Ne féljetek! Íme, nagy örömet adok tudtul nektek és az lesz majd az egész népnek.

(Lk 2,10)

Közlemény

A Vasárnap újság online változata 2017 januárjától a romkat.ro online portálon érhető el. Az archívum elérhető továbbra is ezen az oldalon.

Fészekmeleg

„Tűzhely vagy tűzfészek? Ez is, az is lehet az ember mindennapi életének elsődleges színhelye – a család. Mindnyájan tudunk, látunk magunk körül példákat erre is, arra is.” Ezeket a gondolatokat Gyökössy Endre Ketten – hármasban című könyvének előszavában olvashatjuk. Feleségként és három gyerek édesanyjaként magam is naponta tapasztalom, hogy ez többnyire rajtam, az én lelkiállapotomon „fordul meg”. Számos feleségtársam hasonlóan gondolja. Ennek kapcsán kérdeztem a Kézdivásárhelyen élő fiatal feleséget és édesanyát, Szabó Jutkát.

Hiszem és vallom, hogy az otthon hangulatát nagymértékben meghatározza a nő lelkiállapota. Hogy vagy te ezzel?

Már a házasságunk kezdetén az eszemmel tudtam, hogy a jó családi légkör kialakítása, megteremtése elsősorban az én feladatom. Ezért „kötelességemnek” éreztem, hogy mindent megtegyek annak érdekében, hogy a férjem jól érezze magát itthon. Ekkor még megvolt bennem az az elvárás, hogy a férjem is tegyen meg mindent azért, hogy jó hangulat legyen itthon, így például fogja vissza a lobbanékony természetét, legyen türelmes, ha fáradt, akkor is vágjon jó képet, ha éhes, akkor se legyen morcos. Néha még most is „belebotlom” ebbe az elvárásomba, viszont most már rájöttem, ha én maximálisan megteszem a magamét, akkor válaszként megkapom azt a jó hangulatot, amire szerintem mindenki vágyik. Persze ezt a legtöbb esetben nem olyan könnyű megtenni, mint mondani, de megéri dolgozni rajta. Minden „erőlködés” vagy néha „nem erőlködés” ellenére is vannak olyan napok, amikor úgy érzem, hogy nem az általam elképzelt, meleg családi hangulat uralkodik az otthonunkban. Ha minden nap és minden pillanatban észben tudnám tartani, hogy Isten ajándékul teremtette a férjemet, a gyermekemet, akkor biztos, hogy többnyire jó légkör uralkodna nálunk.

Mit teszel annak érdekében, hogy szeretteid jól érezzék magukat otthon?

Mindenekelőtt igyekszem otthonosan berendezni a lakást, és tisztán, rendben tartani. Viszonylag gyakran szoktam olyan különleges ételeket készíteni, amelyeket a férjem, a gyerekem szeret, időnként süteménnyel is megörvendeztetem őket. Az évek folyamán azt is megértettem, hogy mindenekelőtt nekem kell hogy jó hangulatom legyen, és akkor ez rájuk is „átragad”. Ezt olyankor a legkönnyebb megélni, amikor ők is jókedvűen jönnek haza. De amikor hazajön egy éhes, fáradt és morcos férj meg nyafogó kisgyerek, akkor számomra nagy feladat, hogy mindezek ellenére jókedvű maradjak, türelmes legyek. Akkor a legnehezebb, amikor a köszöntés után az első három mondat valami kötözködés: „Miért ide tetted a cipődet?”, „A ruhák miért nincsenek elpakolva?”, „Ezt a poharat miért nem lehetett kivinni a számítógép elől?” Házasságunk első évében ezekből a dolgokból elég nagy viták keletkeztek, de most már rájöttem, az a legjobb, ha ilyenkor nem szólok, s nyugodtan válaszolok a kérdésekre. Ez általában hatásos szokott lenni, egy idő után a társam is rájön arra, hogy micsoda kötözködő magatartást folytat, és abbahagyja ezt a viselkedést. Később, amikor a kedélyek alábbhagynak, természetesen visszatérünk ezekre a kérdésekre, és megbeszéljük a dolgokat. Az idő előrehaladtával arra is rájöttem, hogy a munkából fáradtan hazatérő férjemnek egy kis időre van szüksége ahhoz, hogy megpihenjen, hogy egyáltalán „hazaérkezzen”. Ezért amikor hazajön, megvárom, hogy nyugodtan egyék, meghallgatom a nap történéseit, miközben a jobb megértés végett igyekszem beleképzelni magam az ő helyzetébe. Egyre jobban bebizonyosodik az életemben, hogyha megteszem, amit elvárok a másiktól, akkor sokkal jobban működik a kapcsolatunk, sokkal nagyobb a harmónia, még ha ez számomra erőfeszítésbe is kerül.

Amolyan zárszó gyanánt mit üzensz az olvasóknak?

Próbáljuk meg elfogadni azt, hogy nem mindig sikerül meleg családi hangulatot teremteni otthonunkban, de ezzel nem vagyunk egyedül, hiszen mindannyian megküzdünk hasonló problémákkal. Mindig mindennek nem kell tökéletesnek lennie, hiszen a nehézségek árán is sokat tudunk növekedni, még a szeretetben is.