Ne féljetek! Íme, nagy örömet adok tudtul nektek és az lesz majd az egész népnek.

(Lk 2,10)

Közlemény

A Vasárnap újság online változata 2017 januárjától a romkat.ro online portálon érhető el. Az archívum elérhető továbbra is ezen az oldalon.

Farsang van, ezért erről az időszakról szeretnék egy pár dolgot megosztani a kedves olvasókkal, de nem vallási, hanem inkább néphagyományi szempontból. Az első és a legfontosabb, hogy a farsang a vízkereszttől – január 6-tól hamvazószerdáig, a nagyböjt kezdetéig tartó időszak elnevezése, amelyet hagyományosan a vidám lakomák, bálok, mulatságok, népünnepélyek jellemeznek. A farsang jellegzetessége, hogy a keresztény liturgikus naptárban nem kötődik hozzá jelentős vallási ünnep, alapvetően a gazdag néphagyományokra épül. Tehát hamvazószerda után lehet különböző mulatságokat rendezni, de azokat nem szabadna farsangi bálnak nevezni a szó szoros értelemben, amint ezt gyakran tapasztalhatjuk egyes szervezők részéről.

A farsang csúcspontja a karnevál, hagyományos magyar nevén „a farsang farka”. Ez a farsangvasárnaptól húshagyókeddig tartó utolsó három nap, ami nagy mulatságok közepette, valójában télbúcsúztató is. Számos városban ekkor rendezik meg a híres karneválokat, mint például a riói, a velencei karnevált. Magyarországon a farsang legnevezetesebb eseménye a mohácsi busójárás.

A farsang a népi hagyomány szerint tulajdonképpen télbúcsúztató, és a tél, valamint a tavasz szimbolikus küzdelmét akarja bemutatni. Ezért is nevezték egyes vidékeken télkihordásnak, téltemetésnek. A telet jelképező bábot valamilyen módon elpusztítják: vagy vízbe fojtják, vagy elégetik. Ezt az időszakot a jókedv, a mulatozás jellemzi, amely eredetileg a tavasz eljövetelén érzett örömnek volt az archaikus kifejezése. A nagy evésekkel, dús lakomákkal mintegy a természetet is hasonló bőségre akarták ösztönözni. Ez azért volt szokásban, mert népünk legszívesebben farsang idején tartott lakodalmat. Ennek az volt az oka, hogy az új pár jövője és az ébredező természet: a nappalok hosszabbodása és enyhülése között mágikus kapcsolatot érzett. Ezért tartotta a néphit szégyennek, sőt bűnnek, ha valaki házasulandó létére kimaradt a farsangból, azaz nem házasodott meg a legalkalmasabb időben, és így vétkezett a tavasz kozmikus törvénye, valamint a közösség érdeke ellen.

Bod Péter a magyar farsang eredetével kapcsolatban ezt írja: ezt a nevezetes farsangot a magyarok vették a németektől, akik a játékos tréfát formálták. Ezek sokféle játékot, bolondságot indítottak ezen a napon. Némelyek más nemek ruhájába öltözködtek, sok vásottságot, feslettséget vivének véghez. Ismét mások sokféle figurás köntösöket vettek magukra, mutatták magukat pokolból jött lelkeknek. S mindezek után felteszi Bod Péter a kérdést: Honnan vették a keresztények, nem a magyarok ezt a szokást? S a feleletet így fogalmazza meg: Minthogy a következendő negyven napon szorosan szoktak böjtölni, megengedtetett nekik, hogy a böjtöt megelőző három napon vígan legyenek és szabadon cselekedjenek. Idővel ez a szabadság növekedett, úgyhogy minden rendből lévők ezeken a napokon szabadoson vedégeskedének, tombolának és illetlenül cselekedvének. Úgy is viselték magukat sokszor, nem mint keresztények, hanem mint megtestesült ördögök.

Természetesen az eddig elmondottakból nem szabad levonni azt a következtetést, hogy a katolikus egyház ellensége lenne a szórakozásnak, az ünneplésnek. Ez hozzá tartozik az emberi élethez, csak nem szabad túlzásba vinni. Ezzel kapcsolatban idézem befejezésül a következő valós történelmi esetet. A 16. században Bécsben, I. Ferdinánd udvarában a török követ látva a keresztények farsangolását, hazatérve azt tanácsolta a török császárnak: ha valaha a keresztények ellen hadat akarna indítani, cselekedje azt a farsangon, mert akkor harmadnapig mindnyájan meg szoktak bolondulni a keresztények. S beszámolóját így folytatja: de miután valami csodálatos erejű port hintenek a fejükre, azután nyomban józan eszükhöz térnek. Szórakozni, farsangolni kell és lehet, de csak józan keretek között.