Ne féljetek! Íme, nagy örömet adok tudtul nektek és az lesz majd az egész népnek.

(Lk 2,10)

Közlemény

A Vasárnap újság online változata 2017 januárjától a romkat.ro online portálon érhető el. Az archívum elérhető továbbra is ezen az oldalon.

Panoráma

Ha behunyom a szemem, és szívemben felidézem az emlékeket, még ma is bennem él az iskolakezdés izgalma. Érzem a petróleum jellegzetes illatát, amellyel lekenték a fapadlót, hallom a fehér kréta nyikorgását. Emlékszem a kék-fehér kockás iskolai egyenruhára. Hosszú, befont hajamba piros pántlika került, és nagyon szorongattam édesanyám kezét. A kanadai jegenyefák óriásokká nőttek az iskola előtt, sejtelmes susogással töltötték meg az udvart. A gyerekzsivaly és az ismeretlen, szép iskola valami bűvös, izgalmas vonzással hívogatott, amelybe félelem is vegyült.

Aztán a kedves tanító nénink, Benkő Erzsike megnyugtató szavai, biztatása, szeretetteljes személyisége bizalommal és reménnyel töltötte meg az iskolában töltött időt. Neki köszönhetem, hogy megtanultam különbséget tenni a j és ly között, összeadni, kivonni és szorozni a számokat, tisztán formálni a mondatokat, és lassan értelmet nyertek számomra az idegen nyelvű szavak. Nevet kaptak az ismeretlen arcok, idővel barátokká, bajtársakká lettek, kikkel sok felelési izgalmat és tudást számonkérő felmérőt írtunk… Ötödiktől meghatározó volt életemben a magyartanárnő, Végh Ilonka néni (Isten nyugtassa), aki olyan élményszerűen mesélt a magyar irodalom karakterfiguráiról, rímes alkotásairól, hogy egy életre megszerettette az olvasást. Sőt, bebocsátást nyertem az iskola könyvtárába is, ahol csodálatos világ tárult fel. Ismertem a polcokon a könyvek sorrendjét, a máshol fel nem lelhető illatot, megtanultam a kartotékokat katonás sorrendbe sorakoztatni. Jólestek a tanár néni dicsérő szavai, amikor nálam nagyobb diáknak ajánlottam olvasmányt a kötelezőn kívül… A középiskolában szintén a magyartanárnőm személyisége adta a legnagyobb ösztönzést a tanulásra: Dancs Rózsa tanárnő biztatására elemezgettük az irodalmi alkotásokat oly módon, hogy közeli barátokká lettek a klasszikus költők, együtt kerestük az írói mondanivalót a bonyolultabb irodalmi művekben. Szárnyakat kapott a képzelet, kiszínesedett a fantázia, életre keltek a tömött sorokban írt oldalak… Később Egyed Emese költő, irodalmár kalauzolt tovább édes anyanyelvünk rejtelmes világába.

Biztos, hogy mindenkinek megvannak a maga kedvenc tanárai, tanítói, akik meghatározó szerepet töltöttek-töltenek be életében, s akinek alakját, személyiségét szívesen idézi fel… Tanévkezdés előtt néhány pedagógust arra kértem, osszák meg gondolataikat az olvasókkal.

Kezdődik egy újabb év a tizenkettőből a gyermekeknek, és egy év a kb. negyvenből a nevelőknek. Más az arány, nyilván mást és mást jelent tanulóknak és oktatóknak. A kicsiknél talán a leglátványosabb a változás: ők most még nem ismerik a betűket és a számokat, de a nagyvakációig megtanulnak írni, olvasni és számolni. Ezért a legszebb, de egyben a legnehezebb is a tanító dolga. Az ő munkája a legmeghatározóbb a gyermekek életére nézve. Ezután következhet csak a tanár munkája, aki tovább tágítja a nebulók értelmét, latba vetve minden ügyességét, hogy ébren tartsa az ifjak érdeklődését. Pedagógusként tapasztalom, hogy szép és nemes foglalkozás ez, ugyanakkor nem könnyű, de nem is lehetetlen feladat. A jó Isten adjon diáknak, tanárnak egészséget, jókedvet, nyitottságot a dolgok iránt, kíváncsiságot a teremtett világ megismerésére és bölcsességet az idei tanév kihívásaihoz. (Ambrus Imola biológia szakos tanárnő, a brassói Áprily Lajos Líceumban)

A legfontosabb: reménykedünk, hogy ez a tanév jobb lesz, mint a másik tanév. Több megértés lesz diák, tanár, szülő részéről, jobban odafigyelünk egymásra, a fő célra: a gyermekre. Reménykedünk, hogy nem lesz sok fölösleges papírmunka, bürokratikus vesszőparipák, és ezáltal több időt szentelhetünk a gyerekekre, ami a lényeg lenne. Reménykedünk, hogy minket, tanárokat is számba vesznek. Hogy kik? A társadalom, a kormány, az önkormányzat, és több figyelmet fordítanak a szociális dolgokra (ösztöndíj, támogatás a gyermekeknek). Sok nehéz sorsú gyermek van, s ha segítjük őket, az iskolát, előnyben részesítjük az iskoláztatást. Idén szakiskolák indulnak, ami reményt keltő, mert szakmát tanulhatnak a diákok. Több gyermek tud érvényesülni. A nagyobbaknál a legfontosabb az érettségire készülés és a továbbtanulás… Jobban oda kellene figyelni mindennapjainkra, a szeretetre, emberségre, az igazi értékekre. Bízzunk Istenben, hogy megsegít, mert másban nem bízhatunk. (Jimon Mircea filozófia–történelem szakos tanár a szentegyházi Gábor Áron Technológiai Líceumban)

„Ha Jézusra tekintünk, Isten megtestesült bölcsességére, rájövünk, hogy a nehézségek kihívásokká válnak. Ám a kihívások reményt keltenek és örömet fakasztanak, annak az örömét, hogy valami újnak a létrejöttén dolgozhatunk. Mindezek kétség nélkül arra ösztönöznek bennünket, hogy a legjobbat ajándékozzuk magunkból” – mondta Ferenc pápa, még bíborosként Buenos Airesben egy, a pedagógusokhoz intézett beszédében. Ez a gondolat ad lendületet számomra erre a tanévre, és garanciát, hogy lépésről lépésre sikerül a rám bízottakat nemcsak tudásban, hanem emberségben is gazdagabbakká tenni; a kollégákkal és szülőkkel hatékonyan együttműködve, egymást és a ránk bízottakat gazdagítani. Isten minden gyereket szeret, terve van vele, minden gyereket más és más tehetséggel áldott meg, más hivatást szánt neki, és úgy gondolom, hogy a keresztény pedagógusnak ez is feladata, hogy a gyereket vagy fiatalt segítse, hogy ezt a szeretet-tervet fel tudja fedezni, s így meg tudja valósítani saját boldogságát. Az értelmeset megóvni a felfuvalkodottságtól, a másokat eltaposó versengéstől. A gyengékből pedig kibányászni, felszínre hozni adottságait. Közösséget létrehozni, ahol a jó tanuló segíti a gyengét. Utópia? Az Isten-emberrel együttműködve, nem. Ez olyan feladat, amit elsősorban példaadással tudunk elérni, amiért sokszor kell vért izzadni, és csak a mennyben jár „jó pont”.