Ne féljetek! Íme, nagy örömet adok tudtul nektek és az lesz majd az egész népnek.

(Lk 2,10)

Közlemény

A Vasárnap újság online változata 2017 januárjától a romkat.ro online portálon érhető el. Az archívum elérhető továbbra is ezen az oldalon.

Panoráma

Fotó: Albert Levente1. rész

Összefogott az egyház, az önkormányzat, az iskola és a civilszervezetek, hogy Sepsiszentgyörgy őrkői városszélén élő nagyszámú roma közösségnek megadják a lehetőséget az emberibb élethez, a tanuláshoz. Idén húsz éve, hogy Márkus András szentszéki tanácsos, az őrkői Mária, világ királynője tiszteletére felszentelt templom plébánosa, a roma közösség papja elkezdte az írástudatlanság felszámolását, a cigány gyermekek oktatását a templom alagsorában kialakított iskolában. 1994. október 22-én helyezték el az intézmény alapkövét, 15 éve működik a Néri Szent Fülöp Általános Iskola. Indításakor jelen volt Jakubinyi György érsek, aki idén is megtisztelte jelenlétével az őrkői közösséget, akárcsak Tischler Ferenc alpolgármester és Bokor Attila, a roma oktatással megbízott tanfelügyelő. Az indulásról, az iskolaépítés folyamatáról, a kezdeti és jelenkori gondokról, örömökről beszélgettünk Márkus András plébánossal és Kiss Róbert iskolaigazgatóval.

Legyen gondod a cigányokra is!

Márkus András: 1991-től, amióta Bálint Lajos érsek a sepsiszentgyörgyi Csíki negyedi plébániára helyezett, azaz 23 éve nagyon figyelem a cigányokat. Ahogy beköltöztem, két nap múlva csengett a telefon: Haló, itt Bálint Lajos. Dicsértessék a Jézus Krisztus! András, azért helyeztelek Sepsiszentgyörgyre, hogy valakinek gondja legyen a cigányokra is. 1991 augusztusában még épülőben volt a nővérek rendháza és a templom. December 8-án első alkalommal jöttem fel misét tartani. Az utcáról szedtem össze a gyermekeket, megkezdtem a misét.

Márkus András, az őrkői iskola alapítója. Fotó: Albert LeventeA templom pillanatok alatt megtelt. A mise végére már annyian voltak, hogy mozdulni sem lehetett. Ott, mise közben jutott eszembe, hogy a gyermekek számára elindítom a hittanórát. Másnap feljöttem. A templomban az ülőhelyek teljesen megteltek gyermekekkel. Hoztam magammal egy Képes Bibliát, vittem körbe a nagyoknál, de a 14–15 éves fiatal serdülők egyike sem tudta elolvasni a szöveget. A magyar gyermekekkel egy iskolába járvahárom év alatt sem tudtak megtanulni olvasni. Akkor jött az ötlet, hogy iskolát kell indítanom. Nem úgy képzeltem, hogy lesz egy iskola, órarend, hanem úgy, hogy csoportokra osztom őket, foglalkozom velük. De amikor láttam a tömeget, hogy már 80–100 lett a létszám, segítséget kellett kérnem.

A ’91–92-es tanévben latint tanítottam a Mikó gimnáziumban, reggel vagy este miséztem a Csíki utcában, délután készültem, feljöttem, kb. két órát itt töltöttem a gyermekek között, majd bementem tanítani a hittanárképzőbe. Ott elmondtam, milyen jó lenne, ha a jövő hitoktatói közül néhányan esetleg jelentkeznének, kijönnének tanítani, egy-két órát eltölteni a cigány gyermekek között, hátha sikerülne rászoktatunk az írás-olvasásra. Akkor hetvenen jártak a hittanárképzőre, de csak egyetlenegy személy jelentkezett: Kocka Ágnes, aki később első igazgatója lett ennek az iskolának. A templomban kezdtük a tanítást, talán a Kis Árpád iskolából kaptunk egy olyan régimódi táblát, ami ott hányódott és forgatható volt. Beírtam egyik oldalon, utána a másik oldalon, tanítottam a hittant, közben írás-olvasást. Láttam a gyermekeket, milyen örömet jelentett, amikor először le tudták írni a saját nevüket, hogy Dima vagy Mocsel...

A Néri Szent Fülöp-iskola

Közben elindult a tanítás ’91 végétől, ’92-től… 1994. január elsejétől lett államilag is elismert iskolánk. Kocka Ágnes volt az első, aki tanított; jött Kernászt Irma, aki eredetileg fényképész volt; Farkas Melinda, aki eredetileg pincérként dolgozott; Borlán Gitta – igazából négy tanerővel indultunk. A hittanórák a templom alatti teremben voltak, a hosszú helyiségben felhúzattam egy közfalat, hogy legyen két tanterem, és még a templom kórushelyére is feltettünk egy osztályt.

1994. január elsejétől kérdezték, hogy milyen nevet akarunk az iskolának. Nekem azonnal bejött, hogy Néri Szent Fülöp, aki az 1500-as évek derekán Rómában összeszedte az utcagyerekeket és tanítgatta őket. Benyújtottuk
a dokumentációt, megkaptuk a hivatalos jóváhagyást.

