Ne féljetek! Íme, nagy örömet adok tudtul nektek és az lesz majd az egész népnek.

(Lk 2,10)

Közlemény

A Vasárnap újság online változata 2017 januárjától a romkat.ro online portálon érhető el. Az archívum elérhető továbbra is ezen az oldalon.

Panoráma

A november 8–10. között Kolozsváron megrendezett OKET, azaz Országos Katolikus Egyetemista Találkozó legfontosabb témái, kérdésirányai a címben foglaltakkal jól körvonalazhatóak. Így összegzett Takó István (a jelenlévők meglehetős derültségére), aki katolikus egyetemi lelkészként a mintegy százötven fiatalt megmozgató rendezvény házigazdája volt az elmúlt hétvégén.

Az ország több (nagy)városából (többek között Brassóból, Csíkszeredából, Marosvásárhelyről, Nagy­szebenből, Nagyváradról és Temesvárról) lelkészeik vezetésével érkező egyetemisták már péntek délután benépesítették az első helyszínt. A regisztrációs pultnál kanyargó sor hirdette, hogy az OKET sok katolikus egyetemista fiatal számára nagyon fontos pontot jelent. A megnyitón a főszervezők – Takó István és Lőrincz Krisztina pasztorálasszisztens – köszöntötték az egybegyűlteket az immár huszadik alkalommal megrendezett találkozón. A hagyományossá vált esemény így nem is kezdődhetett egyébbel, mint visszatekintéssel: Kolozsvár több ízben is „rekordot” döntött az itt megszervezett katolikus egyetemista találkozók alkalmával – például a mindenkori legnépesebb csapat vendégül látása révén. A meleg szavak, remények megfogalmazása után máris csapatösszerázó feladatok következtek. A hétfői csoportok tagjai hét különböző „stációt” bejárva gondolkodhattak el azon, miben áll számukra az egyetemista élet. Mindezt egy úgynevezett forgószínpad biztosította, játékos, de ugyanakkor komoly, reális életszituációk, egy átlagos egyetemista lét különböző aspektusainak megidézése során.

Így esett szó a költségvetés, együttlakás, tanulás, találékonyság problémájáról (és megoldásáról), az imádságról és nem utolsósorban a szabadidő eltöltéséről, szórakozásról.

Az OKET során természetesen egyetlen nap sem telt el valamely lelki program nélkül, mely tulajdonképpen veleje és éltetője egy ilyen keresztény találkozónak. A „kínálat” színes volt, Kolozsvár szívének három fontos katolikus központja is teret adott az imádság különböző formáinak. Péntek este a Karolina téri ferences templom fogadta be a résztvevőket egy vezetett szentségimádásra. A szombat délutáni szentmisére a Szent Mihály-templomban került sor, amelyen a kolozs-dobokai főesperes, Kovács Sándor celebrált. A szentbeszédet a találkozó meghívott előadója, Kovács Gergely tartotta. Az evangélium kapcsán elmondta, milyen fontos az, hogy a fiatalok a helyükön vannak, hogy nyitottak arra, hogy a Szentlélek templomai legyenek. November 9. ugyanis a lateráni bazilika felszentelésének az ünnepe is, jó alkalom tehát elgondolkodni azon, hogy mire épít(het) egy keresztény ember. A léleknek olyan készenléti állapotban kell mindig lennie, hogy szilárd templom alapjává lehessen. Mindez felelősséggel, de legalább ugyanannyi örömmel is jár, az idő pedig ezeket a lelkes fiatalokat igazolja majd. A találkozó utolsó napján, vasárnap, a Piarista templomban végzett ifjúsági szentmisével zárult a program. Takó István prédikációjában, Goethét és Szilágyi Domokost idézve, a boldogság kérdéséről és a lélek szabadságáról beszélt. Saját szabadságával mindenkinek magának kell élnie, hiszen több lehetőség is adott e téren – kérdés, hogy ki-ki a gonosszal vagy a jóval köt-e szerződést. Valójában az igazi szabadságra a szerető Istennel megélt bensőséges kapcsolat vezet el.

