrendet – származzék az a gonosztól vagy emberi gyarlóságból –, annak
minden próbálkozását meg kell tagadnunk.
Azzal, hogy hiszünk az imádság – és a közös imádság – erejében, és ezt akár föl is mutatjuk valamilyen szervezett és élő formában kisközösségeinkben, egyházközségeinkben, megvalljuk egyetértésünket az Istennel. De közömbösségünkkel is megvalljuk – a gonosszal.