Ne féljetek! Íme, nagy örömet adok tudtul nektek és az lesz majd az egész népnek.

(Lk 2,10)

Közlemény

A Vasárnap újság online változata 2017 januárjától a romkat.ro online portálon érhető el. Az archívum elérhető továbbra is ezen az oldalon.

„Menjetek és tanuljátok meg, mit jelent: »Irgalmasságot akarok, nem áldozatot.« Nem azért jöttem, hogy az igazakat hívjam, hanem a bűnösöket.” (Mt 9,13)

Ferenc pápa december 8-án, a II. vatikáni zsinat befejezésének 50. évfordulóján nyitja meg a vatikáni szent kaput s ezzel az irgalmasság évét. Nem véletlenszerű, hanem nagyon tudatos az időpont megválasztása: Ferenc pápa történelminek látja és láttatja a II. vatikáni zsinatot, ez az egyháztörténet új korszakát indította el véleménye szerint, és éppen ezért ébren kell tartani a zsinat szellemét, mai életünkre is meghatározónak kell lennie. A jubileumi szent év megélésére pedig azt ajánlja a pápa minden részegyháznak, azaz egyházmegyének: a kegyelem és lelki megújulás rendkívüli időszakaként használjuk ki. Hogy ennek mekkora a jelentősége, a még friss tragédiák, háborús helyzetek figyelmeztetnek. Gondolhatnánk, hogy ebben az „erős” helyzetben erőtlenek ezek a gyöngéd szavak, a pápa kérlelő hangja, amellyel szinte esdekel az irgalmasság évét meghirdető bulla (Misericordia vultus, MV) 19. pontjában. „Jusson el mindenkihez a megbocsátás hívó szava, és senki ne maradjon közömbös az irgalmasság megtapasztalására szóló meghívás iránt. A megtérésre szólító felhívásom különösképpen azoknak szól, akik életvitelük miatt távol vannak Isten kegyelmétől. Különösen is gondolok azokra a férfiakra és nőkre, akik valamely bűnözői csoporthoz tartoznak. A saját javatokra kérlek benneteket, változtassátok meg az életeteket! Mindezt Isten Fiának nevében kérem, aki támadta ugyan a bűnt, ám sohasem utasított vissza egyetlen bűnöst sem. Ne essetek abba a szörnyű csapdába, hogy azt gondoljátok: az élet a pénztől függ, és hozzá képest minden értéktelen és silány.” „Elérkezett a megfelelő pillanat, hogy megváltoztassuk az életünket! Itt az ideje, hogy engedjük megérinteni a szívünket. Az elkövetett bűnök, még a súlyos bűntények ellenére is!

Itt az óra, hogy meghalljuk azoknak az ártatlan embereknek a sírását, akiket megfosztottak javaiktól, méltóságuktól, érzéseiktől, sőt még az életüktől is. A rossz útján maradni csak illúzió és szomorúság forrása. A valódi élet egészen más. Isten fáradhatatlanul nyújtja felénk a kezét. Mindig készen áll, hogy meghallgasson, s én is kész vagyok rá, miként püspök- és paptestvéreim is. Elég, ha elfogadjátok a megtérésre szólító meghívást, és alávetitek magatokat az igazságszolgáltatásnak, miközben az egyház az irgalmasságot kínálja fel.”

A látszólag „gyenge” gyengéd szavak Ferenc pápa esetében összekapcsolódnak tetteivel, amelyek nem föltétlenül látványosan, olykor a világ szeme elől rejtve, de hatékonyan szolgálják az ellenfelek, szemben állók kibékülését, a békés kompromisszumot. Például a pápa közbenjárása nyomán sikerült az Egyesült Államok és Kuba közeledése, Lampedusába való látogatása megváltoztatta az Európai Unió hozzáállását a menekültkérdéshez, a pápa felszólalása után a politikusok meg is fogalmazták az irányelveket a Mare nostrumban. Elment Indonéziába, hogy békét teremtsen a tamilok és indonézek között, Boszniába, hogy a nemzetiségek és a vallások közötti békét előremozdítsa. Vannak, akik a nyilvánosság előtti megnyilatkozásait a népszerűségre törekvésként értelmezik, populizmusnak nevezik. Ám Ferenc pápa valódi célja csak Jézus ügyének hű tolmácsolása. Ennek érdekében, a mondanivalója iránti fogékonyság megteremtése érdekében tesz gesztusokat, a sajtót bevonja, hogy az kikürtölje, terjessze, eljuttassa az ő Jézustól ihletett üzenetét. Ez a valódi politika, az a fajta, amely nem párt- és még kevésbé egyéni érdekek mentén osztja ketté, egymásra acsarkodó felekre a világot, hanem ez valódi közéletiség értelmében azzal foglalkozik, ami az embereket érinti. És Ferenc pápa nem helyi, nem csak Európa-központú politikát folytat, hanem világpolitikát. Mindenféle háborút, háborúskodást, szembenállást próbál feloldani, nem is csak az egyházban, hiszen a világ egészét szeretné jobb irányba alakítani, krisztusibbá tenni.