Az OKET csúcspontja kétségtelenül a meghívott vendég előadása volt. A már említett Kovács Gergely pápai káplán, a Kultúra Pápai Tanácsának irodavezetője, Márton Áron boldoggá avatási eljárásának posztulátora a találkozó kiemelt témájáról szólt a jelenlévőkhöz, Isten az egyetemen címmel. Meglátása szerint elsősorban az egyetemi lelkészségek missziója, hogy az Isten szeretetére fogékony fiatalokat megszólítsák, terelgessék, ugyanakkor biztonságot is nyújtsanak nekik. Két fontos feladatkört kell ezáltal teljesíteniük: először is lehetőséget adniuk a hívő fiataloknak, hogy továbbra is élni tudják hitüket, megfelelő környezetet biztosítani számukra ehhez. Nyitniuk kell ugyanakkor a közömbös vagy kritikus réteg felé is, lehetőséget kínálva az ő számukra is egy, az Úrral való találkozásra. Azonban azt is érdemes fontolóra venni, hogy mindenkinek máshogyan kell átadni, hirdetni az evangéliumot – idézte Kovács Gergely a Regula pastoralist. Kitért ugyanakkor az idén februárban A fiatalok kultúrája témában lezajlott konferenciára is, mely a Kultúra Pápai Tanácsa által kétévente rendezett találkozások sorába illeszkedett. Ezen a megbeszélésen olyan kérdéseket feszegettek, mint hogy mit jelent ma fiatalnak lenni, meddig tart a fiatalság, miben változtatta meg a generációk életét a digitális globalizáció, hogyan hatott ki ez a személyes kapcsolataikra és a memóriájukra, mi lehet számukra az élet értelme, miért lelkesednek és kit, illetve kiket érdemes példaképül választaniuk a mai fiataloknak. A hallgatóság számára érdekes lehetett tehát saját korosztályát, generációja életének kihívásait precízen, tudományos igénnyel „pontokba szedve” látni. Kifejezetten pozitív benyomást tett ugyanakkor az, hogy az előadó nem kész „diagnózist” és véglegesen lezártnak vagy biztosan működőnek vélt válaszokat hozott, hanem közös, konstruktív ötletelésre hívta a jelenlévőket.

Az előadást kerekasztal-beszélgetés követte, melynek során az elhangzottaknak a gyakorlatiasabb, már bevált formáját is megismerhették a fiatalok. A résztvevők személyes példája révén ugyanis konkrét életutakat követhettek végig, legyen az egy színészé, informatikusé vagy akár fogorvosé. A megosztások tették valóban hitelessé a biztatást, hogy igenis érdemes a jó Istennel megélni már ezt a földi kalandot is.

A találkozó természetesen nem lett volna összhangban saját elveivel, ha a fentebbi, a töltekezést és elmélyülést segítő mozzanatok mellett nem teremt alkalmat a fiataloknak a megismerkedésre – egymással, a várossal –, a kikapcsolódásra, az együtt nevetésre. De persze ez sem maradt el. Így lehetett a résztvevőknek szombat este egy egészen különleges színházi élményben részük: a Kolozsváron működő alternatív társulat, a Váróterem Projekt jóvoltából megtekinthették a hasonlóan fiatal, az egyetem padjaiból (avagy „világot jelentő deszkáiról”) csak nemrégiben indult művészek Mit csináltál három évig? című darabját, mely már húsz előadást megért, és melyet ezúttal kifejezetten az OKET résztvevőinek mutattak be. A produkció maga külön elemzést érdemelne: a valójában darabokból építkező, intenzív egység a színészek saját élményanyagából és improvizációiból állt össze. A számos eredeti ötlet, a „játszó személyek” felkészültsége egészen kivételes hatást eredményez: valójában nem is ki-, hanem sokkal inkább bekapcsol. Folyamatosan reflektáltat tehát mindarra, amivel az ember fia/lánya az utcán, a bentlakásban, az egyetemen járva napról napra szembesül. Közömbösen kívülállni az előadás láttán gyakorlatilag lehetetlen, annál élesebben artikulálódik a címben feltett kérdés, melyre aztán ki-ki saját lelkiismerete szerint felelhet meg.

