Ne féljetek! Íme, nagy örömet adok tudtul nektek és az lesz majd az egész népnek.

(Lk 2,10)

Közlemény

A Vasárnap újság online változata 2017 januárjától a romkat.ro online portálon érhető el. Az archívum elérhető továbbra is ezen az oldalon.

Fészekmeleg

Bíró László magyarországi családreferens püspök, a Magyar Katolikus Családegyesület elnöke novemberre levelet intézett a családokhoz, a házaspárokhoz, a jegyesekhez és a szerelmesekhez, a családokat szerető szerzetesekhez, paptestvérekhez és mindenkihez, aki a családi élet mellett áll. 

Ma, amikor a házasságoknak több mint a fele alig néhány év után felbomlik, kétségtelen tény, hogy ötven évig együtt maradni már önmagában is siker. Mégis egy házaspárt akkor szoktak sikeresnek tekinteni, ha valamit „produkált” élete során, ha eredményeket tud felmutatni, ha a házasságkötéskor kitűzött célokat elérték. De vajon sikeresnek mondhatók-e azok a házasok, akik jómódban élnek, nagy, szépen berendezett házban laknak, nyaralójuk is van, szép autóval közlekednek, unokák veszik körül őket, de hiányzik belőlük a derű, elégedetlenek, vagyis nem sikerült egymást boldoggá tenniük? Milyen házasságot tartotok sikeresnek? Idézzetek fel szerintetek különösen sikeres házasságokat!

Aki a szeretetet csupán mulandó természetes érzelemnek gondolja, amely a párkapcsolatban fellobban, majd ki is alszik, az nehezen tudja az eskü szavait kimondani: szeretem, szeretetből, holtomiglan-holtodiglan… Aki a házasságkötésben csak a papírt és a családban csupán munkaerő-utánpótlást biztosító műhelyt, gazdasági-fogyasztói egységet lát, értelmetlennek fogja érezni az esküt a személyes és kölcsönös szeretetről. Akik egy-egy házassági évfordulón, ezüst- vagy aranylakodalom ünneplésekor mérlegre teszik eddigi közös életüket, tegyék fel maguknak a kérdést: sikerült-e megvalósítaniuk azt, amit a házasságkötéskor esküvel ígértek? A házastársi önvizsgálat során hamar kiderül, hogy a szeretet meglétét, hullámzásait és növekedését olyan megnyilvánulásokkal lehet leginkább lemérni, amelyekről mai társadalmunkban már-már alig esik szó: a megbecsüléssel és a tisztelettel.

[…] A házastársak egymás iránti tisztelete arra alapul, hogy állandóan tudatában vannak: fontos vagy nekem, tied az első hely szívemben az emberek között, nálam senki nem válthat fel téged. Ebben a tiszteletben fontos helye van a társsal való érzelmi azonosulásnak is: minden ügyed az én szívügyem is. A tiszteletnek számtalan megnyilvánulási formája van, kifejeződik a nyilvánosság előtt például abban, hogy udvariasan viselkedünk a társunkkal, mindig tiszteletteljesen szólunk hozzá, távollétében sem beszélünk róla lekicsinylően. Otthon, négyszemközt pedig a tisztelet csak fokozódik az intimitás melegével és meghittségével. A szeretet találékony, mindig új lehetőséget talál a tisztelet kifejezésére és éreztetésére. Aki tiszteli a másikat, igyekszik őt naggyá tenni, magát pedig kicsivé, a másikat az előtérbe helyezni, maga pedig a háttérbe vonul. […] A szeretett és tisztelt másikat hagyjuk növekedni és soha nem engedjük életünk peremére jutni. Merjünk bátran kicsinyek lenni, hogy házastársunknak biztosíthassuk mindig a fő helyet, nem azért, mert ő ott olyan jól mutat, vagy mert ott „megjátszhatja magát”, hanem mert akárki más csak valaki más lehet, a fő hely nálunk mindig csak az övé lehet. Milyen módon tudod kifejezésre juttatni, hogy házastársad értékeit elismered, hogy tiszteled apai vagy anyai szolgálatát? Idézzétek fel szüleitek, nagyszüleitek egymáshoz való viszonyát: hogyan tisztelték egymást, hogyan juttatták kifejezésre egymás megbecsülését?

A kulcskérdés a szeretet, amely sohasem stagnálhat, hanem állandóan növekednie kell. Álljunk meg időnként, tegyük fel magunknak a kérdést: házassági esküm szellemében élek-e: elegendően szeretem és tisztelem-e házastársamat, megbecsülöm-e őt és mindazt, amit vele és általa kapok? Vagy jelentkeznek-e apróbb-nagyobb tiszteletlenségek, megbecsülési hiányosságok, netán szeretetlenségek irányában? A házas életközösség során a szeretet és a szeretetre való készség könnyen kerülhet súlyos megpróbáltatások kereszttüzébe, kívülről is, belülről is érkezhet támadás. A nehézségek, küzdelmes időszakok könnyen elfeledtetik azt a sok jót, amit kaptunk, eredményeinket pedig hajlamosak vagyunk a magunk ügyességének, szorgalmának gyümölcseként értékelni. Fontos tehát a hálás lelkület kialakítása, annak tudatosítása, hogy mindent Teremtőnktől, az ő szeretetéből kaptunk. A hála az ember részéről nem spontán megnyilatkozás, nem függ az érzelmi hullámzástól, tárgyilagosságot és önismeretet tételez fel; az értelem cselekedete, az erkölcsileg érett ember alapmagatartása, aki fölismerte, hogy létét és fennmaradását nem csupán a maga teljesítményének, hanem folyamatosan másoknak is, legfőképpen pedig Istennek köszönheti.

A házassági évfordulók arra is jó alkalmak, hogy hálát adjunk házastársunkért. Újra meg újra köszönjük meg, hogy őt Isten nekünk és ilyennek teremtette, hogy a házassági esküben tett ígéret szellemében élhetünk vele. Hálaadásunk legyen válasz Isten szeretetére. Beszéljétek meg, hogyan sikerült a hálás lelkület kialakítása! Hogyan adtok hálát egymásért, gyerekeitekért?

Amikor beborul felettünk az ég, amikor nem látjuk gondjaink megoldásának útját, találjunk alkalmat arra, hogy megfogjuk egymás kezét és térdeljünk Teremtőnk elé hálát adva mindazért, amit egymástól és egymásban ajándékba kaptunk.