Ne féljetek! Íme, nagy örömet adok tudtul nektek és az lesz majd az egész népnek.

(Lk 2,10)

Közlemény

A Vasárnap újság online változata 2017 januárjától a romkat.ro online portálon érhető el. Az archívum elérhető továbbra is ezen az oldalon.

Interjú

Hompóth Máriával a Klaus Winter Integrációs Központ első évét értékeltük. 

Egy év telt el a nagykárolyi Klaus Winter Integrációs Központ megáldása óta. Az akkreditált óvodával rendelkező, iskolás gyerekeket is fogadó központ 2010 októberében kezdte meg működését, hogy felkarolja a környék nehéz szociális helyzetben levő, többségében roma gyermekeit, nevelje és integrálja őket.  A központ vezetőjével, Hom­póth Máriával az elmúlt egy év történéseiről, sikereiről, örö­meiről beszélgettünk. 

Hogyan értékeli a központ eltelt első évét?

Nagyon gazdag év volt, sok minden történt. Úgy hiszem, ez a szolgálat, amit végzünk, nagyon kedves Isten előtt. Végig éreztem, hogy pártfogolja, irányítja a munkánkat, és ezért a terveink végül mindig jól valósulnak meg.

Megkezdődött a házban az oktatás mint fő tevékenységünk, de mellette mindig adódott lelki táplálék is – a Szentlélek plébánia programjaihoz igyekeztünk mindig kapcsolódni. Nagy örömmel mondhatom, hogy ősszel tizenhárom kis óvodásunk kezdte meg az első osztályt. Ők már a mi gyermekeink, itt készítettük fel őket az iskolás évekre. Büszkék vagyunk rájuk, mert rendszeresen járnak iskolába, és a visszajelzések alapján egy egész más generációt képviselnek viselkedésben, tudásban, mint az előzők. Ez ugyanakkor nem csak az egy iskolai évi, házon belüli tevékenységek eredménye, hiszen nyáron két ízben tábort is tartottunk a gyermekek számára: egész júliusban személyiség- és közösségépítő zajlott, egymás elfogadásáról beszéltünk a gyerekeknek.

Aztán a tanévkezdés előtt háromhetes iskola-előkészítőt tartottunk, hogy az iskolapadokban már minden gördülékenyen menjen. Az elmúlt év során kihasználtunk minden olyan alkalmat, amikor az ünnepeinkből valamit tanulhattunk: így adventben, karácsonykor, nagyböjtben, húsvétkor, anyák napján meghívtuk a szülőket, a felnőtteket is. Az ilyen alkalmakkor előfordult, hogy volt olyan gyerek, aki először ünnepelte meg a születésnapját. Ez nagy élmény volt mindannyiunknak.

Szintén nagy élmény volt, hogy augusztus végén egy tizenöt éves fiatalt keresztelhettünk meg, majd ez olyan pozitív hatással volt a helyi közösségre, hogy rövidesen még nyolcan jelentkeztek és részesültek a keresztség szentségében. Egy napra rá pedig tizenhat elsőáldozónk volt.

A sportokat is nagyon szeretik, ezért kisebb bajnokságokat szerveztünk számukra, diplomákat, kupákat kaptak… Nagy eredménynek érzem ugyanakkor, hogy már megkeresnek minket óvodák, iskolák, amelyek szeretnének velünk partnerségre lépni, jó példaként mutatnak ránk.

A központ indulása nagy előrelépés volt a Nagykároly ezen részén élő közösség számára. Egy fontos igényre válaszolt a szatmári egyházmegye, a Jeruzsálemi Szent Lázárról nevezett lovagrend és a nagykárolyi önkormányzat azzal, hogy támogatta és létrehozta ezt az intézményt.

Valóban, negyvenöt gyerekkel indultunk és ezt azóta tartjuk. A gyerekek nagyon szívesen jönnek ide, és a szülők is örülnek, hogy jó helyen tudhatják őket. A legkisebbek reggel érkeznek, a program az óvodánkban nyolc után, kilenc körül kezdődik. Az óvó nénivel elmondják a reggeli imát, kis megbeszélést tartanak, majd tíz órakor megkapják a tanügy-minisztérium által biztosított tej-kifli reggelit. Persze evés előtt és után is imádkoznak, erre nagy hangsúlyt fektetünk – sokan nálunk szembesültek azzal, hogy az ételért hálát kell adni.

Aztán zajlanak a foglalkozások, amelyekbe mindig beiktatjuk a szabadtéri játékot, hogy mozogjanak a friss levegőn. Az óvodások tizenkét órakor ebédelnek, majd hazamennek, de váltják őket az elsőseink, akik az iskolából jövet ebédelnek, majd megkezdik a délutáni foglalkozásaikat. Ők négy órára már be is fejezik a leckéiket, hazamennek, és maradnak a nagyobb osztályosok, akik ugyanakkor később is érnek be a központba. Tanulás közben ha elfáradnak, ők is ki-kimennek együtt játszani, és ez így megy délután öt óráig, amikor kézműves tevékenységekkel, énekléssel zárjuk a napot. Ebben az egy órában sokszor elkülönítjük a lányokat a fiúktól, és külön beszélgetünk el velük például a tisztaság kérdéséről, vagy csak a fiúkra, illetve lányokra jellemző problémákról. Sok segítséget kapunk ilyen tekintetben is az önkéntesektől, a pedagógusoktól, a támogatóinktól.

Hány alkalmazottja, önkéntese van a központnak?

A ház három alkalmazottal működik, ebből kettőt az egyház fizet, egyet pedig a tanügy-minisztérium. Ezenkívül van négy állandó önkéntesünk és nagyon sok segítőnk. Mindenki igyekszik hozzátenni küldetésünkhöz azzal, amivel tud. A plébániák, intézmények, cégek, magánszemélyek, a nagykárolyi Caritas, a Német Fórum – és még sorolhatnám a támogatókat –, ők mind-mind nagylelkűen állnak hozzánk. Külön ki kell emelnem a nagykárolyi polgármesteri hivatalt, amely a működési költségeket állja… Aztán jönnek a fiatalok is, egyetemisták a vakációban. Én ezt nagyon fontosnak tartom, mert itt tényleg nagyon sokat lehet tanulni a gyerekekkel való foglalkozásokról, a problémás helyzetek kezeléséről. Ha itt ezzel már találkoznak, később már magabiztosabban fognak hozzáállni.

Melyek a remények, a perspektívák a jövőre nézve?

Ebben az évben úgy érzem, hogy egymás megismerése, az elfogadás, a program elindítása volt a fókuszban. Most viszont szeretnénk tovább fejlődni, és a tanítás minőségén javítani. Érezzük, hogy van kivel dolgozni, nagyon jó az alapanyag, és az iskola segítségével, vele együttműködésben szeretnénk elérni, hogy a gyerekek minél jobban érezzék magukat az iskolában is, integrálódjanak a többségi közösségbe, csökkenjen a hiányzások száma. Ezt a magunk részéről a gyerekek felkészítésével, a leckék közös megoldásával tudjuk támo­gatni, de itt a házban a gyerekek tisztálkodhatnak, fürödhetnek, tiszta ruhát is kapnak, és tisztán tudnak elmenni az iskolába. Ez másnak magától értetődő dolog, de az ő családjaiknak kevésbé egyszerű. Mi így is igyekszünk segíteni, hogy kisebbnek érezzék a különbséget maguk és más gyerekek között. A jövőben persze ezen is tovább dolgozunk majd, igyekszünk fejlődni.