Ne féljetek! Íme, nagy örömet adok tudtul nektek és az lesz majd az egész népnek.

(Lk 2,10)

Közlemény

A Vasárnap újság online változata 2017 januárjától a romkat.ro online portálon érhető el. Az archívum elérhető továbbra is ezen az oldalon.

Panoráma

A karcfalvi iskola vendége volt Csaba testvér, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány alapítója és vezetője. Sűrű elfoglaltsága ellenére vállalta egy rendhagyó hittanóra megtartását, amelyre a karcfalvi művelődési ház termében került sor.

Előbb az I–IV. osztályosokkal találkozott, majd a felső tagozatosokat fogadta. Mindkét csoporthoz sajátos közvetlenségével szólt, sok kedves és tanulságos történetet mesélt el a gyerekeknek. A kisebbeknek Jézus, illetve Júdás gyerekkorát, hétköznapjait igyekezett bemutatni. Lacika történetének elbeszélésével rávezette a gyerekhallgatóság figyelmét arra, hogy ha valaki verekszik vagy rosszat tesz, akkor vállalnia kell a felelősséget tetteiért, illetve a büntetést is, amelyben részesül. De megjegyezhettük, hogy szeretettel, megértő odafigyeléssel sokkal jobb eredmény érhető el, mint szigorú büntetéssel.

A második hittanóra bevezetőjeként a helyi napközis csoport verses összeállítását hallgathattuk meg, amelyet a magyar nyelv napja alkalmából mutattak be.

Böjte Csaba a nagyobbakat arra biztatta, hogy merjenek levelet írni az angyalnak, fogalmazzák meg szavakban is vágyaikat, szívük mélyén szunnyadó álmaikat és kérjenek. Merjenek kéréssel fordulni a mennyei Atyához, kérjenek bátor kiállást a jó mellett, kérjenek kitartást a tanulásban, merjenek azzá válni, amivé a Teremtő megálmodta őket. Megosztotta tapasztalatait a gondviselő Istenről, mindazt, ami hihetetlenül hangzik olykor, de megtörtént, amit megtapasztalhatunk mindannyian, ha ráhagyatkozunk a Teremtőre.

Nagyon hamar eltelt ez a hittanóra. Böjte atya önzetlenségét és fáradságát iskolásaink virág helyett adakozással köszönték meg: krumplit hoztak be otthonról, amelyet a dévai Szent Ferenc Alapítvány gondozásában élő gyermekeknek ajánlottak fel. A búcsúvétel után számos jó elhatározással, hitünkben megerősödve távozhattunk. Ezúton köszönjük meg a szülők és nagyszülők nagylelkű adományát, a mintegy 25 zsák krumplit.