Az irgalmasság tehát egyáltalán nem erőtlen szó, ha megértjük, amit Ferenc pápa igazán szeretne, amerre kedvesen mosolyogva, de nagyon határozottan próbál irányítani. Ez ugyanis az evangélium üzenetének radikális megélése. Nem a szép szavak kikötőjében való megpihenés, elálmélkodás néhány jól, szépen megfogalmazott mondaton. Ez nagyon húsba vágó valóság. Arra hív, hogy az evangéliumot úgy értsük, hogy igazsága ne a holt betű, a legalista szemléletű törvénykezés legyen, hanem személyes, egyéni megtérés. Arra hív, hogy ne ítéljünk el senkit, mert nem ismerhetjük léte körülményeit, lelke vívódását. Ezt mondja Ferenc pápa, és ez bizony nem csak a gyóntatóknak, a papoknak, hanem mindannyiunknak szól: „Nem fáradok bele, hogy arra buzdítsam a gyóntatókat: legyenek az Atya irgalmasságának valódi jelei. (…) Ne feledjük: gyóntatónak lenni azt jelenti, hogy Jézus küldetésében részesedünk, és a megbocsátó és üdvözítő isteni szeretet állandóságának konkrét jelei vagyunk. Megkaptuk a Szentlélek ajándékát a bűnök megbocsátására, és ezért felelősséggel tartozunk. Egyikünk sem tulajdonosa a szentségnek; mi csupán Isten megbocsátásának hűséges szolgái vagyunk. Minden gyóntatónak úgy kell fogadnia a hívőket, mint a tékozló fiú példabeszédében az atya, aki annak ellenére a fia elé siet, hogy az elherdálta vagyonát. A gyóntatók feladata, hogy magukhoz öleljék a hazatérő bűnbánót, és kifejezzék örömüket megtérése felett. Ne sajnálják a fáradságot, hogy odamenjenek az otthon maradt és örülni nem tudó másik fiúhoz is, hogy elmagyarázzák neki: ítélete szigorú, igazságtalan és értelmetlen az Atya határtalan irgalmasságának fényében.” (MV 17.) A pápa arra biztat minket, a „jó kereszténység” védősáncaiba magunkat elásó, befalazó „régi motorosokat”: legyünk mi elsőként bocsánatot kereső bűnbánók. A bocsánatra és gyógyításra mindannyian rászorulunk, ha Isten végtelen irgalmához mérjük saját esendőségünket, ha szemünk előtt lebeg szüntelen, nekünk mi mindent bocsátott meg az Úr.

„Jézus több alkalommal is beszélt arról, hogy a hit fontosabb a törvény megtartásánál. (…) Az igazságosságot pusztán a törvény megtartásának tekintő, az embereket igazakra és bűnösökre felosztó szemlélettel szemben Jézus rámutat az irgalmasság nagy ajándékára, amely keresi a bűnösöket, hogy felkínálja nekik a megbocsátást és az üdvösséget.” (MV 20.) „Ha Isten megállna az igazságosságnál, már nem Isten lenne, csak olyan, mint bármelyik ember, aki a törvényre hivatkozik. Az igazságosság önmagában nem elegendő; a tapasztalat azt mutatja, hogy pusztán a törvényre hivatkozás kockáztatja a törvény megsemmisítését. Ezért lép túl Isten az igazságosságon az irgalmassággal és megbocsátással. Ez azonban nem jelenti az igazságosság leértékelését vagy fölöslegessé tételét. Épp ellenkezőleg: aki vétkezik, annak számítania kell a büntetésre. Ez azonban nem a vég, hanem a megtérés kezdete, mert tapasztalhatóvá válik a megbocsátás gyengédsége. Isten nem veti el az igazságosságot, hanem egy magasabb rendű eseménybe burkolja, melyben megtapasztalhatóvá válik az igazi igazságosság alapja, vagyis a szeretet.” (MV 21.).

Végül Ferenc pápa azzal zárja az irgalmasság évét meghirdető bulláját, hogy figyelmeztet, az egyház, azaz mi mindannyian, Isten népe „legyen Isten szavának visszhangja, mely határozottan és meggyőzően szólal meg mint a megbocsátás, a támogatás, a segítség, a szeretet gesztusa és szava. Soha ne fáradjon bele abba, hogy fölkínálja az irgalmasságot”! (MV 25)