Ne féljetek! Íme, nagy örömet adok tudtul nektek és az lesz majd az egész népnek.

(Lk 2,10)

Közlemény

A Vasárnap újság online változata 2017 januárjától a romkat.ro online portálon érhető el. Az archívum elérhető továbbra is ezen az oldalon.

Útjelző

Mária iskolájában 95/1.

Szent Alfonz lelkiségének középpontja az Isten iránti szeretet, amely a gyakorlatban az Isten akaratával való azonosulásban valósul meg. Olvassunk el tehát együtt néhány oldalt Liguori Alfonz egyik művéből, amelynek éppen ez a címe: Megegyezés Isten akaratával.Istent szeretni számára is azt jelenti, hogy megtesszük akaratát. És Isten akaratának megtétele szerinte is magában foglalja az egész tökéletességet.„Egész tökéletességünk abban áll, hogy szeretjük a mi legszeretetreméltóbb Istenünket. Az Isten iránti szeretet egész tökéletessége viszont abban áll, hogy egyesítjük akaratunkat az ő legszentebb akaratával. Isten kedvét leli ugyan az önmegtagadásban, elmélkedésben, szentáldozásban, a felebaráti szeretet cselekedeteiben, – de mikor? Ha ezek az ő akarata szerint történnek. Ha viszont figyelmen kívül hagyják Isten akaratát, akkor nemcsak hogy nem fogadja szívesen ezeket, hanem ellenkezőleg, utálja és megbünteti.”

Ez az, amit mi is megtanultunk: hogy azt a jót tegyük, amit Isten akar. Egy olyan jót tenni, amit Isten nem akar – ez rossz. Ez a gondolata Páli Szent Vincének is: „A jó rossz, ha az ember ott teszi azt, ahol Isten nem akarja.” Liguori Alfonzra is mély benyomást gyakorol, hogy a szentek mennyire ennek megfelelően cselekedtek. „A szentek mindnyájan arra fordították legfőbb gondjukat, hogy Isten akaratát teljesítsék, mert jól tudták, hogy ebben áll a lélek egész tökéletessége. Boldog Szuzo Henrik azt mondta: »Isten nem azt akarja, hogy bővelkedjünk a világosságban, hanem azt, hogy mindenben alávessük magunkat az ő akaratának...« Boldog Soncino Stefánia domonkosrendi apáca, midőn egy nap látomásban a mennyországba vitetett, néhány elhunyt személyt pillantott meg a szeráfok között, akiket egykor ismert. Azt a felvilágosítást kapta, hogy azért emelkedtek a dicsőség ily magas fokára, mert a földön teljesen egyesültek Isten akaratával.” Páli Szent Vince mondja: »Az Isten akaratával való megegyezés a keresztény kincse és gyógyszere minden bajára, mert ez magában foglalja az önmegtagadást, az Istennel való egyesülést és az összes erényeket«...

Némely imádságos lélek, amikor Szent Teréz, Néri Szent Fülöp és más szentek elragadtatásait olvassa, maga is részesülni szeretne az efféle természetfeletti egyesülés kegyelmeiben. Az ilyen vágyakat azonban el kell űzni... Ha szentté akarunk válni, vágyakozzunk az Istennel való igazi egyesülés után, amely abban áll, hogy akaratunkat tökéletesen egyesítjük Istenével. Liguori Szent Alfonz azt mondja, hogy a föld törvénye – ,,a menny”. „Ezen a földön a menny boldog lakóitól kell megtanulnunk, hogyan kell szeretnünk. A tiszta és tökéletes szeretet, amellyel a boldogult lelkek a mennyben Isten iránt viseltetnek, az ő akaratával való tökéletes egyesülésben nyilvánul meg. Ha a szeráfok Isten akaratának ismernék meg azt, hogy az egész örökkévalóságon át a tengerpartok fövényének fölhalmozásával s a kertek füveinek tépdesésével foglalkozzanak, szívesen s teljes gyönyörűséggel tennék meg ezt... Maga Jézus Krisztus tanított bennünket arra, hogy azért imádkozzunk, hogy Isten akaratát úgy teljesítsük a földön, amint a szentek teljesítik a mennyben: Legyen meg a te akaratod, miképpen mennyben, azonképpen itt a földön is. (Mt 6,10).

Szent Alfonz állítja: „Egyetlen cselekedet, amely az isteni akarattal való tökéletes egyesülésből fakad, elég arra, hogy szentté tegyen bennünket.”

Van azután egy vigasztaló mondata azok számára, akik azt gondolják, hogy nekik nincs sok, amit Istennek adhatnának, nincs sok, amit a szegényeknek adhatnának, kevés az erejük, hogy szeressék őt (mert betegek); s akik kísértést éreznek arra, hogy irigykedjenek a vértanúkra, a misszionáriusokra, a hősökre.

„Aki neki adja javait azáltal, hogy szétosztja azt alamizsnaként, aki neki adja vérét önmaga ostorozása által, aki neki adja táplálékát azáltal, hogy böjtöl, az csak egy részt ad Istennek abból, amije van. De aki neki ajándékozza akaratát, az mindent odaajándékozott. S az így szólhat hozzá: Uram, szegény vagyok, de neked adom mindazt, amim van.” A szent különbséget is tesz az isteni akarathoz való alkalmazkodás és a vele való egyesülés között. „Ha tehát teljesen kedvében akarunk járni Isten szívének, törekedjünk mindenben az ő isteni akaratához alkalmazkodni; és nemcsak alkalmazkodni, hanem egyesülni is vele mindabban, amit Isten rendel. Az alkalmazkodás magával hozza, hogy akaratunkat hozzákapcsoljuk Isten akaratához. De az egyesülés többet jelent: azt, hogy az isteni akaratból és a magunk akaratából egyet alkotunk úgy, hogy nem akarunk mást, mint amit Isten akar, s egyedül Isten akarata a mi akaratunk.”

Olykor nyugtalanok vagyunk amiatt, ami bennünk vagy körülöttünk történik. Ennek oka, hogy nem tudjuk, vajon az események, amelyeknek részesei vagyunk, Isten akaratának megfelelőek-e. Ezzel kapcsolatban Liguori Alfonz ezt mondja: „Kétségtelen tény és hitigazság, hogy minden, ami a világon történik, Isten akaratából történik... Jézus maga azt mondta Szent Péternek, hogy szenvedése és halála nem csupán az emberektől származik, hanem egyszersmind Atyjától is: A kelyhet, amelyet az Atya adott nekem, ne ürítsem-e ki? (Jn 18,11).