Ne féljetek! Íme, nagy örömet adok tudtul nektek és az lesz majd az egész népnek.

(Lk 2,10)

Közlemény

A Vasárnap újság online változata 2017 januárjától a romkat.ro online portálon érhető el. Az archívum elérhető továbbra is ezen az oldalon.

Panoráma

Boldog Özséb nevéhez fűződik az egyetlen magyar szerzetesrend, a pálosok (Ordo Sancti Pauli Primi Eremitae) alapítása és megszervezése, amely mind vallási, mind művelődésügyi téren igen jelentős szerepet játszott nemcsak hazánkban, hanem a szomszédos népek kultúrájának történetében is.

Nálunk a legismertebb pálos Mar­tinuzzi (Utyeszenich) Fráter György (1482–1551). Huszonnégy évesen lépett be a fehér barátok rendjébe. Ott született meg elhatározása, hogy Magyarország egységének és függetlenségének visszaállításáért fog küzdeni. Előbb a török segítségével a némettől, majd német segítséggel a töröktől akarta függetleníteni az országot. Éles eszű és kiváló tájékozódási képességű diplomata, aki előbb Nagyvárad püspöke, majd esztergomi érsek, bíboros – a bíborosi kalapot halála előtt két hónappal kapta III. Gyula pápától – és Erdély kormányzója lett. Mindezek ellenére puritán életet élt, rendjéhez mindig hű maradt, pálos voltára mindig büszke volt. Egyetlen olyan képe sincs, amely ne fehér pálos ruhában ábrázolná, sőt még püspöki címerében is megtartotta a pálos rend jelvényeit, így a kenyeret hozó hollót. 1551. december 17-én alvinci kastélyában ölette meg Ferdinánd király. Holttestét a gyulafehérvári székesegyház kriptájában temették el, emléklapján ez olvasható: „Omnibus muriendum est – Mindenkinek meg kell halnia”. Nagyszabású terveit legtöbb kortársa képtelen volt megérteni. Az évszázadok azonban sok félreértést eloszlattak, és igazságot szolgáltattak neki.

Özséb Esztergomban, Magyarország akkori fővárosában született 1200 körül. Gondos nevelésben részesült a Szent István király által alapított káptalani iskolában. Szerény, komoly ifjúnak tartották. Hosszú imák, sok böjt, elmélkedések érlelték hivatását. Szembetűnő vonása volt a magány szeretete, akkor érezte jól magát, ha félrevonulva elmerülhetett tanulmányaiban. Pappá szentelése után idővel az esztergomi káptalan tagjai közé iktatták. Jövedelmét szétosztotta a szegények között, sokat olvasott, saját – valószínűleg egyházjogi tárgyú – írásai sajnos elvesztek. Magányra vágyott, a pilisi hegyek vadonába vonult – Esztergom közelében az idő tájt sok remete élt –, de a tatárjárás 1241–42-ben elpusztította az országot.

Az ország újjáalapítása után Özséb (Euse­bius) lemondott kanonoki rangjáról, vagyonát szétosztotta, majd Vancsai István érsek engedélyével 1246-ban Szántó falu mellett egy barlangrendszer közelében letűzte a szent keresztet. Jelszava így hangzott: „In cruce salus! Keresztben az üdvösség!”. Rendjét ezért hívták később, még Mátyás király korában is a „szent kereszt testvéreinek”. Minden középkori és későbbi pálos templomban a főoltáron kívül a legszebb oltárt mindig a szent kereszt tiszteletére szentelték. Ennek következtében szaporodtak el mindenütt a keresztek az utak mentén, házak előtt, erdő mélyén.

Egyik éjjel látomása volt. Ima közben sok apró lángocskát látott, amelyek végül összeolvadtak. Özséb ezt úgy értelmezte, hogy égi jel inti arra: egyesítse a vadonban élő remetéket. Erre 1250-ben került sor. Pilisszántó határában a remeték kis templomot építettek a szent kereszt megtalálásának emlékére, amelyhez négyszögletes monostor csatlakozott, de Özséb felkereste az ország remeteközösségeit is. Járt Szent Jakab hegyén, Pécs mellett (itt 1225 óta éltek magányos vezeklők), elkérte szabályukat, egyesítette a két monostort, társai pedig őt választották első tartományfőnökké. 1262-ben Özséb Rómába zarándokolt, és IV. Orbán pápánál megnyerte ügyének Aquinói Szent Tamás pártfogását is, aki akkor már Európa-szerte ismert hittudós volt. Az egyházfő jóváhagyta a magyar szerzetesrend működését, de az ágostonos regulát még nem vehették át a testvérek.

Huszonnégy évig élt Özséb a Pilisben, s húsz éven át kormányozta rendjét. A pálosokat Remete Szent Pál oltalma alá helyezte. 1256-ban tartományfőnökként részt vett az esztergomi zsinaton.

Özséb 1270. január 20-án halt meg Pilis­szent­kereszten. Halálos ágyán a szabályok megtartására, testvéri szeretetre és példaadásra buzdított. Az általa alakított templom sírboltjában temették el. Oda kerültek tanítványai és későbbi utódai is: Benedek (†1290) és István (†1300) rendfőnökök. Sajnos a Pilis hegyvidékét a török feldúlta, a monostor hegyét a régészek csak 1960 után tárták fel a kesztölci völgyben. A rend végleges elismerését és jóváhagyását kereken 705 esztendeje, 1308-ban adta meg Róma a pálosoknak, a Szent Ágoston szabályai szerinti életvitel engedélyezésével együtt.

1950-ben a magyar rendtartományt megszűntnek nyilvánította a kommunista önkény. Meghurcolás, börtön és egy kivégzés (Vezér Ferenc) következett. Csak 1989-ben szerveződhetett újra a pálosok magyar rendtartománya.

Napjainkban pálosok élnek tizenegy lengyelországi, egy-egy horvát, római és svéd, valamint három amerikai kolostori közösségben. Ők gondozzák többek között a híres czestohowai Mária-kegyhelyet és a budapesti Sziklatemplomot is.

Örömmel tölti el szívünket az, hogy Darvas-Kozma József esperes-plébános – akinek dédelgetett álma a pálosok újratelepítése – meghívására január 31–április 1. között a magyar rendtartomány részéről Bátor Botond tartományfőnök Balla Barnabás gazdasági gondnok kíséretében Hargitafürdőn (jelenleg a csíkszeredai Szent Kereszt főplébániáról látják el) tartózkodik. Céljuk, hogy a több évszázados erdélyi szünet után ismét a hívek szolgálatába állhassanak Székelyföldön is a fehér barátok.