Ne féljetek! Íme, nagy örömet adok tudtul nektek és az lesz majd az egész népnek.

(Lk 2,10)

Közlemény

A Vasárnap újság online változata 2017 januárjától a romkat.ro online portálon érhető el. Az archívum elérhető továbbra is ezen az oldalon.

Panoráma

Katolikus környezetben az adventi szent időnek messze nyúló hagyománya az adventi roráté. Ez a hajnali szentmise nevét a Szent Szűz adventi miseszövegének bevezető imádságától kapta, és Izajás próféta könyvének 45. fejezetéből való az idézet: „Harmatozzatok („Ro­rate”) egek onnan felülről, és ti, felhők, hullassatok győzelmet. Nyíljék meg a föld és teremjen üdvösséget” (Iz 45,8). A Gyi­mesekben éppúgy, mint a Csíki- és Gyergyói-meden­cében, hajnali 6 órakor kerül sor erre a szentmisére, mindig zsúfolásig telt templommal, egyre több áldozóval. Szent X. Piusz pápa „eukarisztikus tavasza” ezeken a tájakon a múlt század hatvanas éveitől kezdve vert gyökeret ott, ahol a lelkipásztorok erre hangsúlyt fektettek.

Az ősi katolikus hagyomány mellett egyre népszerűbb az adventikoszorú-állítás is, amely nem katolikus eredetű: evangélikus talajból nőtt ki. Elsőként J. H. Wichern evangélikus lelkész függesztett fel imatermében egy kereket 1840-ben, és minden nap egy újabb gyertyát gyújtott meg rajta. Az imaterem falait fenyőgallyakkal díszítette. Később a kereket is körbefonták fenyőgallyakkal, így nyerte el mai formáját.

Főleg olyan vidékeken, ahol a katolikusok evangélikusokkal együtt élnek, elterjedt egy másik, ezzel rokon gyakorlat is. Izajás próféta könyvének 11. fejezetében olvassuk: „Vessző kél majd Jessze törzsökéből, s hajtás sarjad gyökeréből” (Iz 11,1). Nyilván a Megváltóra vonatkozó jövendölés ez, ennek jelképeként gyökérre vagy mohába egy szál gyertyát állítanak. Ez a Megváltó jelképe, aki Dávid király családjából származik embersége szerint. Dávid édesapja Jessze volt.

Megengedhető egy protestáns gyakorlatot átvenni és még templomainkban is helyet adni neki? Úgy gondolom, minden további kérdést fölöslegessé tesz Szent Pál apostol, aki a tesszalonikiaknak írt első levelében így tanít: „Vizsgáljatok meg mindent, a jót tartsátok meg. Mindenféle rossztól óvakodjatok” (1Tessz 5,21).

Idén Gyimesközéplokon újszerűen tartják az adventi gyertyagyújtást. Adventi koszorú eddig is volt a templomban, harmadik éve szombat esténként, az esti szentmise előtt ünnepélyes vesperást tartottak, Bodó György plébános ezt a gyakorlatot Brassóból hozta magával. Miután a plébániának a főútra nyíló udvarában a plébános helyet adott a két világháború hősi halottai emlékére készített emlékműnek, kialakult egy szép tér, s a lelkiatyának támadt egy szép ötlete: milyen volna, ha ezen a téren is elhelyeznénk egy méreteiben is odaillő adventi koszorút? Az ötletet csak helyeselni lehetett. Két ötletem volt, mindkettőt elfogadta. Az egyik: az adventi koszorú talapzata hasonlítson a párizsi Eiffel-toronyéra, természetesen a környezetbe beillő magasságban, erre a tartóra kerüljön a mintegy négy méter átmérőjű dupla abroncs, középen egy olyan átmérőjű hüvellyel, amelybe bele lehet később állítani a nyolc méter magas fenyőt karácsony szentestéjére. Birtokában vagyok egy kicsi Eiffel-toronynak, megmutattam, és már a szakembernek magyarázta a tervet. További kérdés: az adventi koszorú megvilágítása. Bodó György úgy látta jónak, egyébként nagyon helyesen, hogy mindenképp villannyal oldják meg, mert szabadban lévén, a gyertya nem felel meg a célnak.          Második javaslatom az volt, hogy ennél az adventi koszorúnál tartson egy alkalmas világi krisztushívő egy rövid beszédet. A plébános ezt jónak találta, s a következő nap már tudta, kiket szólít meg. A megszólítottak vállalták is a beszéd megtartását. Krisztus király vasárnapján minden szentmisén hirdettük a szombati ünnepélyes gyertyagyújtás rendjét. A hívek is érdeklődéssel várták. Ezt bizonyítja az a tény is, hogy a szomszéd plébániákról is meghívták rokonaikat, ismerőseiket. A templom zsúfolásig megtelt. Cselekvően a liturgiában négy pap vett részt és nagyon sok ministráns, szám szerint 42-en. A térre vonulva a hívekkel együtt az adventi koszorú körül a ministránsok népes csapata és a nagyszámú hívő sereg képezte az élő koszorút. A helybéli lelkipásztor áldotta meg az adventi koszorút, az énekkar szolgált adventi énekkel, s az egyházközség gondnoka tartott a keretbe illő szép beszédet. Ezután, a templomba vonulva, énekeltük, liturgiailag ünnepélyes formában elvégeztük az egyház hivatalos esti imáját, a vesperást, népiesen: a vecsernyét. Az ünneplés csúcsát jelentette a szentmiseáldozat bemutatása.

A végén kedves meglepetést tartogattak számunkra: Györgyice Csilla tanárnő vezetésével klasszikus vonós darabok szólaltak meg. A tanárnő Brassóban végezte a zenekonzervatóriumot hegedű szakon, három kollégájával lépett fel, akik a brassói konzervatórium növendékei: Tankó Anna-Mária hegedűssel, Tankó Gabriella brácsással és Gábor Szende gordonkással. A felcsendült művek: J. S. Bach Air című darabja, két anonim barokk mű, Pachelbell Canon című kvartettje, az utolsó szám pedig, egyúttal a korona, Kölcsey–Erkel Himnusza, melyet mindenki ismert és énekelt. A kedves zenei betét bizonyságtétel volt, hogy az egyszerűnek nevezett falusi ember is tudja értékelni a szépet. Bár kissé elnyúlt az ünnepség, mégsem távozott senki, ellenkezőleg: nagy érdeklődéssel hallgatták a halhatatlan melódiákat. Mire a szép isteni szolgálatnak vége lett, a téren az adventi koszorún kigyúlt első fény is megtette kötelességét: mint ragyogó felkiáltójel hirdeti, hogy elkezdődött a szent várakozás ideje. Emberek, a nagy vásárlási hűhóval szemben adjatok elsőséget a csendnek, hogy lelketek mély rétegeiből feltörjön a külső zajtól elfojtott vágy: „Jöjj el, édes Üdvözítőnk!”