Ne féljetek! Íme, nagy örömet adok tudtul nektek és az lesz majd az egész népnek.

(Lk 2,10)

Közlemény

A Vasárnap újság online változata 2017 januárjától a romkat.ro online portálon érhető el. Az archívum elérhető továbbra is ezen az oldalon.

Fiatal vagyok és gondolkodom

Hagyományon általában azokat az elődök örökségéből származó cselekvéseket, dolgokat értjük, amelyeket nemzedékről nemzedékre változatlan formában tesznek és készítenek az adott társadalom tagjai szociokulturális öröklés (beleszületik az egyén az adott társadalomba, és tovább viszi ősei hagyományait) alapján.

A Wikipédia szerint a katolicizmus a kereszténység fő irányzata, a legnagyobb múlttal és hagyománnyal bíró világvallás.

A hagyomány jelenléte az emberi közösségek létének feltétele. Egyházunk ezt a hagyományt szenthagyománynak (apostoli hagyománynak) hívja.

A hagyományok az adott társadalom értékrendjét, világszemléletét, a szenthagyomány (apostoli hagyomány) az egyház értékrendjét, szemléletét tükrözi.

Isten azt akarja, hogy minden ember üdvözüljön és eljusson az igazság ismeretére (1Tim 2,4), azaz Jézus Krisztus megismerésére. Ezért kell hirdetni Krisztust minden embernek az ő parancsa szerint: Menjetek tehát, tegyetek tanítványommá minden népet (Mt 28,19). Ez valósul meg az apostoli hagyománnyal.

Az apostoli hagyomány Krisztus üzenetének a továbbadása, mely a kereszténység kezdete óta a prédikáció, a tanúságtétel, az intézmények, a kultusz és a sugalmazott írások által történik. Az apostolok mindazt, amit Krisztustól kaptak és a Szentlélek ihletésére megértettek, átadták utódaiknak, a püspököknek, és az ő közvetítésükkel minden nemzedéknek az idők végezetéig.

A szenthagyomány a Szentírástól független és vele egyenrangú hitforrás. A hagyomány és a Szentírás szoros kapcsolatban és kölcsönhatásban van egymással. Mindkettő megjeleníti és termékennyé teszi az egyházban Krisztus misztériumát, és ugyanabból az isteni forrásból fakadnak: a hit egyetlen szent letéteményét alkotják, amelyből az egyház az összes kinyilatkoztatott igazságra vonatkozó bizonyosságát meríti.

Szenthagyomány nélkül nem tudjuk továbbadni az evangéliumot, Krisztus üzenete nem talál termékeny talajt. A hagyomány alapja az egyház mai szervezetének, a különböző liturgiák (szimbólumok) kialakulásának (például a szentmise). Minden egyházközségnek, településnek, kultúráknak megvannak a maga hagyományai, amelyek önazonosságukat is kifejezik.

A környezetemben lévő fiatalok szemével nézve (tisztelet a kivétel) a hagyomány unalmas, idejétmúlt. Sok hagyományt unalmasnak tartanak. Talán azaz oka ennek, hogy nem érzik otthon magukat ebben, illetve nem tudják, hogy mi miért van, minek mi az értelme, mi a gyökere. Kezdenek helyi hagyományaink is elveszni. (Például egy közösségben a szüreti bál, ami nagy hagyomány volt évtizedeken keresztül, elmarad, vagy azért, mert nincsenek fiatalok, akik megszerveznék, vagy egyszerűen mert nem látják értelmét.)

A hagyomány gyökér, egy nép, egy nemzet éltető ereje. Az egyházat is a szenthagyomány élteti, nem véletlen, hogy gyakran halljuk: térjünk vissza gyökereinkhez.

A hagyomány hitforrás. Én hiszem, különösen most, a hit évében, hogy a szenthagyományt tanulmányozva, egyházunk életének, lelkiségtörténetének alakulását vizsgálva megerősödhet hitünk, sok mindent megérthetünk és másképpen értékelhetünk.

Az egyház, valamint a társadalom életében egyaránt fontos a hagyomány, a hagyományok megőrzése, megismerése, ápolása, továbbadása. Enélkül valami olyant veszítünk el, amit másként nem szerezhetünk, nem kaphatunk vissza.

A hagyomány hitforrás – legyen az mindannyiunk számára!