Ne féljetek! Íme, nagy örömet adok tudtul nektek és az lesz majd az egész népnek.

(Lk 2,10)

Közlemény

A Vasárnap újság online változata 2017 januárjától a romkat.ro online portálon érhető el. Az archívum elérhető továbbra is ezen az oldalon.

Panoráma

A bérmálással egybekötött püspöki vizitációk ma is kitüntetett eseményei közé tartoznak plébániáink életének. De hogyan történtek e látogatások hajdan? Lássuk Kovács Miklós (1827–1852) püspök 1830. április 23-án kelt 635. számú körlevelét, amelyben a bányavidéki főesperesi kerület látogatását jelentette be. Tudnunk kell, hogy Kovács Miklós elődje, Szepessy Ignác (1821–1827) 1822. évi egyházmegyei zsinati könyvében szigorúan szabályozta a püspöki vizitációk rendjét. A látogatásoknak az egyszerűség jegyében kellett lefolyniuk, és jól átgondolt programjuk volt, amely a püspöki lelkipásztorkodást ésszerűen szolgálta. Kovács Miklós püspöksége kezdetén több dokumentumban is kinyilvánította, hogy az egyébként sokat vitatott zsinati könyv egyes rendelkezéseit tiszteletben akarja tartani. A püspöki vizitációkon is érződik Szepessy püspök hatása.

Kovács Miklós Szent Pál szavaival indította levelét: ahogyan Pál a rómaiakért, ő is imádkozott híveiért, és vágyott arra, hogy eljusson hozzájuk, hogy megoszthassa velük az Istentől kapott kegyelmeket, és megerősíthesse őket. A püspök egyik legfőbb feladatának tekintette az egyházlátogatást, amelyet az egyház a püspöki hivatalból fakadó jogi cikkelyek és zsinati határozatok révén rótt rá, de idézte az együtt evangelizáló Pál, Barnabás és Szilás példáit is, akik végiglátogatták a kis-ázsiai városokat. S ahogyan a jogi előíráson túl a püspök hitet tett a bibliai példára alapuló személyes kötelezettség mellett, úgy megvallotta azt is, hogy szeretné híveit de facie, azaz személyesen megismerni. Kiemelte, hogy papságával is meg akar ismerkedni. „Milyen szeretettel szolgáltatjátok ki a szentségeket? Vajon méltónak mutatjátok magatokat az általatok viselt magasztos hivatalhoz életetek szentségével, ártatlanságával és erkölcsötök épségével?” – csak két ma is aktuális kérdést idéztünk a számos közül, amelyet a körlevél a címzetteknek szegezett.

A papságot felszólította, hogy a híveket méltóképpen készítsék fel az alkalomra. A vizitációt megelőző napra gyóntatást kellett hirdetni, hogy minél többen vehessék a püspök kezéből az eukarisztiát. A papságnak a püspök által a körlevél második részében kifejtett bérmálási oktatási anyag alapján föl kellett készítenie a bérmálkozókat a szentség vételére. Maga a vizitáció a korabeli ceremoniálé püspökök és prelátusok fogadására előírt szertartásai szerint zajlott, amely több, hívekkel közösen végzett imádságot foglalt magában. A püspök az egyszerűség kedvéért közölte az ordót a körlevélben, mi nem foglalkozunk vele, mivel Lonovics József Népszerű egyházi archeológiájában részleteiben olvasható.

Érdekes és tanulságos a korabeli vizitációk rendje. A püspök érkezése napján a szertartások elvégzése után a templomot tekintette meg. A szent hely felszerelése, berendezése, kegytárgyai, ereklyéi mind megszemlélésre kerültek. Ha idő maradt, még ugyanaznap az iskolába is eljutott, ha nem, másnap látogatta meg az intézményt. Az egyház iskolafenntartó lévén akkoriban, a püspöknek fontos feladatai közé tartozott a gyerekek kikérdezése is. Az egyházi vagyon, parókia állapotát, a plébániai könyveket a mise után vizsgálta át a püspök az egyházi patrónusokkal és egyháztanácsosokkal közösen. Mindezt egy Szepessy Ignác óta Erdély-szerte egységes szempontok szerint összeállított látogatási jegyzőkönyvben, ún. dekrétumban rögzítették. E dekrétumok annyira rendszeresek és kimerítőek, hogy 19. századi egyháztörténeti (de talán helytörténeti) tudásunk legfontosabb forrásai közé sorolhatjuk őket.

Az adatok számbavétele után a püspök ebédhez ült az egyháztanáccsal együtt. Itt ismét tetten érhető Szepessy Ignác és általa a megboldogult II. József császár hatása. Szepessy Statutájában ugyanis szabállyá tette, hogy a püspök saját költségére tartózkodjék a meglátogatott plébánián és ne terhelje a híveket. Azt is szigorúan előírta, hogy az egyházfő ottlétét a példamutató egyszerűség jellemezze. Kovács Miklós körlevelében is visszaköszön a nagy püspök aszkéta magatartása, amikor az ebédet az utóbbi „nostris expensis apparando reficiemur”, azaz saját költségére terheli. Az is a püspök igehirdetést kísérő gondjára vall, hogy szerette volna hallani papjait prédikálni: fél óránál nem hosszabb, saját kezűleg írt szentbeszéd tartását kérte a papoktól.

Azon túl tehát, amit az egyház előírt, püspökeinknek mindig is megnyilvánultak személyes pasztorális preferenciáik az egyházlátogatások során. Ezért döntöttünk úgy, hogy ezen egyházlátogatások jegyzőkönyveinek tartalmát sorozatban fogjuk közölni a közeljövőtől a Keresztény Szóban, hadd ismerjük meg egyházmegyénk 19. századi állapotát.

 

(A kutatás a TÁMOP 4.2.4.A/2-11-1-2012-0001 azonosítószámú Nemzeti Kiválóság Program – Hazai hallgatói, illetve kutatói személyi támogatást biztosító rendszer kidolgozása és működtetése konvergencia program című kiemelt projekt keretében zajlott. A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg.)