Ne féljetek! Íme, nagy örömet adok tudtul nektek és az lesz majd az egész népnek.

(Lk 2,10)

Közlemény

A Vasárnap újság online változata 2017 januárjától a romkat.ro online portálon érhető el. Az archívum elérhető továbbra is ezen az oldalon.

Panoráma

Tematikus hétvégét tartottak szenvedélybetegeknek és hozzátartozóknak Csík­szent­domokoson, a Szent Margit lelki­gyakorlatos házban a Gyu­la­fehérvári Caritas KI-ÚT Kon­zul­tációs programjának munkatársai szeptember 19–21. között.

A találkozó témája az önnevelés, önismeret volt. A résztvevők a szervezőkkel közösen arra keresték a választ, hogyan lehet jobb, tartalmasabb kapcsolatot kialakítani önmagukkal és másokkal azért, hogy a szerető Istenhez is közelebb kerüljenek. Az előadások, a személyes idők és a kiscsoportos beszélgetések alkalmat adtak minden jelenlévőnek az elgondolkodásra: hol áll ő a személyiségfejlődésben, mennyire tud érett felnőttként viselkedni a hétköznapjaiban, a családtagjaival, barátaival való kapcsolataiban. A hétvége fontos kérdése volt az is: hogyan lehet a minden emberben meglévő jót kibontakoztatni, megtisztítani a szenvedélybetegség évei alatt rárakódott sebzettségtől, félelmektől? A közös reggeli imák és a szentmisék alkalmat adtak arra, hogy a résztvevők Isten szeretetével és kegyelmével töltekezzenek, amit majd továbbadhatnak mindazoknak a barátoknak, rokonoknak, akik nem vehettek részt ezen a tematikus hétvégén.

Íme néhány résztvevői vélemény:

„Rengeteg hasznos dolgot tanultam a hétvégén, meglepett az, hogy játékosan, vidáman tudtunk közösen dol­gozni.”

„A tükör fontosabb és hasznosabb, mint gondoltam.
A mag és a burok képe magam megismerésében nagyon fontos. Megtaláltam önmagamban a jót.”

„Minden információt, amit kaptam, magammal viszek. Építő jellegű és figyelemfelkeltő volt. Ráébredtem Isten dolgainak a nagyságára. Megerősítő volt.”