Ne féljetek! Íme, nagy örömet adok tudtul nektek és az lesz majd az egész népnek.

(Lk 2,10)

Közlemény

A Vasárnap újság online változata 2017 januárjától a romkat.ro online portálon érhető el. Az archívum elérhető továbbra is ezen az oldalon.

Panoráma

Találkoztak a beteglátogatók 

Idén utoljára gyűlt össze képzésnapra a szatmári egyházmegyei önkéntes beteglátogatói kör. November 24-én a Szent Alajos Konviktusban a lassan letűnő naptári év történéseire való visszatekintésen túl a betegek örömhírből fakadó elfogadásáról elmélkedtek.

A szatmári egyházmegye Kórházpasztorációs Irodája által közösségbe gyűjtött beteglátogatók a programot elmélkedéssel kezdték. Képeket választottak ki egy gyűjteményből és a bennük ébredő gondolatokról, érzésekről, a megjelenített pillanat üzeneteiről beszélgettek. Őszinte, emlékekre, örömökre, nehézségekre visszamutató és azokat feloldó momentum volt, melyben mindenki meglátta kicsit önmagát is.

Gáspár Annamária kórház­pasztorációs referens ezt követően tartott előadást a szív mint az ember érző és átérző pontjának betegek előtti megnyitásáról. Mint mondta, az önkéntes beteglátogató és beteg közötti kapcsolatban nagyon fontos, hogy az önkéntes befogadó szívvel, türelmesen, alázattal álljon a beteg és hozzátartozói mellett, teret, lehetőséget biztosítva arra, hogy akit meglátogatnak, megpihenhessen. A megértés fogalmában való elmélyülésért felolvasott egy részletet Antoine de Saint-Exupéry A kis herceg című művéből. Ennek kapcsán aztán elmondta, oda kell figyelnünk a részletekre. Csendben, alázattal, lépésről lépésre, időnként halkan kell eljutnunk a beteghez. Fontos a látogatás időpontja is, hiszen a találkozásnak is megvan a maga szertartása.

A korintusiakhoz írt Szent Pál-i levélből olvasott egy részletet a vigasztalásról (2Kor 1,3–5), majd hozzátette: „Küldetésünk lényege: azért vagyunk ott, hogy kimondva-kimondatlanul a beteget segítsük abban, hogy érezze, Isten ebben a nehéz, kiszolgáltatott helyzetben is szereti őt, gondja van rá, számon tartja. Éreznünk kell, hogy a reményt, az élniakarást a betegeknek, hozzátartozóknak nem mi adjuk, hanem ő, aki az élet urának mondja magát, ahogy a fenti szentírási idézet is mondja. Nincs más igazi vigasztalás, csak ami Istentől származik.”

A megismert gondolatokról a beteglátogatók csoportokban beszélgettek, majd mindenki előtt feltárták érzéseiket. Ahogy az önkéntesek részéről elhangzott, a betegek elfogadása a látogató számára is kegyelem, neki is lelki ajándékokkal szolgál. A beteggel való kapcsolat szeretetre épül, melyben maga Krisztus jelenik meg. Ő a kapocs, de ő az is, aki teljessé teszi a közösséget a két ember között. Mint mondták, sokszor megélik ugyanakkor, hogy valójában Jézus működik a beteglátogató helyett: „Érzem, hogy én csak ott vagyok, de Isten az, aki helyettem működik, aki megvigasztal mindkettőnket. Ezt többször megéltem, és olyan csodálatossá teszi ezeket a találkozásokat. […] Tudom, hogy én csak egy eszköz vagyok, de ez magabiztosságot ad, mert mindig úgy indulok el, hogy a jó Isten velem van, és biztosan sikerül elvégeznem a feladatomat.”

Később régióknak megfelelően beszélgettek a helyi vonatkozásokról, az elmúlt időben a beteglátogatásban megélt örömökről és kihívásokról. Ezt összesítették, majd gyertyát gyújtottak, és a kápolnába vonulva csendben hálát adtak az évért, a közösségért, majd imával helyezték keretbe a napot.