Ne féljetek! Íme, nagy örömet adok tudtul nektek és az lesz majd az egész népnek.

(Lk 2,10)

Közlemény

A Vasárnap újság online változata 2017 januárjától a romkat.ro online portálon érhető el. Az archívum elérhető továbbra is ezen az oldalon.

Panoráma


Közel vagy hozzánk, Urunk, minden utad igazság; kezdettől fogva meggyőződtem arról, hogy örökkévaló vagy. (Zsolt 118,151–152) 

Az adventi liturgia arra hív, hogy emeljük fel tekintetünket, és nyissuk meg szívünket, hogy befogadhassuk azt, akit az egész világ vár: Jézust. Sokakban él egy új idő, egy új világ iránti vágyakozás: az éhezéstől, az igazságtalanságtól, a háborútól sújtott országokban, a szegényekben, a gyöngékben, a magányosokban, a magukra hagyottakban. Az adventi liturgia erre a nagy várakozásra válaszol, Jézus születése felé fordítja figyelmünket. Ő az ugyanis, aki meg fogja szabadítani a világot a magánytól, a szomorúságtól, a bűntől és a haláltól. Alig több mint kétezer év telt el attól a naptól, amely nemcsak az időszámítást változtatta meg, hanem a világ történelmét is. Jeremiás próféta így jövendölte: „Igen, jönnek napok – mondja az Úr –, amikor teljesítem ígéretemet, amelyet Izrael házának és Júda házának tettem: azokban a napokban és abban az időben igaz sarjat sarjasztok Dávidnak, aki jogot és igazságot teremt az országban” (Jer 33,14–15).

Azok a napok közelednek. Mi azonban olyannyira konokul csak saját magunkba, a saját dolgainkba feledkezünk bele, hogy nem vesszük észre: már az ajtónkon kopogtatnak. Életünkben alig vállalunk kötelezettségeket, mindent egybevéve lagymatagon élünk. Általában megelégszünk egy banális, jövő, reménység és álmok nélküli élettel. Az adventi idő felráz ebből a beletörődő, szokványos életből. Isten szava ugyanis arra figyelmeztet, hogy ne hagyjuk eluralkodni magunkon az egocentrikus életstílust, ne adjuk meg magunkat a napjaink diktálta görcsös ritmusnak. Ránk igazak a Lukács evangélista szavai: „Vigyázzatok, nehogy elnehezedjen a szívetek a mámorban, a tobzódásban meg az élet gondjaiban, és készületlenül érjen benneteket az a nap, mert mint a tőr, úgy fog lecsapni a föld színének minden lakójára. Virrasszatok hát, és imádkozzatok szüntelenül” (Lk 21,34–36).

Virrasztani és imádkozni: így kell élnünk ebben az időben, mától karácsonyig. Az álmosság abból a bódulatból születik, hogy mindig magunk körül forognak a gondolataink, saját életünk és problémáink foglyai vagyunk. Ez a gyökere annak a tompaságnak és lustaságnak, amiről az evangélium beszél. Az advent arra hív, hogy nyissuk meg elménket és szívünket, nyíljunk meg az új távlatok befogadására. Nem azt kéri tőlünk, hogy meneküljünk el a napi problémák elől, még kevésbé azt, hogy illuzórikus célokat tűzzünk ki magunk elé. Ellenkezőleg, ez az idő éppen arra szolgál, hogy reálisan tekintsünk magunkra és az életre a világban, hogy feltegyük magunknak a kérdést, hogyan és kiért élünk. De nem pszichológiai erőfeszítésre van szükség, nem is csupán arra, hogy egy pillanatra magunkba szálljunk. Isten ideje készül betörni életünkbe, és mindnyájunktól azt kéri, hogy komolyan virrasszunk. „Nézzetek föl, és emeljétek föl a fejeteket, mert elérkezett megváltástok ideje” (Lk 21,28) – mondja Jézus. Itt az ideje, hogy felkeljünk és imádkozzunk. Feláll az ember, amikor valamit, illetve valakit vár. Ebben az esetben Jézust várjuk. Arról van szó tehát, hogy ne maradjunk mozdulatlanok saját önzésünkbe, gondjainkba, örömeinkbe és bánatainkba dermedve, hanem gondolatainkat és a szívünket fordítsuk afelé, aki eljönni készül.

A virrasztással szorosan összefügg az imádság. Aki ugyanis nem várakozik, az nem tudja, mit jelent imádkozni, teljes szível az Úr felé fordulni. Az imádság mindig a várakozásból születik. Az imádság szavai akkor törnek fel ajkunkról, amikor felemeljük fejünket és szemünket önmagunkról és a saját látóhatárunkról, hogy az Úr felé forduljunk: „Uram, hozzád emelem lelkemet” – énekeljük a liturgiában. Ebben az adventi időben mindannyiunknak fel kellene emelnünk hangunkat, és együtt kiáltanunk az Úrnak, hogy jöjjön el közénk hamar: „Jöjj el, Urunk, Jézus!”

Advent napjaiban időzzünk el gyakran az evangélium lapjain, olvassunk, elmélkedjünk, hallgassuk figyelmesen, imádkozzunk Isten szavain gondolkodva, egyedül és közösen, otthon és a templomban. Ne teljék el nap úgy, hogy Isten szavát ne engednénk be a szívünkbe! Akkor szívünk nem hasonít majd többé sötét barlanghoz, hanem jászollá válik, ahol az Úr megszületik. Ezért fogadjuk örömmel az apostol áldását: „Titeket meg gyarapítson és gazdagítson az Úr szeretetben egymás és mindenki iránt” (1Tessz 3,12). Így tegyük meg az első lépéseket karácsony felé!