Ne féljetek! Íme, nagy örömet adok tudtul nektek és az lesz majd az egész népnek.

(Lk 2,10)

Közlemény

A Vasárnap újság online változata 2017 januárjától a romkat.ro online portálon érhető el. Az archívum elérhető továbbra is ezen az oldalon.

Fészekmeleg

Gyerekkoromban mindig nagyon vártam a karácsonyt.  A legszebb ünnep volt számomra. Szenteste mindig szívesen figyeltem a redőnyök mögül kiszűrődő fényeket, érdeklődve hallgattam a helyenként felcsendülő karácsonyi énekfoszlányokat. Közben meg álmodoztam… Ekkor születtek a legszebb vágyaim, álmaim, de ilyenkor volt a legnagyobb szomorúság, fájdalom is a szívemben, ha durvaságot, szeretetlenséget tapasztaltam magam körül. A karácsonyt követő estéken gyakran időztem a karácsonyfa alatt, hallgattam a „csendet”. Pontosabban a világra született Krisztus üzenetét. Akkor ez még nem volt ennyire tudatos bennem, csak azt tudtam, hogy kell nekem ez a csend, jó érezni, tapasztalni az isteni jelenlétet.

Ma már tudatosabban teremtek magamnak csendet. Vonz az isteni jelenlét, a Szentség ereje. Azt hiszem, ez az idei karácsony egyik legfontosabb üzenete családjaink számára.

Az emberré lett istengyermek magához hív, magához vonz bennünket. Helyet kér a szívünkben, az életünkben. Vajon adunk-e neki helyet? Vagy annyira tele van már a szívünk a világ zajával, gondjával, netán pompájával, hogy oda már nem fér több semmi? Karácsony előtt általában gondosan kitakarítjuk otthonunkat, igyekszünk rendet rakni magunk körül. Még a legeldugottabb zugokban is igyekszünk rendet teremteni. De vajon ugyanilyen gondosan készítettük a szívünket is? Mennyire őszinte a mi bánatunk, bocsánatkérésünk, megtérésünk? Tényleg akarunk jobbak lenni, valóban akarjuk jobban szeretni családtagjainkat? Vagy csak ámítjuk magunkat, szeretteinket és a jászolban fekvő kisdedet?

A Betlehemben született gyermek nem szokott fényes csillogáshoz, pompához. Életének történései már születésétől kezdődően arra engednek következtetni, hogy ő az egyszerűséget kedveli. Nem vágyik másra, csak őszinte nyitottságra, tiszta szívekre, szerető családokra. Néhány héttel ezelőtt megkérdeztem a gyerekeimet, mit gondolnak, ha Jézus Kézdivásárhelyen születne meg karácsonykor, vajon kapna-e szállást a városban. A középső fiam a maga gyermeki egyszerűségével így válaszolt: „Mi befogadnánk, adnánk neki szállást!” Erre a gyermeki természetességgel kimondott „igen”-re vár az Úr. Igen, Uram, jöjj, végy szállást nálunk. Otthonunk nyitva áll előtted. Mi a békességet keressük, egymással és másokkal is. Mi szeretünk téged, és akaratod szent számunkra, még akkor is, amikor ennek megvalósulása érdekében a sajátunkat kell megtagadnunk. Persze most talán sokan azt gondolják, hogy könnyű ezt mondani, de nehéz megélni. Végül is mi az akadálya ennek? Egyszerűen csak ki kell mondanunk a személyes igenünket. A többi már az Isten dolga. „Elég neked az én kegyelmem!” (2Kor 12,9) – olvashatjuk a biztatást. Ezzel az isteni erővel töltekezve már lehet szeretni egymást, ez már elegendő a bocsánatkéréshez, a kiengesztelődéshez, az egymás iránti türelemhez. És ami a legjobb, hogy ingyen van, nem kell drága pénzért megvásárolni.