Ne féljetek! Íme, nagy örömet adok tudtul nektek és az lesz majd az egész népnek.

(Lk 2,10)

Közlemény

A Vasárnap újság online változata 2017 januárjától a romkat.ro online portálon érhető el. Az archívum elérhető továbbra is ezen az oldalon.

Interjú

Oláh Zoltán teológiai tanárt Fábián Róbert kérdezi

Három évvel ezelőtt vállalta el, hogy a lap Vasárnapi örömhír rovatában hétről hétre megosztja a vasárnapi evangéliumhoz fűződő gondolatait az olvasókkal. Mi indította erre a hosszú távú, rendszeres munkára?

Egyszerű a válasz: dr. Bodó Márta főszerkesztő asszony már régebb kifejezte szándékát, hogy szeretné, ha elvállalnám a vasárnapi homíliák írását. 2003–2012 között erre nem mertem vállalkozni, mert a tanári feladatok mellett a Papnevelő Intézet rektoraként nehéz lett volna megbirkóznom a feladattal. Egy alkalommal – igaz, csak szóban – azt ígértem, hogy amikor már nem leszek rektor, megpróbálhatjuk. Az ígéretemet nem felejtette el, én meg nem szegtem meg. Köszönöm neki a a bátorítást és a bizalmat.

Számos egyéb teendője van a hétköznapokban, hisz az egyetemi előadásokat nem csupán megtartani, hanem azokra felkészülni, a jelenkori teológia szakirodalmának világában naprakésznek lenni nem kis feladat. Így – nem gyakorló lelkipásztorként – bizonyára kihívás volt örömhírről írni, az olvasók nyelvén megszólalni. Ennek fényében milyen összefüggéseket lát tanári munkája és szerzői tevékenysége között?

Amikor a rektori szolgálattól mentesültem, újabb váratlan és tragikus esemény fordulatot hozott az addigi terveimbe. 2012. július 24-én váratlanul elhunyt dr. Nagy József, aki az Újszövetséghez kötődő kurzusokat tartotta. Így a főpásztor és a tanári kar megbízásából azoknak egy részét magam vállaltam, illetve néhány kurzus megtartására hívtam szakavatott és jól képzett tanárokat.

A biblikus tárgyak tanítása nagy kihívás, a szakirodalom is állandóan növekszik és változik, talán még inkább, mint sok más teológiai diszciplínáé. Arra valóban törekszem, hogy frissebb kutatási eredményekről is halljanak a diákok. A tanári munkám és a homíliaírói tevékenységem között elég szoros összefüggést látok.

A Biblia tanulmányozásában és értelmezésében nagyobb figyelmet kapnak a vasárnapi perikópák. Arra törekszem, hogy a diákok az exegézisnek konkrét hasznát lássák későbbi igehirdetői munkájukban. Persze azt előrebocsátom, hogy az exegézisnek nem a homíliában a helye, hanem a homíliát mondóban. Azaz ismerni kell a szentírási szövegek értelmezését, de fontos, hogy maga az exegézis csak üzenet szintjén kerüljön bele a homíliába. Ily módon az illető számára feltárulkozik a szöveg, és nem beszél olyasmiről, ami köszönő viszonyban se lenne a felolvasott igével.

 

Miért tartja fontosnak, hogy az olvasók életük mindennapjainak iránytűjévé tegyék a Szentírást?

Talán Szent Jeromos sokat idézett mondása talál ide a legjobban: „Aki nem ismeri az írásokat, nem ismeri Isten erejét, sem bölcsességét, az írások nem ismerése Krisztus nem ismerése” (vö. Hieronymus: Pro­logus, Commentarius in Esaiam, CCSL73, 1–4, 41). Ha vágyunk Jézus Krisztus megismerésére, olvasnunk kell a Bibliát imádságba merülve, a Szentlélekhez mint a szent iratok igazi szerzőjéhez fohászkodva. Bármilyen lelkiállapotban is legyünk, a Biblia előrevisz Jézus Krisztus és Isten ismeretében. Ez földi életünk legnemesebb és legfontosabb feladata.

Milyen tanulságokkal szolgált az Ön számára az eltelt három év? 

Volt alkalom, amikor többórás és -napos olvasás-tanulmányozás után még mindig nem éreztem, hogy valami üzenet megfogalmazódott volna bennem. Egyik nagy tanulság talán az, hogy hiába keresem az okos gondolatokat, minden üresen cseng, ha nem tisztul meg az imádság tüzében. Odaadóan kell tanulmányozni az Írásokat, de legalább annyira fontos beszélni Istennel.