Ne féljetek! Íme, nagy örömet adok tudtul nektek és az lesz majd az egész népnek.

(Lk 2,10)

Közlemény

A Vasárnap újság online változata 2017 januárjától a romkat.ro online portálon érhető el. Az archívum elérhető továbbra is ezen az oldalon.

A Kolozsvár Társaság arra kért, hogy az október 23-ai sétatéri ünnepség befejezéséül mondjak egy alkalmi imát az 56-os emlékműnél.

Vállaltam a feladatot, s ezért rögtön kutakodó kérdést teszek fel: mit jelent imádkozni? Semmiképpen sem azt, hogy elmondok egy imakönyvből kimásolt szöveget, s közben önelégülten hallgatom magamat, saját hangomat. Hanem azt, hogy elcsendesedem, s a lelkem mélyén hozzám szóló Istenre figyelek, őt hallgatom. Mert a hit, a remény és a szeretet emeli az embert Istenhez.

Amikor az ószövetségi választott nép karizmatikus vezére, Mózes, mélyen megrendülve annak a bizonyos titokzatos égő csipkebokornak a közelébe ért, Isten a lángoló és el nem fogyó tűzből szólt hozzá. Ez a megnyilatkozási forma önmagában is jelzésértékű volt. Igen, mert a tűznek négy alapvető tulajdonsága van: éget, tisztít, melegít és világít.

Hasonlósági alapon, nagyon szerényen merem állítani, hogy egyfajta Isten akarta tűz volt magyar történelmünkben az 1956-os forradalom és szabadságharc is, amely rövid ideig ugyan, de valóban égetett, tisztított, melegített, világított, és szellemi fáklyaként világít ma is!

Az azóta eltelt 59 esztendő után sok mindent megértve és sok mindent nem értve meg, alkalmi imádságunkat a Jézustól tanult legszentebb imádság, a Miatyánk szellemében fogalmazhatjuk meg és mondhatjuk: szenteltessék meg a Te neved, s nem a miénk, legyen meg a te akaratod, s nem a miénk, jöjjön el a te országod, s nem a miénk. Folytatólagosan meg azt is kérjük: égesd ki lelkünkből az önteltség, a kivagyiság szellemét, tisztíts meg a képmutatástól és hazugságtól, melegítsd át bűnökben érzéketlenné és fagyossá vált szívünket, és főképp világítsd be küzdve küzdéssel és bízva bízással teli, de gyakran sötétben botorkáló életünket. Az acsarkodó gyűlölettől egyre inkább felzaklatott, a káosz felé rohanó zűrzavaros mai világunkban add meg a rend nyugalmát, a békét! Békét veled, békét különféle bőrszínű, vallású és kultúrájú embertársainkkal, s nem utolsósorban békét önmagunkkal. Egyidejűleg pedig szabadíts meg a világra rátelepedő diabolosztól, a szétdobáló nagybetűs gonosztól, illetve a nyomában settenkedő, mindent megfojtó totális félelemtől.

Néhány pillanat erejéig kifejezetten magunkra, magyar jelenünkre és magyar jövőnkre, több oldalról is veszélyeztetett nemzetünk kihívásokkal teli sorsára gondolva, a Kölcsey-himnusz záró soraira gondolok, amelyeket, ha rajtam állna, rendszeres éneklés végett odakapcsolnék az első strófa soraihoz, s befejezésül mindannyiunk nevében buzgón el is imádkozom: „Szánd meg Isten a magyart, kit vészek hányának, nyújts feléje védőkart tengerén kínjának”!

 

 

  Jakab Gábor