A szombati nap táncos-zenés együttléttel és a Katolikus Egyetemi Lelkészség berkeiben szokásos, havonta megrendezésre kerülő játékesttel zárult – kártyalapok, zsetonok, táblák, bábuk, táncfigurák és sok egyetemista kavarogott bábeli hangzavarban, de annál sokkal nagyobb egyetértésben. Vasárnap reggel pedig, meglepetés-programpont formájában, tovább tartott a mozgalmas-mozgolódós együttlét: a ferences atyáknál működő ifjúsági csoport tagjai egy dicsőítő táncot tanítottak meg a résztvevőknek, akik így tanúságot tehettek arról, hogyan szól hozzájuk az „Örüljetek az Úrban mindenkor!” sürgető igéje.

A fiatalok tetszését a programnak mind a csendesebb, mind a hangosabb oldala elnyerte – ez derült ki arról az „Örömfalról”, melyre a szervezők kérésére visszajelzéseiket írhatták. A kiértékelőn szóba került az is, milyen irányba volna érdemes növekedni: orvoslást nyert például egy névtelen panasz: „engem még nem ölelt meg senki”. Az egyik kedvelt dal szavaival „röpke fohászként” elszállt hétvégére való visszatekintést egy éber éjszaka gyümölcseként született filmes összeállítás segítette.

A találkozó kiemelt pozitívumaként szerepelt az üzenőfalon a „sok finom kaja” is. És valóban: az OKET-ről szólva elengedhetetlen a köszönetmondás mindazoknak, akik nagylelkű adományaikkal lehetővé tették ezt az egyemisták számára sokat jelentő együttlétet. Hadd legyen jelen írás is a hála kifejezésének egyik médiuma, legelőször is a főtámogatóknak, Kovács Sándor főesperesnek (Szent Mihály plébánia) és a Bethlen Gábor Alapnak. Köszönet illeti továbbá Bartha Bálintot (Bartha B. Comimpex), Laczkó Csabát (Antares), Pál Dénest (Melinda Impex), Székely Zsuzsát (Nobila Casa) és Égly Jánost (Evoline). Isten fizesse az Agapé Vendéglő, a Báthory István Elméleti Líceum, a deScris Penshop, a Daisler Print House, az Orbán Copy, valamint a Reform Ingatlanügynökség hozzájárulását is a rendezvény létrejöttéhez. Hogy az OKET-nek a híre messzire eljutott, az köszönhető a médiapartnereknek, a Mária Rádió Erdély és a Duna Televízió mellett a Vasárnap katolikus hetilapnak is.


Nem tudni egyelőre, hol kerül majd sor a XXI. Országos Katolikus Egyetemista Találkozóra. A tavaly Nagyváradon útjára indított vándorló OKET-kereszt a következő alkalomig a KEL-nél lel otthonra. Fontos azonban az, hogy százötven fiatal is útjára indult Kolozsvárról (vagy helyben maradt), hogy kicsit gazdagabban, bátrabban visszatérve egyetemista életének mindennapjaiba, a bentlakásszobákba, vonatok folyosójára és az előadótermekbe, immár ne csak belső meggyőződése legyen, hanem ki is tudja mondani: igen, Isten elkísér ennek a néha felfoghatatlanul mély, néha felületesen megélt, de alapvetően izgalmas és érdemes életnek minden színhelyére, helyzetébe, találkozására.