Ne féljetek! Íme, nagy örömet adok tudtul nektek és az lesz majd az egész népnek.

(Lk 2,10)

Közlemény

A Vasárnap újság online változata 2017 januárjától a romkat.ro online portálon érhető el. Az archívum elérhető továbbra is ezen az oldalon.

Fiatal vagyok és gondolkodom

Vallási nézeteink – és nem csupán – ma egyre nehezebben hozhatóak közös nevezőre. Ebben a tekintetben is törnek előre a személyes preferenciák, az ízlés stb. A személyes életstílus megköveteli magának jogait a hittel, az egyházzal kapcsolatban is. Annyiban inkadrálható, amennyiben belefér az életünk pörgésébe. Így a jelzők választási kampány érzését, a voksvadászat mézes-mázas emlékeit idézhetik. Választani pedig ma csordulásig van lehetőség, és mindenki a legcélszerűbbet keresi a felhasználást tekintve. Talán ez legitimálhatja a jelzők használatát akkor, ha gondolataink tárgya a hiteles egyház.

A hitelesség ellentéte a szélhámosság, hamisság, az ellentmondás, hátsó szándék, kétszínűség, ravaszkodás, manipuláció, átverés, csalás, képmutatás, és idesorolnám az önkényességet, a fundamentalizmust is. A nyelvi megközelítésnél maradva az őszinteség, átláthatóság, egyenesség, nyíltság rokon fogalmakként említhetők. A fogalomtisztázás jelen helyzetünkben azonban nem visz közelebb problémafelvetésünk megértéséhez, akkor sem, ha rámutat bizonyos valóságokra. Egy olyan szervezetben, amely önmagában is folyamatos változásokon megy át, történelme folyamán és napjainkban is szakadások alanya, amelynek hagyományos formája egyre inkább eltűnik a fiatalabb generációk életéből, egyre kevésbé hallatja hangját a közéletben (hazánkban), amely látszólag nem tud mit kezdeni önmagával, talán a túléléssel és az önfenntartással küszködik, igencsak nagy kihívást jelent definiálni azokat a kritériumokat, amelyek által demonstrálható vagy éppen falszifikálódik hitelessége. Nem kérdéses, hogy a tanításának forrása az első megkérdőjelezhető probléma, majd ennek interpretációja. Az elterjedt mondás: „Bort iszik, vizet prédikál!”, másképpen: életvitelünknek és szavainknak nincs közös metszéspontja, egy olyan problémát világít meg, melyet számon kérnek minden olyan szervezettől, mely lelkek vezetését tűzte ki célul, vagy egyáltalán közszereplést vállal. Gondolkodó emberként ugyanis – véleményem szerint – megalázó elfogadni bármit is hiteles bizonyítékok nélkül. A hitelességnek tehát prioritása van, ahogy ez Nietzsche gondolatai alapján kifejezésre jut Istennel kapcsolatban, de az egyházra is vonatkoztathatjuk, még akkor is, ha nem egészen indokolt az analógia: „Hogy hinni tudjak bennük, megváltottabbnak kellene látnom tanítványait”. Annak az egyháznak, mely szilárd alapokon áll, nincs szüksége reputációra ahhoz, hogy autentikus legyen. Hiszen enélkül is eléri küldetését.

Választási lehetőségeink horizontja tehát ha nem is végtelen, de glóbuszunk produktuma széles ívet ír le. A sorsszerűségre – az „apám/anyám is ehhez az egyházhoz tartozott” – ma már egyre fogynak a példák, amennyiben nem kötelezi az egyént szűk társadalmi környezete. Ha mégis, nem igazán hozható kapcsolatba az autenticitással. A hitelességnek tehát igencsak elvitathatatlan szerepe van a motiváció kialakulásában egy bizonyos egyház iránt. Majd a kitartáshoz magas fokú autonómiaszintre van szükség, hogy elismerjük, emberként vagyunk tagjai egyházi közösségeinknek, fel tudjuk ismerni tévedéseinket, és így törekedjünk a tökéletességre, az örök élet távlatai ugyanis képesek a földi küzdelmeinknek, az örömnek és a szenvedésnek értelmet adni.