Ne féljetek! Íme, nagy örömet adok tudtul nektek és az lesz majd az egész népnek.

(Lk 2,10)

Közlemény

A Vasárnap újság online változata 2017 januárjától a romkat.ro online portálon érhető el. Az archívum elérhető továbbra is ezen az oldalon.

Panoráma

A Romániai Katolikus Férfi Szerzetes Fő Elöljárók konferenciája a verbita misszionáriusok traiani (Neamţ megye) lelkigyakorlatos központjában szervezett 2012. november 21–23. között állandó képzési szimpóziumot A megszentelt élet közösségei – evangelizációs testvérületek címmel.

A szimpózium hivatalos megnyitóján Petru Gherghel jászvásári megyéspüspök kiemelte az új evangelizáció kontextusában a megszentelt élet fontosságát, amit a Püspöki Szinódus legutóbbi ülésén is hangsúlyoztak. A megbeszélések, illetve tapasztalatmegosztások fő ösztönzőjét Horvát János ferences minorita szerzetespap által tartott előadás képezte. Ebben a megszentelt élet négy perspektíváját mutatta be az evangelizáció szemszögéből: a megszentelt élet viszonyítása saját ideáljához; a testvériességhez való hűség; az új evangelizáció és a megszentelt élet; a hit a nosztalgia és a misszió között. A kifejtett gondolatokat csoportos elemzések követték, előre megfogalmazott kérdések alapján, amelyek arra keresték a választ, hogy közösségeink miképpen járulnak hozzá az új evangelizációhoz, és hogyan hozhatjuk közelebb az egyháztól és a hittől eltávolodottakat. A kérdésekre adott válaszokból, illetve az erre vonatkozó véleményekből az alábbi következtetéseket vonhattuk le. Elsősorban az életszentséget kell minden Krisztusban megszentelt személynek hitelesen megélnie. Ez egy öt szakaszra osztott út megtételét jelenti: a misztikum mint a Krisztussal való perszonálunió; az evangelizáció mint e tapasztalat továbbadása; a testvériesség mint a kölcsönösség színhelye és alternatív életmód a mai domináns individualizmussal szemben; profetikus jel a mai időkre nézve; a világ szolgálata. A közösségi élet, az „én”-től a „mi”-re való áttérés egyházi formája, amely a Szentháromság egységén alapszik, s ez a megszentelt személy teljes érettségének előlegezése a párbeszéd és a megbékélés gyakorlása által. Mindezeken keresztül a testvériesség evangelizációs jellé alakul, ezzel az apostoli küldetés a közösség iránti gondoskodássá válik, az apostoli cselekedeteink csakis így válhatnak igazán közösségivé, hihetővé és tartóssá.

A romániai apostolkodásnak az utóbbi húsz évi fejlődéséről megállapítottuk, hogy meg kell valósítanunk az áttérést az első szakaszból – a sürgős szociális és liturgikus szükségletek kielégítéséről – egy tágabb, pasztorális szakaszra, valamint a szellemi szükségletek, illetve keresztény identitásunk bensőségesebbé tételére. Mind saját közösségünkben, mind ama régió közösségeiben, ahol élünk, felfedezhettük: az emberek különböző származásúak, más-más nyelvet beszélnek, más-más a kultúrájuk. Ez a sokoldalú szociális, etnikai és vallási valóság egyrészt gazdagság, másrészt kihívás az állandóan megújuló nevelésre. Napjainkban az apostolkodásban kreatív hűségre van szükség, hogy bátran kijelenthessük, kik vagyunk, minél nagyobb mértékben nyissunk a világiak fele, akik nemcsak a mi munkásságunk eredményeit élvezhetik, hanem társfelelősséget kell vállalniuk egyedi és ugyanakkor közös evangelizációs missziónkban. Szent Péter apostol szavaival zárjuk: „Őrizzétek szentül szívetekben az Úr Krisztust. Mindenkor legyetek készen arra, hogy válaszolni tudjatok mindenkinek, aki a bennetek lévő reménység okát kérdezi tőletek. De ezt szelídséggel és jó lelkiismerettel tegyétek” (1Pét 3,15–16).