Ne féljetek! Íme, nagy örömet adok tudtul nektek és az lesz majd az egész népnek.

(Lk 2,10)

Közlemény

A Vasárnap újság online változata 2017 januárjától a romkat.ro online portálon érhető el. Az archívum elérhető továbbra is ezen az oldalon.

Kitekintő

Ünnep és gyász 

Teodora Dănescu szociális testvér a Szentlélek indítására és elöljárói jóváhagyásával kubai missziós útra vállalkozott. Augusztus 16-án Jakubinyi György rövid, de nagyon szép szertartás keretében missziós áldással bocsátotta el a gyulafehérvári püspöki kápolnában, elöljárója jelenlétében. Szolgálati helye előreláthatólag a Santiago de Cuba környéki tanyavilág, munkája hittan- és angol nyelvtanítás – illetve ami adódik, az ottani szociális testvérekkel együtt. Megígérte, hogy rendszeresen írni fog olvasóink számára tapasztalatairól, amelyek nem puszta kuriózumok, hanem gazdagító és az egyház egyetemességéről is szóló valóságok.

Amint már előző írásomban említettem, jubileumi évet ünneplünk Kubában. Ez alkalomból külön ünnepelnek a családok, fiatalok, katekéták, művészek. Október 17-én El Cobréban a szerzetesi élet jubileumát ültük meg. Reggel érkeztünk a faluba, majd imádkozva, énekelve felzarándokoltunk a kegytemplomba. Elég színes csoport verődött össze: latin-amerikaiak, indiaiak, indonézek és meglepetésemre volt egy pár európai is: Romániából hárman is voltunk, két ismerős angolkisasszony és jómagam. De voltak Olaszországból, Franciaországból, Lengyelországból és Szlovákiából is.

A santuario kapujában a bajamói püspök köszöntötte az érkezőket. A kegytemplomot teljesen felújították, restaurálták. Számomra ez nagy meglepetés volt, mert amikor tavaly ott jártam, még nagyban folyt a munka.

A szentmisét három püspök mutatta be, a homíliát a főcelebrans, Juan de Dios SJ havannai segédpüspök mondta, aki egyben a megszentelt életért felelős a Kubai Püspökkari Konferenciában. Többek között elhangzott, mennyire fontos a remény jeleként élni a legkilátástalanabb helyzetekben is, és ne a szerzetesi közösségek tagjainak száma legyen a szemünk előtt, hanem azok életének, tanúságtételének a minősége.

Bár mindenki tudta, hogy közeleg a Sandy nevű hurrikán, mégis valamilyen okból kifolyólag az illetékesek nem tájékoztatták a lakosságot a veszély komolyságáról. Ezért mindenkit teljesen készületlenül ért a romboló természeti jelenség.

Nagyon sok embert álmában ért, köztük engem is. Az október 24-ről 25-re virradó éjszakán arra ébredtem, hogy a mennyezet résein át hull a por meg valami apró törmelék, közben a szél egyre erősebben süvöltött, szakadt az eső, és csak úgy repültek le a házakról a pléhtetők és a cserepek. Nagyon sok vastag fát gyökerestől tépett ki a szél, ezek egy része épületekre esett, még jobban megrongálva őket. A villanypóznák túlnyomó része is kidőlt, és így számos helység maradt villany nélkül. Egy pár napig sáros víz folyt a városi hálózatból, aztán már az sem. Az üzletek három napig nem nyitottak ki, mivel szinte minden beázott, és rendet kellett előbb rakni.

Számos templom szintén megrongálódott, köztük a cobrei kegytemplom, a santiagói katedrális. A katedrálisban három napig nem tudtak misézni, míg a törmeléket el nem takarították valamennyire. Maga az épület amúgy is renoválás alatt volt. Most a kupolák is megrongálódtak. A santiagói Claret Szent Antal-templom teljesen összeomlott.

Az első héten még villany nélkül miséztek, csak akkor lehetett a reggeli misét elkezdeni, amikor egy kicsit kivilágosodott. A ministránsok munkája most kibővült azzal is, hogy tartották a zseblámpát az olvasáshoz.

Rendházunkban a kápolna annyira beázott, hogy teljesen ki kellett üríteni. A tabernákulumot egy falba épített szekrénybe kellett betenni, mert az volt az egyetlen száraz hely, mivel a tető is nagyon megrongálódott.

A lakosság számára nagyon nehéz idők következtek. Sokan tető nélkül, mások teljesen az utcán maradtak, mert sok ház teljesen összeomlott. Az élelem eddig is kevés volt, most még annyi sem. Az áram- és vízszolgáltatás a legtöbb helyen még most is szünetel.

Elég súlyos a helyzet, hiszen palackozott vizet vásárolni az itteni embereknek elképzelhetetlen luxus. A köztisztaság eddig sem működött valami jól, most aztán el lehet képzelni, hogy a kár okozta szemét, törmelék és kidőlt fák eltávolítása még folyamatban van. Nem csoda, hogy az eddigi járványos megbetegedésék, mint például a dengue-láz, a kolera száma is megnőtt.

Érdekes az ilyen helyzetekben az emberi viselkedést is megfigyelni, mindenkiben az alapviselkedés típusa erősödik fel. Azok, akik eddig is csak maguknak éltek, most is mindenből hasznot akartak húzni.

Szemtanúja voltam annak, hogy egy leesett pléhháztetőt tíz perc alatt szétvagdostak és elhordtak, talán nem is gondoltak arra, hogy a tulajdonosnak mekkora kárt okoznak ezzel. Viszont ellenpélda is volt szerencsére. Az első segítőcsoportok hamar megjelentek. Hozzánk egy reggel a szeminárium rektora állított be négy szeminaristával, mert sorban osztotta be őket a megrongálódott rendházakba segíteni.

Az első szava hozzánk az volt, hogy: „Hristos anesti ek nekron…”, azaz „Krisztus feltámadott”.

A hozzánk beosztott kispapok segítettek a romokat eltakarítani, a félig leomlott téglakerítést lebontani, persze szerszámok nélkül, és egy ideiglenes drótkerítést felhúzni. Közben az otthonról hozott oxigénes vízzel próbáltuk fertőtlenítni a sebesült kezeket, és a munkaszünetekben lekváros keksszel és tiszta vízzel kínáltuk őket. Aki most esetleg lekicsinylőn elhúzza a száját, annak elmondom, hogy ez itt annyit jelent, mint amikor otthon egy szelet tortát és egy pohár gyümölcslevet kínálunk. Ebéd után, amikor itt mindenki sziesztázik, a szeminaristák meleg ebédet osztogattak a rászorulóknak.

Ezenkívül említhetnék még több ilyen példát arra, hogy az emberek nem ragadnak le a saját problémáik bűvkörében, hanem segítő kezet nyújtanak a hiányt szenvedők felé, de azt hiszem, ők is jobban szeretnék, ha tetteik nem kerülnének a nyilvánosság elé. Az ilyenfajta, teljesen önzetlen gesztusokat manapság szolidaritásnak nevezik, bár azt hiszem, igaza van annak a plébánosnak, aki a napokban mondta: ezt mifelénk valójában szeretetnek hívják.

Minden nyomorúság és nehézség ellenére, nemcsak most, hanem idejövetelem óta gyakran azt érzem, hogy bemegyek a templomba, megkezdődik a szentmise, és egyszer csak eltűnik minden gond és baj. Mintha egyszerre csak megnyílnának az egek, és belépnénk az időtlen időbe, amelyet beragyog a szépség, a jóság, a szentség.