A ’94-es év azért is érdekes, mert amikor 160, majdnem 200 gyerek járt ide rendszeresen, támadt egy jó ötletünk. Akkor egész nap: 8–12, 12–16 és 16–20 óra között tartott
a tanítás. Amikor láttam ezt a zsúfoltságot, akkor született meg az iskolaépítés gondolata. A polgármesteri hivatalhoz mentem, emlékszem, Albert Álmos és Czimbalmos Csaba rémüldözve hallgatták, hogy a gyermekek nem járnak sehova iskolába, csak oda hozzánk. Mondom, így igaz. Kijöttek másnap, felmértük a terepet, kijelöltük a helyet. Iskolaépítésre hiába adtam volna be a kérést, mert ez az államnak lett volna a kötelessége, s nem az egyháznak. Így akkor lelkipásztori központnak készült ez az épület: 1994. október 22-én az alapkövét Jakubinyi György érsek tette le.

Fotó: caritas-ab.roElkezdődött a levelezgetés Anglia, Írország, Németország, Ausztria és Franciaország Caritasával. Még Olaszországból is kaptunk egy kis segítséget. A helybeli és a külföldi Caritas között megteremtettem a kapcsolatot: ők küldték a pénzt, amit én nem is láttam, de az iskola épült. Igaz, lassan, öt évig. 1999. szeptember 9-én Jakubinyi érsek felszentelte új épületünket.

– Hogyan kezdték az idei tanévet, milyen létszámmal indult ősszel a Néri Szent Fülöp-iskola? – kérdeztük Kiss Róbert igazgatót.

Kiss Róbert: Lassan elindult nálunk is az élet, kellett két hét, amíg a gyermekek megszokták, hogy vége a vakációnak, és megismerkedtek az új tanárokkal. Rengeteg gyermekünk van: 507-en iratkoztak be óvodába-iskolába. Ebből majdnem 150 óvodás, 49 előkészítő osztályos, az I–IV. osztályban párhuzamos osztályok vannak, viszont ötödikre csak egy marad. Gimnáziumi szinten már csak egy-egy osztály van évfolyamonként. Ez a legnagyobb problémánk, amit nem nagyon sikerült megoldanunk. A tavaly-tavalyelőtt négyen–hatan végezték el a nyolcadikot. Viszont most van egy nagyon erős nyolcadik osztály. Ügyesebb családokból származnak, tizenhatan vannak, úgy néz ki, közülük tízen továbbtanulnak. Nagyobb gond a lányokkal van, tavaly például a legjobb eszű kislány májusban férjhez ment. Eleget mondtuk, hogy egy héten legalább kétszer jöjjön be, a férje nem engedte. Ez a férjhez menés náluk olyan, hogy odaköltöznek a fiúhoz. Ezek az ősi tradíciók akadályozzák meg őket a továbbtanulásban, és ezen mi nem tudunk segíteni.

Kinevelni a példaképet

Én 2000 őszén kerültem az iskolába, idén megkezdtem a 15. tanévet. Azt nézve, honnan indultunk, óriási a fejlődés, más intézményekhez viszonyítva azonban úgy érzem, stagnálunk. Öt-hat éve elértük, hogy a gyermekek elvégezzék a nyolc osztályt, viszont nagyon kevesen tanulnak tovább. De ez is nagy eredmény, a kezdetek kezdetén a 10–12 éveseket mind az első osztályba kellett beírni, mert nem tudtak írni-olvasni. Most megvan az óvoda, elég sok a hiányzás, de legalább aki onnan idejön, már látott papírt, ceruzát. Mikor idekerültem, egyből első osztályt kaptam, a tanulók több mint fele nem is látott ceruzát, papírt. Sohasem jártak óvodába. Első nap kiosztottam a ceruzát, s nem tudták megfogni, hanem markolták. Aztán az első osztály végére, ha nem is olvastak, de ismerték az összes betűt – szerintem az óriási eredmény volt.

Abban kellene valahogy segítenünk, hogy tanuljanak tovább, és kinevelni közülük valakit, aki példakép lehetne. Mert egyelőre nincs, amivel ösztönözni őket. Volt olyan gyermekünk, hogy nem sikerült az érettségije, és ő is a köztisztasági vállalatnál kapott munkát. Szülői értekezletre jöttek tavaly is a polgármesteri hivataltól, az iskolák igazgatói, tartottunk a nyolcadikosoknak egy megbeszélést, hogy milyen lehetőségek vannak, hol tanulhatnak tovább. Itt voltak mind a szakiskolák igazgatói, kérdezték a szülőket, miért nem engedik tovább a gyermekeket? Azt válaszolták, hogy aki elvégezte a 12. osztályt, ő is csak a Tegánál dolgozik. Ott lehet 2–3 osztállyal is dolgozni. Nem látják a tanulás, a tudás lényegét. Ha pár gyermekből legalább szakmunkás lenne, kapnának jó munkahelyet, példaképek lehetnének, tudnánk a többieket motiválni. Úgy érzem, mindenki összefog értük: az egyház, a polgármesteri hivatal, az iskola, csak hiányzik az ő mentalitásuk, hozzáállásuk.

 

Márkus András:Magyarországon Székely János püspököt bízta meg a magyar püspöki kar a cigánykérdéssel. Nemrég személyesen is találkoztunk, beszélgettünk. Elmondta: Magyarországon az a legnagyobb gondjuk, hogy kevesen végeznek egyetemet. Én meg mondtam: „Kegyelmes úr, nálunk meg Székelyföldön az a legnagyobb gondunk, hogy nagyon kevesen végzik el becsülettel a nyolc osztályt.” Ez a különbség a két ország között.